A Gárdonyi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomozást indított az ercsi Hétszínvirág Óvoda ügyében.
Az ügy hátterében szülői panaszok állnak, amelyek szerint az intézményvezető, Ábrahám Gabriella bántalmazta a gyerekeket. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy nyomozás indult, az önkormányzat pedig belső vizsgálatot kezdeményezett, Ábrahám Gabriellát pedig felfüggesztették az eljárás idejére - írja a Telex.
Egy szülő a lapnak arról beszélt, hogy a gyermeke látta, ahogy az óvodavezető berángatott egy gyereket az irodájába és nem engedte ki onnan. Egy másik, név nélkül nyilatkozó forrás szerint az üvöltés, a „katonásdi” és a szigorú fegyelmezés mindennapos volt az intézményben.
A panaszoknak azonban csak most adtak hangot a szülők, mert korábban az óvónők féltették az állásukat, a szülők pedig a gyermekeik biztonsága miatt aggódtak. Többen is úgy tudják, hogy volt már korábbi panasz is az intézményvezető módszerei miatt, ám ezeket nem követték megfelelő lépések.
Az óvodavezető tagadja a vádakat. Ügyvédje szerint megtámadják a határozatot a bíróságon.