Felmerült bűncselekmény? - reagált a rendőrség Magyar Péter és Varga Judit családi veszekedésére

A rendőrség azt egyelőre nem árulta el, hogy miért volt testőre Varga Juditnak, vagy hogy hogyan került ki a családi veszekedésről szóló jelentés, viszont azt megállapította: nem történt bűncselekmény.

Az országos rendőrfőkapitány márciusban „a sajtóban megjelent állításokkal, illetve a Magyar Péter nyilatkozataival, bejegyzéseivel, vélelmeivel összefüggésben” belső vizsgálatot rendelt el. A Tisza Párt alelnöke ugyanis egyebek mellett azt sérelmezte, hogy kikerült a sajtóhoz a rendőrség 2020. decemberi jelentése arról az esetről, amikor akkori feleségével, Varga Judittal veszekedett.

Az Országos Rendőr-főkapitányság az rtl.hu megkeresésére ezzel összefüggésben csütörtökön mindössze annyit közölt:

a vizsgálatot a rendőrség befejezte, ennek során bűncselekményt nem állapítottunk meg.


Megválaszolatlan kérdések

A szűkszavú válaszból tehát egyelőre nem derült ki, hogy ha bűncselekményt nem is, de egyéb szabálytalanságot megállapítottak-e a jelentés kikerülésének körülményeivel kapcsolatban, valamint hogy ennek lett-e valamilyen következménye. Azt sem tudni, milyen veszély indokolta, hogy Varga Judit igazságügyi miniszterként rendőri védelmet kapjon. Az ORFK-t kérdéseinkkel ismét megkerestük, ha érkezik válasz, beszámolunk róla.

A hvg.hu által ismertetett rendőrségi jelentés egy 2020 decemberében történt családi veszekedésről szól. A cikkben megjegyezték: nem bizonyított, hogy a dokumentumban foglaltak valóban megfelelnek-e a valóságnak, csak a tartalmát ismertették. Tettlegesség az irat szerint nem történt, de a jelentést író rendőr szerint Magyar Péter „a gépjárművel való közlekedés során veszélyeztette a környezete életét, testi épségét, a rendőri felszólításnak vonakodva, vagy egyáltalán nem tett eleget, agresszív, megfélemlítő, fenyegetőző magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkoztatást keltsen”.

Magyar Péter később a jelentésről azt írta: „Egy szimpla családi vitánkat valótlan állításokkal sikerült izzadságszagúan úgy kiszínezni, hogy a jelentés azt sejtesse, hogy én erőszakosan léptem fel a feleségemmel és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben.”