A Fidesz visszavág: Bayer Zsolt: Erőt kell demonstrálnunk

A Hír TV Sajtóklub című műsorában Bayer Zsolt fideszes újságíró és műsorvezető vasárnap arról beszélt, hogy eljött az erődemonstráció ideje, mivel szerinte "a hiénafalka most vérszagot érez".

A beszélgetésben Bayer Zsolt, Bencsik András, Gajdics Ottó és Szabó László tárgyaltak a kegyelmi ügyről, valamint Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról.

A Mandiner beszámolója szerint Bayer Zsolt a történtekkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy március 15-én utcai erődemonstrációt kellene tartani. Hozzátette: "Most megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt meg az egész kormányt meg a mindenkit belekeverni, nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénafalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál, meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat. Mutassuk meg nekik, hogy rohadtul nem jött el a pillanat!"

Korábban, a nagy port kavart kegyelmi döntések után Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter bejelentette lemondását, majd később Magyar Péter, Varga Judit volt férje is távozott két állami társaságnál betöltött pozíciójáról.

Magyar Péter a Partizán adásában részletezte, szerinte mi állhat Novák Katalin és Varga Judit lemondása mögött, és élesen bírálta a kormány működését és kommunikációs gépezetét. Az is felmerült, hogy Balog Zoltán püspök, az emberi erőforrások volt minisztere javasolhatta Novák Katalinnak, hogy adjon kegyelmet K. Endrének.