Óriási botrány: több tízezer vendégmunkás nem tud bejutni az országba

Január 1. és február 29. között a tartózkodási engedély iránti kérelmek benyújtása Magyarországon felfüggesztésre került. Az előzőleg benyújtott kérelmek elbírálása szintén szünetel.

Ez a döntés komoly kihívások elé állítja az országba belépni szándékozó több tízezer vendégmunkást. A munkaerőhiánnyal küzdő cégek alternatív megoldásokhoz kell folyamodjanak.

Bár egy belügyminisztériumi rendelet révén a sportolókat gyorsan kivették a jogszabály hatálya alól, a harmadik országból érkező vendégmunkásokra ez a könnyítés nem vonatkozik. Ők február 29-ig nem nyújthatnak be engedélykérelmet.


A december 31. előtt benyújtott kérelmek elbírálása is szünetel, így azoknak is várniuk kell márciusig, akik tavaly indították el a folyamatot. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) adatai szerint jelenleg 23 602 ilyen kérelem vár feldolgozásra. Az év végi rohamot tovább súlyosbította az OIF informatikai rendszerének üzemzavara. Ennek következtében többen nem tudták időben kifizetni az igazgatási szolgáltatási díjat, vagy feltölteni az okmányaikat a túlterhelt honlapra, illetve nem tudtak eleget tenni a biometrikus adategyeztetési kötelezettségüknek a rendszerleállás miatt. Az OIF jelenleg csak az utóbbi problémával küzdőknek biztosítja a pótlást, míg a többieknek türelmesen kell várakozniuk.