"A fideszes talpnyaló miniszternek rég börtönben lenne a helye" - Balog Zoltán bukását követelik

Egyesek szerint már csak az a kérdés, hogy Balog Zoltán a zsinat elnökségéről, vagy a püspöki tisztségről is lemond?

Sajtóhírek szerint könnyen lehet, hogy ma (kedden) lemondatják Balog Zoltán püspököt is. Egyes hírek szerint "csak" a zsinat elnökségéről, mások szerint a püspöki tisztségről is lemondhat. Akárhogy is: ez MAJDNEM akkora szégyen lenne a Magyar Református Egyházra nézve, mint az, hogy püspökké, majd a zsinat elnökévé választották a fideszes talpnyaló minisztert. Ez ugyanis -ahogyan a megválasztása is- azt mutatná, hogy az egykor nyakas kálvinisták szervilis díszegyházzá váltak, akiket a Várszínház ura ugráltat, csak mert most épp bűnbakokat akar kreálni és leszámolni mindenkivel, aki kellemetlenséget okozott neki. Ráadásul az a miniszterelnök pattogtatná őket, aki látványosan katolizált a közelmúltban, mert most éppen az az érdeke.

Egyébként Balognak – aki valamiért még Ausztráliába és a pápuák közé is elkísérte Novák elnök asszonyt, többször írtam erről – egy tisztességes országban rég börtönben lenne a helye, annyi disznóság történt az egykor a felügyelete alá tartozó minisztériumban. Tényleg csak említés szintjén: Öveges-program, Mengyi „Voldemort” Roland konkrétan a bűnözők számára kiírt pályázatai vagy Farkas Flórián viselt dolgai. Ezek nem voltak fontosak, ezektől még lehetett belőle püspök, de most, hogy kitört a botrány, kitörnék a nyakát egy gyors mozdulattal.

- írta közösségi oldalán Hadházy Ákos a Balog Zoltánról szóló hírek kapcsán, majd hozzátett egy személyes vallomást: sok dolog fáj abból, amit a Fidesz tett az országgal, de büszke reformátusként különösen fáj, amit ezzel az egyházzal tett.





  

Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....