van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-11-30
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál

Állítólag a szálak 2019-ig vezetnek vissza, az iskola akkori vezetője és felesége az év nyarának végén közös megegyezéssel távozott.

Költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a gyulai Göndöcs Benedek katolikus középiskolát érintően. A Telex értesüléseit a Békés Megyei Főügyészség is megerősítette, ám szűkszavúan csak annyit reagáltak, hogy egy 2019 májusában kelt feljelentés alapján vizsgálódnak és „a nyomozás jelenleg felderítési szakban van ismeretlen tettes ellen, azaz gyanúsított felelősségre vonására nem került sor.”



A Telex szerint a kilencvenes évek elején alapított, jelenleg Göndöcs Benedek Katolikus Technikumnak nevezett intézményt a kezdetektől 2019 nyaráig Czirok Sándor vezette, aki 1990-ben alapító tagja volt a Kereszténydemokrata Néppárt gyulai szervezetének, és aki 1998-ban a párt parlamenti képviselőjelöltje volt a városban (1,9 százalékos eredményt ért el).

A Gyulai Hírlap cikke szerint Cziroknak 2019. augusztus 31-én szűnt meg a vezetői és a munkaviszonya, majd közös megegyezéssel távozott, ahogy a felesége, Gedeon Éva általános igazgatóhelyettes is. Az okokról akkor sem Czirok, sem az intézmény fenntartója nem adott tájékoztatást.

Az iskola fenntartója gyakorlatilag a Kiss-Rigó László megyéspüspök vezette Szeged-Csanádi Egyházmegye, amely több más szálon is kötődik a békési városhoz. A lap számos kérdést küldött az iskola jelenlegi és volt vezetőjének, de nem akartak nyilatkozni az ügyről, illetve a fenntartó sem válaszolt érdemben.

Ezt olvassa mindenki:
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden  
Másfél órás film készült Orbánról, nem is akármilyen  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Újra alaptörvényt módosít az Orbán kormány - számtalan új dolgot vezetnek be, itt a lista
Lecsaptak a hatóságok az uniós pénzeket elosztó nyírségi egyesületre - Lehallgatás és titkos nyomozás
Megindult a lavina: négy év börtönre ítélték az ismert magyar politikust
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza
Több útépítési beruházást is visszavontak Magyarországon. Nyílt tenderek visszavonását t...
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából
Vágó István, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja és egyben a XII. kerület önkormányza...
Az összehívott lakosság ámulva hallgatta: a Magyar Honvédséget a térség ütőképes, modern haderejévé emelik
A nagykanizsai Honvéd Kaszinóban elmondott előadásában Benkő Tibor kiemelte: a kormány elköt...
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...
A Kossuth-díjas énekes is tiszteletét tette a rendezvényen, ahol a miniszterelnök beszédét nem, de a külügyminiszter és az igazságügyi miniszter beszédét végighallgatta. „Mindketten f...
  
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján
A jelenlegi szabályok szerint az utolsó elnöki vagyonnyilatkozatát adta le hétfő este Áder János. Az elnöki hivatal oldalára feltöltött dokumentumból kiderül, hogy anyagilag sem járt ro...
  
Üzentek neked is: Csatlakozz a Fideszhez mert a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk
A baloldallal ellentétben "a mi célunk nem a háborúzás, hanem az építkezés" - mondta közösségi oldalára feltöltött videójában a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken. Lá...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál

Állítólag a szálak 2019-ig vezetnek vissza, az iskola akkori vezetője és felesége az év nyarának végén közös megegyezéssel távozott.

Költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a gyulai Göndöcs Benedek katolikus középiskolát érintően. A Telex értesüléseit a Békés Megyei Főügyészség is megerősítette, ám szűkszavúan csak annyit reagáltak, hogy egy 2019 májusában kelt feljelentés alapján vizsgálódnak és „a nyomozás jelenleg felderítési szakban van ismeretlen tettes ellen, azaz gyanúsított felelősségre vonására nem került sor.”



A Telex szerint a kilencvenes évek elején alapított, jelenleg Göndöcs Benedek Katolikus Technikumnak nevezett intézményt a kezdetektől 2019 nyaráig Czirok Sándor vezette, aki 1990-ben alapító tagja volt a Kereszténydemokrata Néppárt gyulai szervezetének, és aki 1998-ban a párt parlamenti képviselőjelöltje volt a városban (1,9 százalékos eredményt ért el).

A Gyulai Hírlap cikke szerint Cziroknak 2019. augusztus 31-én szűnt meg a vezetői és a munkaviszonya, majd közös megegyezéssel távozott, ahogy a felesége, Gedeon Éva általános igazgatóhelyettes is. Az okokról akkor sem Czirok, sem az intézmény fenntartója nem adott tájékoztatást.

Az iskola fenntartója gyakorlatilag a Kiss-Rigó László megyéspüspök vezette Szeged-Csanádi Egyházmegye, amely több más szálon is kötődik a békési városhoz. A lap számos kérdést küldött az iskola jelenlegi és volt vezetőjének, de nem akartak nyilatkozni az ügyről, illetve a fenntartó sem válaszolt érdemben.

Legolvasottabbak
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden
Másfél órás film készült Orbánról, nem is akármilyen
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza
Most érkezett
Egy nyugdíjas kemény sorait osztja mindenki: remélem, hogy idővel Ön is megkapja azt, ami jár Önnek
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó
G7: Először került Mészáros-vagyon nyíltan az Orbán-családhoz, rögtön hatmilliárd forintnyi
Kövess minket!
     
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából
Az összehívott lakosság ámulva hallgatta: a Magyar Honvédséget a térség ütőképes, modern haderejévé emelik
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján
Üzentek neked is: Csatlakozz a Fideszhez mert a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk
G7: Először került Mészáros-vagyon nyíltan az Orbán-családhoz, rögtön hatmilliárd forintnyi
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya
Éhes disznónak nevezte Orbánt a román miniszterelnök
Kocsis szerint az Orbán-kormány egymillió családot szabadított ki a devizacsapdából
Vicces kedvében volt Orbán: Szijjártó jachtozásáról még egy poént is elsütött...
Patakynál betelt a pohár - Évek óta kicsúfolnak
Gyors volt: máris döntött a bíróság Deutsch Tamás apósának gyilkosáról
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU