van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-12-06
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Németh Szilárd szerint egyre többen próbálnak a határon átjutni, esetenként alagúton, létrával vagy vízen

Akinek fontos Magyarország függetlensége, a magyar családok biztonsága, a keresztény-nemzeti kultúra megőrzése, támogassa a kormányt ezen céljaiban, és vegyen részt a nemzeti konzultációban - nyilatkozta az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a Bács-Kiskun megyei hercegszántói határvédelmi bázison tett kedden látogatást.

Németh Szilárd emlékeztetett: a tizenegyedik nemzeti konzultáción a migrációs politikával kapcsolatban több kérdésben is várják az emberek véleményét, mert a kormány célja az ország önvédelmi képességének megerősítése.

A magyar rendőrök és honvédek továbbra is kimagaslóan és elkötelezetten teljesítenek szolgálatot, védik Magyarország, valamint az Európai Unió külső határait, miközben egyre többen próbálnak azon átjutni, esetenként alagúton, létrával vagy vízen - hangoztatta.

Azt mondta, a magyar kormányt két jogi alap, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása és a schengeni szerződés hatalmazza fel arra, hogy a kerítéssel "betonbiztosan" garantálja a belső és külső határ védelmét, "a migránsok kint tartását".

Az államtitkár szerint a bevándorláspárti baloldal ugyanakkor kétszínűen és kettős mércét alkalmazva éppen ezért támadja és zsarolja a magyar kormányt. "Minden Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás mögött az áll, hogy nem kérünk a veszélyes Soros-tervből, nem engedjük be a migránsokat, mert mi akarjuk meghatározni, hogy kivel éljünk együtt, és mi akarjuk megmondani, hogy milyen jövőt szánunk a magyar gyermekeknek" - jelentette ki.

Németh Szilárd különösen fontosnak nevezte, hogy a koronavírus okozta világválságban kiemelten védjék a magyar emberek életét és egészségét. Ezért az elkövetkező két évben teljes bevándorlási stopot kell elrendelni, hogy meg lehessen akadályozni az újabb és újabb vírusmutációk behurcolását - közölte az államtitkár.

Ezt olvassa mindenki:
Nacsa nekiment az ellenzéknek: devizahitelbe hajszolták a családokat, rálőttek a saját állampolgáraikra  
Óriási a találgatás: elképesztő méretű titokzatos objektum épül Balatonhenyén  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán rémálma: nem akármi épül Romániában - az USA is partner benne
Kitört a botrány: Kiderült, mit hallgattak el Szijjártó Péter pozsonyi látogatásáról
Rendőrök jelentek meg Völner házánál - házkutatás, íme a részletek
Nemzetközi botrány: megfenyegették az EP tényfeltáró delegációját Budapesten
Szeptember 29-től Magyarországra látogatott az Európai Parlament tényfeltáró delegációja. P...
Az FBI kinyomozta, a Microsoft elismerte, hogy horribilis kenőpénzeket juttattak magyar kormányzati embereknek
Ismerje meg Viktort ( Sagyibó), aki az elmúlt évtizedek egyik legjobban bizonyított korrupciós ...
Nemzetközi botrány: a Financial Times bemutatta Magyarország jövőjét - siralmas a kép
A napi.hu írta meg, hogy Ben Hall, a Financial Times európai ügyekkel foglalkozó szakírója sze...
Üzentek neked is: Csatlakozz a Fideszhez mert a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk
A baloldallal ellentétben "a mi célunk nem a háborúzás, hanem az építkezés" - mondta közösségi oldalára feltöltött videójában a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken. Lá...
  
Óriási botrány: az egyháznak ajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait - szeretetotthon kap mindent
Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak. Több ezer lakástól válik meg az állam a következő évtől, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai S...
  
Botrány: nem akárkit láttak Tiborczéknál bulizni - és mi köze van a Borkai botrányhoz?
A BOTANIQ Turai Kastélyból jelentkezett be, és osztott meg magáról pezsgőzős képeket az egyik jachtozós ikerlány – szúrta ki az ezalenyeg.hu. A fotót Insta-történetbe töltötte fel, ...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Németh Szilárd szerint egyre többen próbálnak a határon átjutni, esetenként alagúton, létrával vagy vízen

Akinek fontos Magyarország függetlensége, a magyar családok biztonsága, a keresztény-nemzeti kultúra megőrzése, támogassa a kormányt ezen céljaiban, és vegyen részt a nemzeti konzultációban - nyilatkozta az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a Bács-Kiskun megyei hercegszántói határvédelmi bázison tett kedden látogatást.

Németh Szilárd emlékeztetett: a tizenegyedik nemzeti konzultáción a migrációs politikával kapcsolatban több kérdésben is várják az emberek véleményét, mert a kormány célja az ország önvédelmi képességének megerősítése.

A magyar rendőrök és honvédek továbbra is kimagaslóan és elkötelezetten teljesítenek szolgálatot, védik Magyarország, valamint az Európai Unió külső határait, miközben egyre többen próbálnak azon átjutni, esetenként alagúton, létrával vagy vízen - hangoztatta.

Azt mondta, a magyar kormányt két jogi alap, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása és a schengeni szerződés hatalmazza fel arra, hogy a kerítéssel "betonbiztosan" garantálja a belső és külső határ védelmét, "a migránsok kint tartását".

Az államtitkár szerint a bevándorláspárti baloldal ugyanakkor kétszínűen és kettős mércét alkalmazva éppen ezért támadja és zsarolja a magyar kormányt. "Minden Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás mögött az áll, hogy nem kérünk a veszélyes Soros-tervből, nem engedjük be a migránsokat, mert mi akarjuk meghatározni, hogy kivel éljünk együtt, és mi akarjuk megmondani, hogy milyen jövőt szánunk a magyar gyermekeknek" - jelentette ki.

Németh Szilárd különösen fontosnak nevezte, hogy a koronavírus okozta világválságban kiemelten védjék a magyar emberek életét és egészségét. Ezért az elkövetkező két évben teljes bevándorlási stopot kell elrendelni, hogy meg lehessen akadályozni az újabb és újabb vírusmutációk behurcolását - közölte az államtitkár.

Legolvasottabbak
Nacsa nekiment az ellenzéknek: devizahitelbe hajszolták a családokat, rálőttek a saját állampolgáraikra
Óriási a találgatás: elképesztő méretű titokzatos objektum épül Balatonhenyén
Nemzetközi botrány: megfenyegették az EP tényfeltáró delegációját Budapesten
Most érkezett
Az RTL Klub börtönre ítélt sztárja: A rácsok mögött is vannak haverjaim
Közel hatmillió forint jutalmat szavaztak meg az ingatlanépítéssel trükköző dunakeszi polgármesternek
Megtért behajtók számoltak be a trükkökről: Így húznak le a behajtók!
Kövess minket!
     
Az FBI kinyomozta, a Microsoft elismerte, hogy horribilis kenőpénzeket juttattak magyar kormányzati embereknek
Nemzetközi botrány: a Financial Times bemutatta Magyarország jövőjét - siralmas a kép
Üzentek neked is: Csatlakozz a Fideszhez mert a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk
Óriási botrány: az egyháznak ajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait - szeretetotthon kap mindent
Botrány: nem akárkit láttak Tiborczéknál bulizni - és mi köze van a Borkai botrányhoz?
Megtért behajtók számoltak be a trükkökről: Így húznak le a behajtók!
Közel hatmillió forint jutalmat szavaztak meg az ingatlanépítéssel trükköző dunakeszi polgármesternek
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott
Ezen a képen egy FÉLMILLIÁRD FORINT EU-S TÁMOGATÁSBÓL létesített természettudományos élményközpontot látnak
300 milliós támogatást kapott Eperjes Károly - kiderült mihez kezdett vele
Nemzetközi botrány: Már Hollandiában is nyomoznak a pécsi buszok ügyében - fideszes nagykutyákat is beidéztek
Nemzetközi botrány: Orbán paródiát készítettek - Én vagyok az igazság és a világosság. Belülről is...
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU