Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt feleségét
Várkonyi Andreát meglepte és meghatotta Bochkor Gábor SMS-e.
Nagy port kavart, mikor annak idején kiderült, hogy Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea 12 év együttélés után szakított. A korábbi műsorvezető akkor azt mondta, hogy az elköltözése nem egy hirtelen ötlet volt, éveken át mérlegelte, hogy mi legyen, hogyan lehetne megmenteni a kapcsolatukat. Bochkor Gábor szerint nem egy harmadik személy miatt romlott meg a viszonyuk, korábban is voltak gondjaik, de ő úgy érezte, mindent meg tudnak majd oldani.
Aztán volt köztük egy komoly beszélgetés, ami során bebizonyosodott számára, hogy Várkonyi Andrea egy jelentős személyiségváltozáson ment keresztül, amivel nem igen tudott mit kezdeni. Amikor a televíziós közölte párjával, hogy vége, Bochkor sokkot kapott; borzasztó volt neki hallgatni, ahogy Andrea a korábbi idők sérelmeit a nyakába zúdította. Ezek után hiába próbálta megmutatni neki, hogy ez a 12 év igenis értékes volt, Várkonyi akkor már döntött, mindenképpen költözni akart.
Bochkor később arra tért haza, hogy üres a lakás, Andrea már ki is költözött. Ez egy fájó emlék neki, de mint mondta az is szomorúsággal tölti el, hogy a szakítás óta ritkábban láthatja közös gyermeküket, Nórit. Mostanra a tönkrement kapcsolatukat már le tudta zárni magában, de azt még nem, hogy nem élnek együtt a lányával. Nóri egyébként imádja az apját, nagyon hasonlítanak egymásra, és szoros kapocs van köztük; mindent megbeszélnek egymással. Bochkor Gábor egy tavalyi interjúban elárulta, hogy néha felnőttproblémákba is beavatja immár 17 éves lányát, és büszke rá, hogy Nóri annak ellenére, hogy tinédzser, jól látja a helyzeteket, és hasznos tanácsokat ad neki.
Fontos kérdés volt a szakítás után, hogy a karácsonyokat hol fogja tölteni a nagylány, ezt végül úgy oldották meg, hogy egyik évben Várkonyinál, másik évben Bochkornál tölti a szentestét; egyébként a szülők között soha nem volt vita arról, hogy mikor, kinél legyen a gyerek.
Várkonyi Andrea most már Mészáros Lőrinc felesége, és nagyon boldog mellette, de nyilván nem akarja kitörölni a közös emlékeket Bochkor Gáborral sem, hiszen mégis csak 12 évig együtt éltek, és van egy közös gyermekük. De a rádiós is ugyanígy érez, hiába élnek már külön, nem feledheti lánya édesanyját, és vannak dolgok, amikről azonnal eszébe jut Andrea. Mint mondjuk egy Sting koncertről, hiszen Várkonyi imádja az angol zenészt, mindig együtt mentek el bulizni kedvenc számaikra. Ám egyszer, amikor Sting Budapesten lépett fel, Andrea nem tudott elmenni, viszont Gábor igen.
EKKOR KÜLDÖTT NEKI EGY SMS-T, AMI TELJESEN MEGHATOTTA VÁRKONYIT. Ez egy kis videó volt a kedvenc Sting daláról, ezzel jelezte neki Gábor, hogy ott van a koncerten. Andrea meghallgatta, és csak annyit írt vissza neki, hogy ő azért nincs ott, mert mindig együtt mentek ezekre. Bochkor annyit válaszolt neki erre, hogy tudja, ezért küldte neki a videót.