van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-09-20
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától

Ferenc pápától vár választ Orbán Viktor arra, miképp kell gondolkodni a Kínában üldözött keresztényekről – számolt be a Magyar Hang.

A lap szemmel láthatóan nemkívánatos vendégnek számít a Kormányinfókon, a pandémia ideje alatt számos esetben nem olvasták fel kérdéseiket, és az Orbán Viktor által tartott csütörtöki Kormányinfóra sem engedték be őket. Azért ellátogattak a helyszínre, ám amikor erről kérdezték, Orbán Viktor széles mosollyal hárította a választ.

A sajtótájékoztató végeztével azonban mégiscsak sikerült elcsípniük a miniszterelnököt néhány kérdés erejéig, Kína és a kereszténység viszonyával kapcsolatban. Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Kínával kapcsolatban hidegháború-ellenesek vagyunk, együttműködést keresünk mindenkivel, a kereszténység ügyében pedig nagy tisztelettel várjuk a szentatyát.

A lap felvetette, hogy Kínában a kereszténységet üldözik, számos keresztény templomot lerombolnak, a meghagyott templomok tornyairól pedig több mint ötszáz keresztet eltávolíttatott a Kínai Kommunista Párt, helyükre vörös csillagot rakattak ki. A kormányfő erre úgy válaszolt, hogy megvárja, mit mond a katolikus egyházfő arról a kérdésről, „hogy Kínában a kereszténységről hogyan és miképpen érdemes gondolkodni”.



A szentatyát erről meg fogom hallgatni, ha megtisztel a véleményével

– tette hozzá.

Mint ismeretes, jelen állás szerint minderre azért lesz lehetőség, mert úgy tűnik, mégiscsak megejt egy rövid találkozót a katolikus egyházfő Orbán Viktorral. Bencsik András a kormánypárti Hír TV Sajtóklub című műsorában nemrég még keresztényellenességgel vádolta a pápát, Bayer Zsolt pedig arról beszélt, hogy ne is jöjjön hazánkba, ha nem akar találkozni Orbán Viktorral és Áder Jánossal.

Ezt olvassa mindenki:
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott  
Durva: megkérdezték Gulyástól mit szól ahhoz, hogy Ukrajnából költöznek át emberek a szavazás miatt  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott
Durva: megkérdezték Gulyástól mit szól ahhoz, hogy Ukrajnából költöznek át emberek a szavazás miatt
A férfi aki Amerikából nagyobb pofont adott most Orbánnak mint Európában bárki
A fejlett világ egyik legkevésbé szabad országa nem lehet példa az Egyesült Államok előtt -...
Orbán legdurvább húzása: Törvénybe írják, mennyi pénzt kapnak a kormány alatt...
A debreceni egyetemi alapítvány a legnagyobb győztese az állami támogatás részleteit rendez...
A román kormány szerint korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában
Románia budapesti nagykövete egy békéscsabai rendezvényen azt mondta, a magyar kormány erdély...
A magánnyugdíjpénztár lenyúlása: tudtad? - a nyugdíjpénztári vagyon a Magyar Nemzeti Bank elszámolásaiban bukkant fel
Nem csak a nyugdíjpénztárakba befizetett összegeknek mondhattunk búcsút az elmúlt években, de lassan a nyugdíjunknak is, bár Matolcsy György jegybankelnök ennek az ellenkezőjét állítja...
  
Megszerezték Zalatnay korábbi beszédét: gyűlölöm a politikát - sokkal, de sokkal nagyobb rendszerváltás voltunk mi, mint bármilyen politikai váltás...
Országgyűlési képviselőkkel fotózkodott Zalatnay Sarolta az érdi Stop Shopnál a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! elnevezésű Fidesz-rendezvényen. A házigazdája tehát a helyi Fidesz volt ...
  
Videó is előkerült: leköpte az ellenzék jelöltjét egy szitkozódó idős polgár
Szombat reggel elindult az előválasztás, igaz csak néhány órára, mert délelőtt technikai problémák miatt már le is állt az informatikai rendszer. Az Index stábja azonban ott volt a Mó...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától

Ferenc pápától vár választ Orbán Viktor arra, miképp kell gondolkodni a Kínában üldözött keresztényekről – számolt be a Magyar Hang.

A lap szemmel láthatóan nemkívánatos vendégnek számít a Kormányinfókon, a pandémia ideje alatt számos esetben nem olvasták fel kérdéseiket, és az Orbán Viktor által tartott csütörtöki Kormányinfóra sem engedték be őket. Azért ellátogattak a helyszínre, ám amikor erről kérdezték, Orbán Viktor széles mosollyal hárította a választ.

A sajtótájékoztató végeztével azonban mégiscsak sikerült elcsípniük a miniszterelnököt néhány kérdés erejéig, Kína és a kereszténység viszonyával kapcsolatban. Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Kínával kapcsolatban hidegháború-ellenesek vagyunk, együttműködést keresünk mindenkivel, a kereszténység ügyében pedig nagy tisztelettel várjuk a szentatyát.

A lap felvetette, hogy Kínában a kereszténységet üldözik, számos keresztény templomot lerombolnak, a meghagyott templomok tornyairól pedig több mint ötszáz keresztet eltávolíttatott a Kínai Kommunista Párt, helyükre vörös csillagot rakattak ki. A kormányfő erre úgy válaszolt, hogy megvárja, mit mond a katolikus egyházfő arról a kérdésről, „hogy Kínában a kereszténységről hogyan és miképpen érdemes gondolkodni”.



A szentatyát erről meg fogom hallgatni, ha megtisztel a véleményével

– tette hozzá.

Mint ismeretes, jelen állás szerint minderre azért lesz lehetőség, mert úgy tűnik, mégiscsak megejt egy rövid találkozót a katolikus egyházfő Orbán Viktorral. Bencsik András a kormánypárti Hír TV Sajtóklub című műsorában nemrég még keresztényellenességgel vádolta a pápát, Bayer Zsolt pedig arról beszélt, hogy ne is jöjjön hazánkba, ha nem akar találkozni Orbán Viktorral és Áder Jánossal.

Legolvasottabbak
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott
Durva: megkérdezték Gulyástól mit szól ahhoz, hogy Ukrajnából költöznek át emberek a szavazás miatt
A férfi aki Amerikából nagyobb pofont adott most Orbánnak mint Európában bárki
Most érkezett
Nekiesett Orbánnak az ellenzéki politikus: K. nagy győzelem volt, ha közben ott kuncsorog pénzért a szerencsétlen!
Magyar állami támogatással felújított székelyföldi templom borzolja a kedélyeket
Bilincsben vitték el a magyar gyermekorvost - undorító amit a gépén találtak a hatóságok
Kövess minket!
     
Orbán legdurvább húzása: Törvénybe írják, mennyi pénzt kapnak a kormány alatt...
A román kormány szerint korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában
A magánnyugdíjpénztár lenyúlása: tudtad? - a nyugdíjpénztári vagyon a Magyar Nemzeti Bank elszámolásaiban bukkant fel
Megszerezték Zalatnay korábbi beszédét: gyűlölöm a politikát - sokkal, de sokkal nagyobb rendszerváltás voltunk mi, mint bármilyen politikai váltás...
Videó is előkerült: leköpte az ellenzék jelöltjét egy szitkozódó idős polgár
Varga Mihály nekiment az EU-nak: ez a pénz nekünk jár, majd ha a viták lezárulnak és a pénzt megkapjuk...
Kövér aggódik: durva számokat mondott, hány munkavállaló ment nyugatra
Mindenkit sokkolt, hogy ilyen megtörténhet: rendőrségi szalaggal lezárt választási pont
Orbán a teljes magyarság nevében ment neki Sorosnak
Döbbenet: videón ahogy migránsok akartak betörni az országba a déli határzárnál
Hivatalosan is kiderült, hogy a vadászati világkiállítás mentesül-e a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól
Arany fokozatú díjat kapott Mészáros Lőrinc - bejelentették miért kapta
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU