Karácsony bedurvult: „Azt gondoltam, hogy elmehettek a fa....”

„Elmehettek a faszba” – gondolta Karácsony, amikor a Covid idején korlátozták a jogköreit

„A fél Városháza előzetesben lesz” – mondta Vitézy Dávid és Ungár Péter Karácsonynak a főpolgármester szerint. Erről Karácsony szombat este beszélt a Vasas székházában, a Hard Talk eseményén Puzsér Róberttel. Ahol aztán a főpolgármester elnézést kért a házigazdájától, amiért öt évvel ezelőtt a Fidesz bábjaként ábrázolták. Akkor lehet, hogy öt év múlva Vitézytől kérnek bocsánatot, kérdezte fel Puzsér, aki amúgy is számon kérte Karácsonyt, amiért a Fideszhez hasonlóan nincs érdemi programja, és úgy is kommunikál, mint a kormánypártok.

Karácsony ez utóbbit azzal utasította vissza, hogy ő sohasem keltett társadalmi gyűlöletet.

Puzsér egyből felhozott egyet, amiben Karácsonyt érték ilyen kritikák. A 2019-ben megígért Tiborcz-adót amit a Fővárosnak eleve csak a Margitszigeten állt módjában bevezetni. Karácsony szerint 2019 óta sok kerület megváltoztatta az építési szabályokat, és megnövelték az építési adókat. Ezekből származik szerinte a fővárosi szolidaritási alap bevétele, amit hasznos célokra használják fel. Karácsony szerint az a dolga, hogy a világ rendjét igazságosan helyre tegye. Vagyis „fizessenek a gazdagok”, mert alapvetően nagyon sokan a NER-nek köszönhetően gazdagodtak meg.

Szerinte Magyarország egy végtelenül igazságtalan hely egy végtelenül igazságtalan adórendszerrel, amelyen ellenzéki politikusként a saját hatáskörén belül kell javítania. Szerinte nem normális, hogy emberek az utcán élnek, és állami gondozott gyerekek az utcán élnek, és neki az a dolga, hogy ezen változtasson.

„Rohadtul nem ugyanaz a NER-en belül meggazdagodott emberek számonkérése, mint a migránsok és szexuális kisebbségek elleni uszítás”. Szerinte ők soha nem uszítottak egyes társadalmi csoportok ellen, ez a különbség köztük és a Fidesz között.

„Szerintem rólam a Holdról is látszott, hogy nem akarok miniszterelnök lenni” – mondta Karácsony, amikor Puzsér arról kérdezte, miért indult el 2019-es megválasztása után 2021-ben ellenzéki miniszterelnök-jelöltként. Karácsony szerint ezt „teljes joggal kérik számon” rajta, de ő ezt teljesen máshogy látja, mert ő helyi szinten tudott csapatot építeni, meg tudott valósítani egy jó modellt. Azt mondja: 2019 után azt látta, hogy ez a főváros és az országos vezetés nem tud normálisan együttműködni, és ezt kellene országos szinten helyrehozni. Szerinte „elmérte”, miért kell ebbe belemenni. Azért csinálta, mert azt gondolta, hogy nála mindenki rosszabbul csinálná.

„Azt gondoltam, hogy elmehettek a faszba” – mondta Karácsony a koronavírus-járvány idején született kormányzati döntésekről. Szerinte ezzel kapcsolatban az volt a döntő, amikor egy fővárosi hajléktalankórházat akkor bezártak.



Puzsér arról is kérdezte Karácsonyt, hogy hogyan lehet, hogy a 2021-es előválasztás idején még Dobrev ellen kampányolt, most pedig mellette kampányol. Karácsony szerint az ellenzéki lista nem a DK listája, a fővárosi listát ő állította össze. Puzsér szerint ez szép eredmény, miután saját szavazók nélkül is sikerült elérniük, hogy a jelöltjeik befutó helyen legyenek. Karácsony szerint semmi nem változott 2021-hez képest, amikor még Dobrev ellen kampányolt. Ő csak támogat egy európai parlamenti listát, amin nincs rajta, a fővárosi lista pedig olyan, amilyet ő akart.

Puzsér szerint Gyurcsány okozta az Orbán-rendszert, ezért ő és a felesége tartja hatalmon a NER-t. Szerinte ezért bárki alkalmasabb lenne miniszterelnök-jelöltnek, mint Gyurcsány és Dobrev. Szerinte amíg Gyurcsány Orbán kihívója, addig Orbán bármit megtehet.

Karácsony szerint ez „nem ilyen egyszerű”. Szerinte a mai magyar ellenzéknek nincs kormányzóképes látszata, és ez tartja hatalmon Orbán Viktort. Az emberek szerinte nem „bárkire” szavaznak, hanem „valakire”, vagyis kell egy alternatívát nyújtani az embereknek. „Miért ne tudnék ezekkel az emberekkel én együttműködni” – tette fel a kérdést. Szerinte Orbánnak baloldali alternatívát kell nyújtani, amit most Dobrev tud nyújtani.

Puzsér felhozta, hogy Karácsony egyszer korábban azt mondta: csak az unikummal tudja elfogadni Gyurcsányt. Karácsony szerint ő mindig arról beszélt, hogy a NER-t csak teljes ellenzéki összefogással lehet leváltani, és mindig is ezt próbálta megvalósítani. Szerinte az unikumos kijelentése arról szólt, hogy pragmatikus döntést akart hozni, és szerinte a magyarok érdekében ezt kell meghozni.

„Én biztos nem szavaznék rá” – mondta Karácsony a Tisza pártról. Szerinte jó, hogy vidéken sok embert visznek az utcára, de a pártnak nincs budapesti programja, és ezért ő nem tudja értelmezni az indulásukat. Felidézte: a Tisza párt listáján olyanok vannak, akik ma Budapest érdekei ellen, és a hajózási társaságok jogai érdekében lobbiznak.

Karácsony azt mondja: neki van egy várospolitikai programja, azt keresi, kivel tud ebben együttműködni. Ebből a szempontból nincs különbség a DK-s és a momentumos polgármesterek között. „Én utálom az Unikomot” – mondta Karácsony. Puzsér feltette a kérdést: akkor 2019 óta Unikum nélkül megy? Karácsony azt mondta, igen. Szerinte a Momentum rossz döntést hozott, amikor azt találták ki, hogy önálló fővárosi listát állítottak, de nincs olyan joga, hogy ezt a döntést felülvizsgálja.

Puzsér szerint Karácsony olyan, mint a hajléktalanok, akiknek bűnözők a nevére íratják a cégeiket. Szerinte Karácsony nem lop, de félrenéz, amikor mögötte lopnak. Karácsony szerint ez egy súlyos vád, amit alá kellene támasztani. Szerinte egy ilyen ügy sincsen. „Tóth Csaba tisztességes, becsületes ellenzéki politikus?” – tette fel a kérdést Puzsér. Karácsony szerint nem az, és korábban is ezt képviselte. Puzsér szerint korábban is fel kellett szólalnia ebben az ügyben, Karácsony szerint azonban ő mindig felszólalt, amikor Tóth Csaba rossz döntéseket akart hozni, és ezt bizonyítja, hogy 2014 és 2019 között hányszor vétózott a zuglói közgyűlésben.

Puzsér felhozott egy 2019-es kampánykiadványt, amelyet Karácsony Gergely szerkesztett, és amelyben Puzsért a Fidesz bábjaként állították be. „Hol van a különbség Karácsony és a Fidesz kommunikációja között?” – tette fel a kérdést. Karácsony szerint ez a kampányelem egy borzalom volt. Karácsony azt mondta: megbántam, hogy ezt a kiadványt kiadták. Ezért „elnézést kérek, a felelősség az enyém, de ezt én az utcán láttam először.”

Karácsony azt mondja: 2019-ben hitt abban, hogy meg tudnak egyezni egy előválasztásban. „Vitézy indulása mögött Orbán Viktort látom, az indulásához szükséges volt a Karmelita hozzájárulása” – mondta. A cél szerinte az ellenzéki szavazók megosztása. Szerinte azt kell megnézni, hogy a kormányközeli média, mint például az Index hogyan ír róla, és hogyan ír Vitézy Dávidról. Karácsony szerint az is egyértelmű, hogy Puzsér Vitézyt támogatja. Karácsony szerint a Fidesz-közeli közvélemény-kutatók most is kutatják, hogy ki mire szavazna, ha Szentkirályi visszalépne Vitézy javára. Vagyis szerinte Vitézy elindulása mögött fideszes szándék van.

Puzsér feltette a kérdést: hogy lehet, hogy Karácsony a DK-val együtt kampányol, ha szerinte se volt jó a 2010 előtti rendszer. Karácsony szerint ő azokkal működik együtt, akiknek hasonló elképzelései voltak, a DK-sok pedig jól dolgoztak. „Draskovics Tiborék kiváló szakemberek” – mondta ezzel kapcsolatban.

Puzsér Róbert Karácsony régi kritikusának számít. Korábban rendszeresen előhozakodott azzal a történettel, hogy a 2010-es választás előtt Karácsony egy magánbeszélgetésben azt magyarázta neki: ő soha nem akart politikus lenni, csak kényszerűségből vállalt befutó helyet az LMP listáján (amelyből aztán a parlamentbe jutott). 2019-ben Puzsér és Karácsony is elindultak Budapest főpolgármesteri székéért. Akkor Karácsony a szavazatok 51 százalékát megszerezve nyert, míg Puzsér 4,5 százalékos eredménnyel a harmadik helyen végzett. A kampányban Puzsér a visszalépésre szólította fel Karácsonyt, és azt írta róla: „Karácsony Gergely egyik hazugságából a másikba esik, így a rá vonatkozó kritika sportértéke egyre csekélyebb.”

Puzsér most, a 2024-es választás előtt azt mondta: elképzelhető lett volna, hogy ismét elindul Karácsony ellen, de végül Vitézy Dávid miatt nem tette. Hozzátette: „Én nem fogok ráindulni egy olyan jelöltre, aki az én 2019-es programomhoz valami nagyon hasonló ajánlatot tesz a budapestieknek”