van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-05-16
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Orbán szájából meghallgatni, hogy ő is a bérből és fizetésből él, távolról vicces, közelebbről dühítő

„A miniszterelnök ne vicceljen, én sem lopok!” – mondta Bödőcs Tibor, és milyen igaza van!

Mert Orbán Viktor szájából meghallgatni, hogy ő is a bérből és fizetésből élők közé tartozik, távolról vicces, közelebbről dühítő!
Mint ahogy dühítő az is, hogy mindig mást mond, mint amit csinál! A „közszolgálati” rádióban fizetésemelésről, munkahelyteremtésről, a felsőoktatás fejlesztéséről beszélt, miközben az országban ennek nyoma sincs!

Milyen fizetésemelést emleget, amikor pont most szavazta le a Fidesz, hogy havonta 25 ezer forinttal több pénzhez jussanak a minimálbérért dolgozók? Évi 300 ezer forint pluszfizetés – ezt jelentette volna az MSZP javaslata a legkisebb fizetés adómentessé tételéről! De a Fidesz lesöpörte az asztalról annak a 2,3 millió embernek a fizetésemelését is, akik 321 ezer forintnál kevesebbet keresnek! Pedig van erre pénz, hisz a költségvetés 1 százalékáról beszélünk! A Fidesz mégis nemet mondott a dolgozó emberek fizetésemelésére! Ez a valóság!

Milyen munkahelyteremtésről beszél, amikor brutálisan nő az álláskeresők száma? Idén áprilisban 57 ezer emberrel kevesebb dolgozott, mint az előző hónapban! Tudja vajon, hogy a munkakeresés átlagos időtartama 7,9 hónap? A Fidesz viszont csak 3 hónapig fizeti az álláskeresési járadékot! Rengeteg munkanélküli semmilyen ellátást nem kap! A kormányzati kegyként adott 0,6%-os nyugdíjemelést pedig már rég megette az élelmiszerárak növekedése!

Mit hord össze a felsőoktatásról, miközben kilopták az egyetemek vagyonát magánalapítványokba? Közben még a saját kormánybiztosa, Révész Máriusz is elismerte, hogy a tanárok fizetése alacsony, a magyar oktatás kaotikus, az iskolák fideszes átalakítása pedig a rendszerváltozás legnagyobb tévedése volt!
És milyen újraindításról beszélt, hiszen a fideszes Alapjogokért Központ is elismerte, hogy a magyar termelékenység a 2010 előtti időszakhoz képest nem javult. Sőt! Hiába ömlöttek az uniós ezermilliárdok a gazdaság felzárkóztatására, azt elpazarolták vagy ellopták.

Ki kell mondani: a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikája emberellenes! Mert lenne pénz a költségvetésben az adómentes minimálbérre, a több fizetésre és nyugdíjra, a megduplázott családi pótlékra! De a Fidesz-rezsim inkább Fudan Egyetemre, Budapest-Belgrád vasútvonalra és vadászkiállításra költ, miközben orosz és kínai adósrabszolgaságba taszítják az országot! A pénzt ellopják, az adósságot pedig a magyar nép nyakába teszik!

Ezért kell kormány- és korszakváltás, hogy ne így legyen. Legkésőbb 2022-től!

Ezt olvassa mindenki:
Külföldi kéz: nem akármit építhetnek az osztrákok a Balaton közvetlen partján - nemzetközi botrány  
Szerelmes vagyok Orbán Viktorba - Olyan videó került elő amit mi nem akartunk látni.... Reggeli kávé előtt meg pláne...  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek
Külföldi kéz: nem akármit építhetnek az osztrákok a Balaton közvetlen partján - nemzetközi botrány
Botrány: külföldi vevőnek adta el a balatonberényi gyermeküdülőt az Orbán kormány
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében
Rövid Facebook-bejegyzésben tudatta Deutsch Tamás, hogy elindult az oldala. Mostantól végk...
Szürreális képsorok: Őrjöngve szidják a bírót, aki elkaszálta Orbánék kérdését
A legnagyobb sértést vágta a fejéhez. Kormányellenes genderista — írta a bíróra Szánthó...
A rendszerváltástól mostanáig - szomorú adatokat közölt a KSH
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a koronavírus-járvány Magyarországon húszéves ...
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
A “Keresztény Magyarország” vezetője magának az ördögnek adta el a lelkét, az ördöggel kötött szövetséget a kizárólagos hatalomért. Elfogadta a legaljasabb módszereket, hogy szán...
  
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore-világból! A politikai és pénzügyi elit vagyoneltitkolását és adóelkerülését szolgáló offs...
  
Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter a sportról szóló törvényt módosító törvénycsomagot terjesztett az Országgyűlés elé — írta csütörtökön az Alfahír...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Orbán szájából meghallgatni, hogy ő is a bérből és fizetésből él, távolról vicces, közelebbről dühítő

„A miniszterelnök ne vicceljen, én sem lopok!” – mondta Bödőcs Tibor, és milyen igaza van!

Mert Orbán Viktor szájából meghallgatni, hogy ő is a bérből és fizetésből élők közé tartozik, távolról vicces, közelebbről dühítő!
Mint ahogy dühítő az is, hogy mindig mást mond, mint amit csinál! A „közszolgálati” rádióban fizetésemelésről, munkahelyteremtésről, a felsőoktatás fejlesztéséről beszélt, miközben az országban ennek nyoma sincs!

Milyen fizetésemelést emleget, amikor pont most szavazta le a Fidesz, hogy havonta 25 ezer forinttal több pénzhez jussanak a minimálbérért dolgozók? Évi 300 ezer forint pluszfizetés – ezt jelentette volna az MSZP javaslata a legkisebb fizetés adómentessé tételéről! De a Fidesz lesöpörte az asztalról annak a 2,3 millió embernek a fizetésemelését is, akik 321 ezer forintnál kevesebbet keresnek! Pedig van erre pénz, hisz a költségvetés 1 százalékáról beszélünk! A Fidesz mégis nemet mondott a dolgozó emberek fizetésemelésére! Ez a valóság!

Milyen munkahelyteremtésről beszél, amikor brutálisan nő az álláskeresők száma? Idén áprilisban 57 ezer emberrel kevesebb dolgozott, mint az előző hónapban! Tudja vajon, hogy a munkakeresés átlagos időtartama 7,9 hónap? A Fidesz viszont csak 3 hónapig fizeti az álláskeresési járadékot! Rengeteg munkanélküli semmilyen ellátást nem kap! A kormányzati kegyként adott 0,6%-os nyugdíjemelést pedig már rég megette az élelmiszerárak növekedése!

Mit hord össze a felsőoktatásról, miközben kilopták az egyetemek vagyonát magánalapítványokba? Közben még a saját kormánybiztosa, Révész Máriusz is elismerte, hogy a tanárok fizetése alacsony, a magyar oktatás kaotikus, az iskolák fideszes átalakítása pedig a rendszerváltozás legnagyobb tévedése volt!
És milyen újraindításról beszélt, hiszen a fideszes Alapjogokért Központ is elismerte, hogy a magyar termelékenység a 2010 előtti időszakhoz képest nem javult. Sőt! Hiába ömlöttek az uniós ezermilliárdok a gazdaság felzárkóztatására, azt elpazarolták vagy ellopták.

Ki kell mondani: a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikája emberellenes! Mert lenne pénz a költségvetésben az adómentes minimálbérre, a több fizetésre és nyugdíjra, a megduplázott családi pótlékra! De a Fidesz-rezsim inkább Fudan Egyetemre, Budapest-Belgrád vasútvonalra és vadászkiállításra költ, miközben orosz és kínai adósrabszolgaságba taszítják az országot! A pénzt ellopják, az adósságot pedig a magyar nép nyakába teszik!

Ezért kell kormány- és korszakváltás, hogy ne így legyen. Legkésőbb 2022-től!

Legolvasottabbak
Külföldi kéz: nem akármit építhetnek az osztrákok a Balaton közvetlen partján - nemzetközi botrány
Szerelmes vagyok Orbán Viktorba - Olyan videó került elő amit mi nem akartunk látni.... Reggeli kávé előtt meg pláne...
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében
Most érkezett
Nemzetközi botrány: Magyarországról írt a vezető angol napilap, Orbán Viktor vérbeli diktátor
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott
Kövess minket!
     
Szürreális képsorok: Őrjöngve szidják a bírót, aki elkaszálta Orbánék kérdését
A rendszerváltástól mostanáig - szomorú adatokat közölt a KSH
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Egyeztetések nélkül, egyedül döntve 861 ezer forintról több mint 1,6 millió forintra emelte élettársának fizetését
Óriási szégyen: „Rögtön lopják a tollat” - kínos beszólás hangzott el Szijjártóék sajtótájékoztatóján
Rajonganak Orbánért a végsőkig: A Fidesz-szavazók csupán 7 százaléka mondta azt, hogy le kell mondania, ha kiderül, hogy köze van a megfigyelési botrányhoz
A képen egy 50 millió forint EU-s támogatásból létrehozott üzem (helyét) láthatod, nézd meg jól
Itt tartunk: Orbán mondatát is használta ítéletében a bíróság
Orbán zöld politikája: több száz éves fát vágtak ki mert kellett a hely...
Magyar felirattal is közzé tették a német TV Orbán paródiáját
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU