van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-06-12
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Bűnöző magyarok: Operatív törzs: kerti partira és zenekari próbára csapott le a rendőrség a hétvégén

Több helyre is ki kellett vonulniuk a rendőröknek az elmúlt napokban, mert az emberek nem tartották be a védelmi intézkedéseket. Egy fővárosi helyszínen 22-en voltak egy kerti partin, Zalaegerszegen 25-en diszkóztak.



Megtartotta szokásos napi tájékoztatóját az operatív törzs. A hétfői beszámoló szerint a rendőröknek sok dolguk akadt a mögöttünk hagyott napokban. Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartott ellenőrzés során nyitva tartó vendéglátó üzletet találtak, ahol az üzemeltetőn és az alkalmazotton kívül „további személyek” voltak jelen, akik ittak is. Zalaegerszegen pedig egy 25 fős diszkóra csaptak le. A rendőrök mindkét helyet 6-6 hónapra bezáratták, és közigazgatási hatósági eljárást indítottak – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes.

A fővárosban is intézkedni kellett. Szombat éjjel a XVI. kerületben egy kertes házat ellenőriztek lakossági bejelentés nyomán. A helyszínen kiderült, hogy a ház 50 éves lakója 22 embert látott vendégül. A rendőrök az I. kerületben is intézkedtek aznap, ott egy lakásban 12-en szórakoztak. A rendőrök mindkét esetben eljárást indítottak a buli szervezői, résztvevői ellen.

Péntek éjjel pedig a VII. kerületben, egy pincehelyiséghez kellett kivonulni, ahol egy 14 fős zenekar tartott próbát. Ellenük is a védelmi intézkedések megszegése miatt indult eljárás.

Müller Cecília országos tiszti főorvos azzal kezdte tájékoztatóját, hogy már több mint 2,9 millió magyar megkapta az első védőoltást, további 1,2 millió pedig a másodikat is. Ezzel szerinte Európában kiemelkedő teljesítményt tud felmutatni az ország, „hiszen a lakosság 29 százaléka oltottnak tekinthető”.

Müller ismertette, hogy kedden is érkeznek vakcinák: az egydózisú Janssen-féléből több mint 28 ezer adag. A tiszti főorvos szerint ezeket elsősorban a honvédségi oltóbuszokon szándékoznak beadni.

A számok alapján Müller Cecília szerint elmondható, hogy a járvány harmadik hulláma mára tetőzött, „sajnos, magas szinten”. Mint mondta, mindenütt, egész Európában a brit mutáns okozza a megbetegedéseket, és a terjedési sebessége is nagy. Ezért azt kérte, tartsuk be szabályokat, ne veszélyeztessük egymást.

A tiszti főorvos szóba hozta, hogy a kínai Sinopharmnál alkalmazott protokollon csak akkor fognak változtatni, ha a gyártó vagy a hivatalos egészségügyi hatóság is úgy tartja, hogy érdemes megtenni. Müller ezzel arra a hétvégi hírre reagált, amely szerint a kínai oltóanyagok hatékonysága kisebb.

hvg
Ezt olvassa mindenki:
Ilyen még nem volt: exkluzív interjút adott Mészáros Lőrinc - pénz, házasság, hátszél és minden más....  
Baj van: Gyorsított eljárást rendelt el Magyarországgal szemben az Európai Bíróság  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán aggódik: rajtunk nevet a világ
Lemarházta a pápát Bayer Zsolt - itt tartunk, Magyarország 2021
Ajjjaj - Június 15-től már újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók és a rendőrök
Mészáros Lőrinc: Andival nagyon boldogok vagyunk
Magyarország leggazdagabb embere hálás a volt feleségének, és készül az esküvőjére. Edd...
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára A Gyurcsány Ferenc á...
Orbán: Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott
A magyar gazdaság pandémia utáni újraindulása igazán sikeres lehet - jelentette ki Orbán Vikt...
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre, fogyás, kisimult arc, sportos golfpóló - megkérdezték tőle mi a titok
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre. A milliárdos vállalkozó lefogyva, kisimult arccal jelent meg az Index interjújában, öltönyét sportos golfpólóra cserélte. Korábban is hallani...
  
Kiderültek a témakörök, mik kerülnek a nemzeti konzultációba - kapaszkodj meg
Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ismét lesz nemzeti konzultáció. A pontos kérdések még nem ismertek, de a témaköröket megadta, és e...
  
