Te ott leszel? - Tüntetést szerveznek vasárnapra Rogán Antal ellen

Tiltakozás Rogán Antal ellen: Vona Gábor és Puzsér Róbert is szót emel

Január 12-én, vasárnap délután 16 órakor a fővárosi Március 15. téren gyűlnek össze a demonstrálók, hogy Rogán Antal lemondását követeljék. Az esemény szervezői szerint a tiltakozás célja a magyar nemzet becsületének megőrzése. A tüntetés hátterében az áll, hogy az amerikai kormány szankciós listájára került Rogán Antal, ami komoly nemzetközi botrányt kavart.

A szankciós listán olyan személyek és szervezetek szerepelnek, akikkel az Egyesült Államok tiltotta az üzleti kapcsolatot. Az amerikai fél szerint Rogán a magyarországi korrupció központi alakja, aki jelentős szerepet játszik a visszaélések fenntartásában. Ez az első alkalom, hogy az USA egy szövetséges ország hivatalban lévő miniszterét ilyen súlyos intézkedéssel sújtotta.

A Facebookon közzétett eseményleírásban élesen bírálták a propagandaminisztert, akit a korrupció egyik fő mozgatórugójának és a kormányzati propaganda terjesztőjének neveztek.

A propagandaminisztert az USA szankciós listára helyezte, amiért meglátásuk szerint a magyarországi korrupció középpontjában áll, annak egyik fő működtetője. Ez példátlan! Az Egyesült Államok még sosem listázta szövetséges ország hivatalban lévő miniszterét. Ez aláássa hazánk nemzetközi tekintélyét! De Rogán Antal nem csupán a korrupció egyik fő haszonélvezője, hanem felelős a mérgező propagandáért is. Rogánnak mennie kell!

– áll a felhívásban.

Az eseményen felszólalók között lesz Puzsér Róbert publicista, Pitz Dániel, valamint Vona Gábor, a 2RK vezetője is, aki saját közösségi oldalán erősítette meg részvételét. A szervezők nagy érdeklődésre számítanak, és mindenkit arra buzdítanak, hogy csatlakozzon a demonstrációhoz.