Fideszes polgármester: Hadházy be is kap.....ha...tja

Nyírkarász fideszes polgármestere, Szalmási József a rendőrségen mondta el, hogy Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő behívatta, és közölte, barátja cégének kell megépítenie a település piacát, különben nem kapják meg az arra elnyert uniós pénzt. A 24.hu azt írja, a rendőrség három év után mégis megszüntette a nyomozást, amit azután indítottak, hogy kiderült, Kovács barátjának cége néhány év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a térségben, és Hadházy Ákos független képviselő feljelentést tett.

A nyomozást úgy sikerült megszüntetni, hogy a lezáró határozatba olyanokat írtak a rendőrök, hogy „a közbeszerzési dokumentumokból megállapítást nyert, hogy egy behatárolt földrajzi körzetben elhelyezkedő hét település önkormányzata és az egyesület (a Jót s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület, amit ma is Kovács Sándor felesége vezet) beruházásaik megvalósítására kevés kivétellel ugyanazon hat gazdasági társaságot választották ki és kérték fel ajánlattételre, melyek közül kivétel nélkül a többnyire egyedül pályázó GÉ-65 Mérnökiroda Kft. ajánlata került ki győztesként, mely tények egyidejű és együttes fennállása a gazdasági szereplők összehangolt magatartására utalhat, illetve versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűncselekmény gyanúját keltheti”.

Volt telefonlehallgatás, tanúkat is kihallgattak, köztük Nyírkarász polgármesterét is, aki egyébként idén is a Fidesz jelöltjeként indul újra az önkormányzati választáson. Ő a rendőrségen azt vallotta, Kovács Sándor parlamenti képviselő a barátja érdekében manipulálta Nyírkarász egyik közbeszerzését, és megzsarolta őt azért, hogy az általa kiválasztott cég építse meg a falu termelői piacát. A falu ehhez 50,5 millió forint uniós forrást kapott.

A rendőrség végül azzal zárta le a nyomozást, hogy a feljelentő által vélelmezett bűncselekmény megvalósulását „a foganatosított eljárási cselekmények egy részének eredménye” nem zárja ki. De ehhez hozzátették, hogy „ezek a pályázatok készítésére, a beruházásokat kivitelező vállalkozások kiválasztására irányuló összehangolt magatartás vagy irányítottság mértékét, mélységét, az abban résztvevő személyeket illetően nem kellően egzaktak, cselekményre, illetve személyre mutatóak, és ilyen adatokat az eljárás során nem lehetett beszerezni, még a kiterjedt bizonyítás és a leplezett eszköz alkalmazás ellenére sem”.

Hadházy ezt úgy foglalta össze, hogy még a nyomozást lezáró határozatban is olyan bizonyítékok vannak, amik miatt „Kovács Sándor fideszes képviselőnek már régen a börtönben kéne ülnie”.

A 24.hu megkereste Szalmási József nyírkarászi polgármestert, aki közölte, hogy ő elmondta, mi az álláspontja az ügyben:„

Hiába verklizik itt a 24.hu, úgyse tudnak tenni semmit. Se a rendőrség, se a Hadházy, se önök. Hadházy be is kaphatja.”Arról is kérdezték, milyen a viszonya a történtek után Kovács Sándorral.


Azt mondta, jóban vannak, a rendőrségen tett állításairól pedig most azt mondta:

„Lehet, piás voltam akkor.”