Váratlan bejelentés: ezután Orbán zsebében vannak a választások!

Az eredeti szöveget magyarra fordítottam és kicsit átformáztam:

"Pénteken hat százalékkal emelkedő nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok, ami átlagosan havi 13 ezer forintos növekedést jelent - közölte a kormányszóvivő a Facebook oldalán.

Szentkirályi Alexandra egy pénteken megosztott videóban emlékeztetett arra, hogy január 12-e az idei első nyugdíjkiegészítés napja.

Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjemelés nem csak az öregségi nyugdíjasokat érinti, hanem az összes nyugdíjszerű ellátásban részesülőt, összesen két és fél millió embert.


Elmondta, hogy februárban is érkezik emelt összegű ellátás, méghozzá duplán, hiszen akkor a 13. havi nyugdíjat is kifizetik.

"A kormány a mostani háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, idén is garantált az inflációkövető nyugdíjemelés" - jelentette ki.


A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány csökkenti az inflációt, de ha az év végére kiderül, hogy az idei éves infláció mégis magasabb lenne a becsült hat százaléknál, akkor az év végén garantált az inflációkövető nyugdíjkiegészítés - írja az MTI.

Szentkirályi Alexandra hozzátette, hogy a kormány tudatában van annak, hogy a nyugdíjasoknak fontos a rezsicsökkentés, aminek köszönhetően a magyar nyugdíjasok Európában a legalacsonyabb gáz- és áramárat fizetik.


Elmondta, hogy a kormány Brüsszellel vitatkozik ezen a téren, mert Brüsszel a rezsitámogatás eltörlésére kényszerítené.

Kijelentette, hogy a kormány nem hagyja, hogy "Brüsszel a magyar nyugdíjasokkal és családokkal fizettessen meg az elhibázott szankciók áráért"."