2017. január 19. csütörtök, Márió, Sára
Az ideális nő
Sokan ha ezt próbálják meg kifejteni, súlyos hibát vétenek, amikor elkezdik a külső jegyeket emlegetni. Az ideális nő ugyanis nem szorítható be testi adottságok halmazába. Persze van olyan pasi aki szerint az a jó ha a nőn van mit markolni és csak a kutya játszik csonttal, de van olyan aki a vékony nőben látja a szexuális izgalmak netovábbját.

Én itt most megpróbálom ezeket figyelmen kívül hagyni, ugyanis én abba a részébe tartozom a férfiaknak akit ez nem érdekel. Jó pár párkapcsolaton túl már tudom hogy nekem mindegy hogy teltebb vagy vékonyabb egy nő, a lényeg hogy legyen meg köztünk a szikra és találjam vonzónak.

Az ideális nő a rossz nyelvek szerint a hétköznapi életben legyen olyan számunkra mint egy anya, a munkában mint egy gép, az ágyban meg mint egy ribanc.

Annyira ez nem áll távol az igazságtól szerintem , de azért finomítanék a dolgon. Egy nő legyen házias. Nem kell hogy a szakácskönyv 346 oldalával keljen és feküdjön, de az alap ételeket tudja megfőzni jó magyar urának, hiszen a magyar ember nincs meg pörkölt és babgulyás nélkül. Persze a főzést mellőzhetjük, de akkor az álompasink többet lesz otthon az idióta anyósunkkal mint velünk, úgyhogy nem árt ha a nők tudnak főzni.

Egy férfi szívéhez a gyomrán átvezet az út. Én magam részéről imádom ha egy nő jól tud főzni és ha néha néha el is szúr valamit, az nem baj, mert az csak édesebbé teszi azt amikor jól sikerül az alkotás.

A főzés tehát fontos akár tetszik a nőknek akár nem.

A következő részt picit nehéz megfogalmazni, mert ebben a férfi sem tudja igazán hogy mit akar, de azért megpróbálom. Egy nő találja meg a középutat a munkában. Legyen a férfira ráutalva, mert attól hízik a férfi mája, de ugyanakkor ne legyen a terhére. Ha egy nő céltudatos és sikeresebb mint a férfi, akkor a férfinak a minimumra csökken a péniszmérete, így ez nem ajánlott. Ha pedig nagyon rá van utalva a nő a férfira, akkor az meg terhet ró rá és egy idő után úgyis a nő fejéhez vágja, hogy púp a hátán. Szerencsére én kivétel vagyok, ha a párom többet keres, akkor az engem hajt hogy túltegyek rajta, és megmutassam én hordom a nadrágot. De hát nem lehet mindenki olyan tökéletes mint a blogírók nagy többsége.

Szóval a kereseti és a főzési dolgok után itt van még a család kérdése is. Én elvárom a páromtól, hogy minta anya legyen. A gyerekekért tűzön vízen át harcoljon, öljön értük. Ha kell velem szemben is álljon ki mellettük, attól a perctől kezdve hogy megszülettek, ők legyenek számára a legfontosabbak és én csak utána jöjjek. Egy jó anya a legveszélyesebb a világon. Hamarabb húzom meg egy tigris farkát mint hogy elvegyek egy nyalókát egy gyerektől , akire egy harcias anya vigyáz.

És végül de nem utolsó sorban a szex. Hát igen, legyen szenvedélyes, kurvás, ártatlan, erős és gyenge. Uralkodjon rajtam, de hagyja hogy uralkodjak rajta. Legyen szűzlány, de ugyanakkor legyen erős istennő is. És ami még ezeknél is fontosabb, tudjam, érezzem hogy kíván engem. Férfinak tart, felnéz rám, büszke rám, és akar engem. Ezektől a dolgoktól egy férfi úgy beindul hogy a nő nem győz majd levegőért kapkodni. Összességében egy nő adja meg az ágyban amit a férfi megkíván, természetesen rendes férfi viszonozza ezt.

