A közelgő választásra erős közösségként készül a Fidesz-KDNP
Erős közösségként készül a közelgő választásokra a Fidesz-KDNP - mondta a pártszövetség kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.
Menczer Tamás úgy fogalmazott: "közös eredményeinket a baloldal régi és új szereplőivel szemben is meg fogjuk védeni". Azt mondta, a "baloldal vezére", Gyurcsány Ferenc egyszer már tönkretette az országot. Hozzátette: a baloldalon "feltűntek új szereplők is, politikai kalandorok, árulók, feleségüket rettegésben tartó figurák".
A politikus értékelése szerint a Fidesz-KDNP politikai közössége a legsikeresebb és legerősebb Európában, amely a sikereket nem ajándékba kapta, hanem megdolgozott érte. Közölte: az eredmények annak köszönhetők, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány az elmúlt 13 évben mindig elsőként ismerte fel a válságokat és kihívásokat, és azokra helyes válaszokat adott.
Példaként említette, hogy a kormány az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban a kezdetektől azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott. Arra is kitért, hogy a kormány álláspontja a "terrorizmust, bűncselekményeket és párhuzamos társadalmat jelentő bevándorlással" összefüggésben az volt, hogy azt nem szervezni kell, hanem megállítani.
Emlékeztett arra: a kormány tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtett, amelyeket a koronavírus-járvány, a háború és a szankciók ellenére is sikerült megőrizni. A magyar családtámogatási rendszer világszinten páratlan - jelentette ki. Kitért arra is, hogy az idősek tisztelete és megbecsülése okán a kormány megőrizte a nyugdíjak vásárlóértékét és visszaadta a 13. havi nyugdíjat. A támogatások között megemlítette a fiatalok adómentességét is.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány álláspontja szerint "védekezni kell az LMBTQ-propagandával szemben".
Nyitókép illusztráció forrás google
Menczer Tamás