Kocsis Máté bedurvult: a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát..
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsányné oligarchaellenes javaslata inkább családon belüli vitának tűnik. Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzésében ezért azt üzente Dobrev Klárá...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Bűnöző magyarok: Operatív törzs: kerti partira és zenekari próbára csapott le a rendőrség a hétvégén

Több helyre is ki kellett vonulniuk a rendőröknek az elmúlt napokban, mert az emberek nem tartották be a védelmi intézkedéseket. Egy fővárosi helyszínen 22-en voltak egy kerti partin, Zalaegerszegen 25-en diszkóztak.



Megtartotta szokásos napi tájékoztatóját az operatív törzs. A hétfői beszámoló szerint a rendőröknek sok dolguk akadt a mögöttünk hagyott napokban. Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartott ellenőrzés során nyitva tartó vendéglátó üzletet találtak, ahol az üzemeltetőn és az alkalmazotton kívül „további személyek” voltak jelen, akik ittak is. Zalaegerszegen pedig egy 25 fős diszkóra csaptak le. A rendőrök mindkét helyet 6-6 hónapra bezáratták, és közigazgatási hatósági eljárást indítottak – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes.

A fővárosban is intézkedni kellett. Szombat éjjel a XVI. kerületben egy kertes házat ellenőriztek lakossági bejelentés nyomán. A helyszínen kiderült, hogy a ház 50 éves lakója 22 embert látott vendégül. A rendőrök az I. kerületben is intézkedtek aznap, ott egy lakásban 12-en szórakoztak. A rendőrök mindkét esetben eljárást indítottak a buli szervezői, résztvevői ellen.

Péntek éjjel pedig a VII. kerületben, egy pincehelyiséghez kellett kivonulni, ahol egy 14 fős zenekar tartott próbát. Ellenük is a védelmi intézkedések megszegése miatt indult eljárás.

Müller Cecília országos tiszti főorvos azzal kezdte tájékoztatóját, hogy már több mint 2,9 millió magyar megkapta az első védőoltást, további 1,2 millió pedig a másodikat is. Ezzel szerinte Európában kiemelkedő teljesítményt tud felmutatni az ország, „hiszen a lakosság 29 százaléka oltottnak tekinthető”.

Müller ismertette, hogy kedden is érkeznek vakcinák: az egydózisú Janssen-féléből több mint 28 ezer adag. A tiszti főorvos szerint ezeket elsősorban a honvédségi oltóbuszokon szándékoznak beadni.

A számok alapján Müller Cecília szerint elmondható, hogy a járvány harmadik hulláma mára tetőzött, „sajnos, magas szinten”. Mint mondta, mindenütt, egész Európában a brit mutáns okozza a megbetegedéseket, és a terjedési sebessége is nagy. Ezért azt kérte, tartsuk be szabályokat, ne veszélyeztessük egymást.

A tiszti főorvos szóba hozta, hogy a kínai Sinopharmnál alkalmazott protokollon csak akkor fognak változtatni, ha a gyártó vagy a hivatalos egészségügyi hatóság is úgy tartja, hogy érdemes megtenni. Müller ezzel arra a hétvégi hírre reagált, amely szerint a kínai oltóanyagok hatékonysága kisebb.

hvg
Legolvasottabbak
Ilyen még nem volt: exkluzív interjút adott Mészáros Lőrinc - pénz, házasság, hátszél és minden más....
Baj van: Gyorsított eljárást rendelt el Magyarországgal szemben az Európai Bíróság
Mészáros Lőrinc: Andival nagyon boldogok vagyunk
Most érkezett
Kövér fél attól, hogy az ellenzék tönkre teszi mindazt, amit egy évtized alatt elért Magyarország
Orbán: Ha vendég vagy egy országban, értsd meg a kultúráját, és ne provokáld a házigazdát
Bakondi, M1: Nő a migrációs nyomás Európában
Kövess minket!
     
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
Orbán: Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre, fogyás, kisimult arc, sportos golfpóló - megkérdezték tőle mi a titok
Kiderültek a témakörök, mik kerülnek a nemzeti konzultációba - kapaszkodj meg
Kocsis Máté bedurvult: a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát..
Orbán új ellensége: migránshadak dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján
Kijött a 100 leggazdagabb magyart tartalmazó lista - nézd meg rajta vagy-e
A Fidesz közleményt adott ki miszerint a baloldal hatalmon csak sanyargatta a nyugdíjasokat
Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától
Orbán vigyorogva reagált - Megszólaltak az újságírók akiket nem engedtek be, hogy kérdezzenek tőle
Orbán Balázs elégedett: Mára a magyarság felszabadult, józanul, derűsen telnek a....
Újabb félnivaló: Varga Judit szerint egy migráció okozta krízissel is szembe kell néznünk
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU