2017. szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz
Van aki ejtőernyővel dobná vissza a bevándorlókat, van aki anélkül!
A polgárháború küszöbén: menekültek vagy terroristák?

Elindult az új honfoglalás. Afrikai menekültek unták a banánt és elindultak meghódítani a vén Európát, a büszke nőt.

Jómagam emberbarát vagyok, illetve állatbarát de azért az emberekkel sincs túl sok bajom. Minden embernek joga van boldogságban és biztonságban élni, természetesen ezért tennie is kell. Ha bárhol a földön van egy család akik Önhibájukon kívül bajba jutnak, azoknak segíteni kell. Erre találták ki a menekültek befogadását és ellátását. Egy gyerek sem éhezhet vagy szomjazhat, nem fenyegetheti semmilyen akár vallási akár politikai csoport, nem szenvedhet és joga van tanulni, hogy értékes felnőtt legyen.

Ha nálunk háború törne ki és gyermekünk menekülne, örülnénk ha egy ország védelmet nyújtana neki és befogadná. A probléma nem azzal van ha országunk családokat fogad be.

Gondoljunk bele, befogadnánk olyan családokat, ahol a családfők eljárnának dolgozni és eltartanák családjukat. A gyerekek tanulnának, orvosok, mérnökök, építészek, szakmunkások lennének és ki tudja, lehet hogy egy ilyen befogadott kisgyerek lesz az az orvos aki majd a mi gyermekünket meggyógyítja.

Sokkal jobban járnánk ilyen családokkal, mint azokkal a réges régen nálunk élő embercsoportokkal akiknek a gyerekvállalás a megélhetés és a munka szó hallatán rasszizmust kiáltanak....

Na de a baj nem itt kezdődik. A baj hogy a menekültek nem háború által fenyegetett amúgy dolgos családokból állnak, hanem okostelefonnal szaladgáló életerős fiatal emberek alkotják ezeket a csoportokat és nem kérik, hanem egyenesen követelik az ellátást és a jó körülményeket.....

Na ezeket a menekültnek nevezett valakiket olyan gyorsan küldeném vissza oda ahonnan jöttek, hogy még az ország táblát sem tudnák megpillantani....

Ezen emberek itt tartása időzített bomba. Biztos látott már mindenki olyan idiótákat akik léggömböt húznak autók kipufogójára, na hát ez is valami ilyesmi. A léggömb csak növekszik, majd képes akkorát robbanni, hogy a kipufogó is leszakad....

Itt tart az ország, a lufi meg csak nő és nő. Ki tud igazi megoldást a migráns kérdésre?

Én tudok, bár nem fogok vele osztatlan sikert aratni.

Akik nem igazi menekültek, csak otthon nem dolgoznak és azt hiszik itt sem kell majd de pénz az lesz, na azokat rögtön a megérkezés után 3 napos ejtőernyős gyorstalpalón oktatnánk.

Ha mindenki tud mindent akkor egy ejtőernyő segítségével az említett földrész felett elköszönnénk tőlük. Bár 40-50-et nem vinnénk el Afrikáig, hanem Felcsút felett engednénk hogy ugorjanak....

Na most aki védi ezeket a menekültnek álcázott kalandorokat, azoknak én lettem az első számú közellenség, pedig az interneten van aki szinte ugyanezt a megoldást vázolta fel menekültszállítással kapcsolatban csak ejtőernyő nélkül.... Na hozzá képest azért én nagyon is humánus vagyok....

A lényeg, hogy normális, Európai megoldás nincs a menekültkérdésre. Aki tud teljesen humánus és mégis olajozottan működő tervet erre a dologra, az nem fogja vissza magát!





Segítesz egy menekült családot? - Megöllek! - Videón egy elmebeteg.
Hadd menjenek a migránsok, de vigyék cserébe Orbánt is! Avagy az ország rendberakása 3 lépésben.
Unió: be kell fogadni a menekülteket, akinek ez nem tetszik az hagyja el Európát!
Szolgálunk és védünk! A rendőrség beengedi a menekülteket!
Van aki ejtőernyővel dobná vissza a bevándorlókat, van aki anélkül!
Orbán ahogy rongybabaként táncol! Meglettünk volna a látvány nélkül!
Íme a vagyonnyilatkozatok, érdekes a végeredmény...
Megoldódott a devizahitel probléma?
Balesetet okozott, majd elhajtott a Fideszes politikus!
Egy elkattant rendőr és a szolgálati tánc + videó
IQ teszt videó.... mindenkinek kötelező megnézi! - többször is!
Orbán Viktor beszéde a Kozma utcai zsidó temetőben
Feljelentett rendőrök: Egy kisebbségivel szemben folyt intézkedés!
10 kg krumplit ajánlottak a szavazásért, de nem kapták meg!
Gyurcsány: Rendreutasítottam az USA nagykövetét!
Orbán Viktor: Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom
Felolvasott beszéd, de a lényeg: Orbán dinasztiát épít és nem országot!
Ingyen étel, de kik kérik Gyurcsány ebédjét?
Videón a férfi akit garázdaságért már többen is keresnek!
Újabb gúnyvideó Orbán Viktorról. Ez már mindennapos lesz?


Bicikli lopás nagy mestere + videó!
A kátyú elnyelte az autót, ilyen kátyúk még itthon sincsenek! + videó!
Ilyen bolti lopást még nem láttál + videó!
Verekedés az utcán, itt tart az ország + videó
Balatoni kikötő saját erőből, ne panaszkodj, zárkózz fel!
Szociális temetés avagy a szegény a halál után is szegény!
Közmunkásokat dolgoztatott a jegyző a saját udvarán!
Fidesz: Tehetségtelen kis majom vagy!
Verekedés és nevetgélés avagy egy család átlagos délutánja!
Ki az ostobább? Az albérlő, a főbérlő vagy mindkettő?
Ilyen lenne Magyarországon egy reklámfilm forgatás? Botrányos...
Tesco magyarázkodás videón... Az igazság?
Orbán: Most tiltakozzon mindenki az útdíj ellen!
Jobbik razzia... Áramlopás bejelentése + videó!
Orbán mesék. Tarol az interneten a gúnyolódó videó!
Az lettél, amire gyerekkorodban vágytál?
Titkosítás a Fidesz csodafegyvere!
A legjobb barátom egy papucs. Pofozzam fel vagy értsem őt meg?
Hiteles vagy sem? Csak annyira mint a többi...
Patkánypolitika
Vele élek, pedig léhűtő, semmirekellő, idegesítő...
Még mindig meglehet élni 47 000 Ft-ból?
Telefonlehallgatás bárhol, bármikor
Minek fizessen útdíjat egy öreg kommunista?
Virtuális séta a saját temetésünkön
Van a világűrben értelmes élőlény? És a Földön van?
El a kezekkel a Fidesztől mert a végén még valaki eltöri
Zenés, táncos napközi... Mi ez és kik ezek az 5 perces sztárok?
Mi a különbség L.L Junior és közted? Vezess ittasan és megtudod!
Mindenkinek van hülye ismerőse a facebookon

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.