Hát ilyen számomra az ideális nő és azt hiszem egy ilyen nő a férfiak 99.99 %-ának megfelelne. A maradék százaléknak meg gőze nincs róla hogy mit is akar valójában, úgyhogy velük ne is törődjünk.


Segítesz egy menekült családot? - Megöllek! - Videón egy elmebeteg.
Hadd menjenek a migránsok, de vigyék cserébe Orbánt is! Avagy az ország rendberakása 3 lépésben.
Unió: be kell fogadni a menekülteket, akinek ez nem tetszik az hagyja el Európát!
Szolgálunk és védünk! A rendőrség beengedi a menekülteket!
Van aki ejtőernyővel dobná vissza a bevándorlókat, van aki anélkül!
Orbán ahogy rongybabaként táncol! Meglettünk volna a látvány nélkül!
Íme a vagyonnyilatkozatok, érdekes a végeredmény...
Megoldódott a devizahitel probléma?
Balesetet okozott, majd elhajtott a Fideszes politikus!
Egy elkattant rendőr és a szolgálati tánc + videó
IQ teszt videó.... mindenkinek kötelező megnézi! - többször is!
Orbán Viktor beszéde a Kozma utcai zsidó temetőben
Feljelentett rendőrök: Egy kisebbségivel szemben folyt intézkedés!
10 kg krumplit ajánlottak a szavazásért, de nem kapták meg!
Gyurcsány: Rendreutasítottam az USA nagykövetét!
Orbán Viktor: Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom
Felolvasott beszéd, de a lényeg: Orbán dinasztiát épít és nem országot!
Ingyen étel, de kik kérik Gyurcsány ebédjét?
Videón a férfi akit garázdaságért már többen is keresnek!
Újabb gúnyvideó Orbán Viktorról. Ez már mindennapos lesz?


Bicikli lopás nagy mestere + videó!
A kátyú elnyelte az autót, ilyen kátyúk még itthon sincsenek! + videó!
Ilyen bolti lopást még nem láttál + videó!
Verekedés az utcán, itt tart az ország + videó
Balatoni kikötő saját erőből, ne panaszkodj, zárkózz fel!
Szociális temetés avagy a szegény a halál után is szegény!
Közmunkásokat dolgoztatott a jegyző a saját udvarán!
Fidesz: Tehetségtelen kis majom vagy!
Verekedés és nevetgélés avagy egy család átlagos délutánja!
Ki az ostobább? Az albérlő, a főbérlő vagy mindkettő?
Ilyen lenne Magyarországon egy reklámfilm forgatás? Botrányos...
Tesco magyarázkodás videón... Az igazság?
Orbán: Most tiltakozzon mindenki az útdíj ellen!
Jobbik razzia... Áramlopás bejelentése + videó!
Orbán mesék. Tarol az interneten a gúnyolódó videó!
Az lettél, amire gyerekkorodban vágytál?
Titkosítás a Fidesz csodafegyvere!
A legjobb barátom egy papucs. Pofozzam fel vagy értsem őt meg?
Hiteles vagy sem? Csak annyira mint a többi...
Patkánypolitika
Vele élek, pedig léhűtő, semmirekellő, idegesítő...
Még mindig meglehet élni 47 000 Ft-ból?
Telefonlehallgatás bárhol, bármikor
Minek fizessen útdíjat egy öreg kommunista?
Virtuális séta a saját temetésünkön
Van a világűrben értelmes élőlény? És a Földön van?
El a kezekkel a Fidesztől mert a végén még valaki eltöri
Zenés, táncos napközi... Mi ez és kik ezek az 5 perces sztárok?
Mi a különbség L.L Junior és közted? Vezess ittasan és megtudod!
Mindenkinek van hülye ismerőse a facebookon

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.