Alastair Hamilton azt állította családjának, hogy Párizsban tölti nyaralását egy barátjánál, de valójában Svájcba utazott, hogy részt vegyen egy eutanáziás eljáráson. A 47 éves férfi, aki kémiatanárként dolgozott, nem szenvedett ismert betegségben, mégis több mint 10 000 fontért (kb. 4,3 millió forint) döntött úgy, hogy aktív eutanáziát kér a bázeli klinikán – tudósít róla a Daily Mail.
Az eset kapcsán Alastair édesanyja, a 81 éves Judith Hamilton figyelmeztetést adott ki más családoknak is a Pegasos eutanáziaalapítványról (Pegasos Swiss Association). Ez a szervezet, ellentétben a Dignitas-szal, nem követeli meg, hogy az emberek halálosan betegek legyenek, vagy hogy kísérőjük legyen, amikor a klinikára mennek meghalni. A család hónapokig nem tudott semmit, mert a klinika titokban tartotta a halálesetet, és még a búcsúlevelet sem adta át nekik.
A brit rendőrség, a külügyminisztérium és az Interpol együttes erőfeszítése kellett ahhoz, hogy kiderüljön Alastair Hamilton sorsa. A család csak azután értesült a halálról, hogy a rendőrség vizsgálatot indított a bankszámlakivonata alapján, és kiderült, hogy több ezer fontot utalt át a Pegasosnak.
Alastair Hamilton édesanyja szerint a fiúja 2022 óta küzdött állandó rossz közérzettel, lefogyott és folyamatosan fáradtnak érezte magát. Munkahelyét otthagyta, visszaköltözött szülei házába, de az orvosok nem találták meg a tünetei okát. Az utolsó találkozásukkor Alastair azt mondta édesanyjának: "Mindig emlékezz arra, anya, hogy nagyon szeretlek, mindig is szerettelek, és mindig is foglak, bármi történjék is." – ezt idézte fel a tragikus találkozást Judith Hamilton.