2018. április 24. kedd, György
Létezik-e Isten és ki az igazi hívő?
Istennel úgy vagyunk mint a rendőrökkel. Még aki nem szereti őket, az is tárcsázza a számukat ha baj van.

Sokan nem hisznek Istenben, de azért néha-néha fohászkodnak hozzá, vagy megemlítik mondandójukban.

De mi is a hit és ki az igazi hívő?

A hit az a kapaszkodó, ami kell, mert enélkül egyszerűen nem lenne korlát, nem lenne visszatartó erő.

Ha nincs végső büntetés, akkor miért lennénk jók?

Na de menjünk bele. A hitnek, az istentiszteletnek és úgy általában Istennek mi köze a templomokhoz és a papokhoz?

Szerintem semmi. Volt régen egy csoport, aki felépítette a világ legnagyobb és legjobban működő cégét, a kereszténységet. Az egyházat, amivel emberek milliárdjait tudják manipulálni.

Nem hiszek a papokban. Van köztük hithű atya, aki ténylegesen pásztor, de nagyon sok az ál próféta.

Nem gondolom, hogy Istenhez közelebb leszek, ha egy papot hallgatok egy templomban.

Hány, de hány ember megy el a templomba hétvégén, majd hétköznap rendre megveri gyerekeit és feleségét. Nem járok templomba, és nem is fogok. Nem érezném azt, hogy ott tényleg hívők vesznek körbe.

Én hiszek Istenben és állítom, létezik egy felsőbbrendű lény, akinek köszönhetjük létünket és irányítja mindennapjainkat.

Ha létezik Isten, akkor miért hagyja, hogy sok szörnyűség történjen? Ezt mi nem tudjuk felfogni. Nem tudunk egy felsőbb szinten gondolkodni. Egy filmből vett részlet jól magyarázza, miért is nem tud velünk kommunikálni ez a felsőbbrendű lény:

Szeretnénk egy bogarat terelgetni, de nem tudjuk máshogy csak ha lökdössük. Miért nem mondjuk meg neki merre menjen? Mert más létforma, primitívebb nálunk. Hiába vagyunk felsőbbrendűek, nem tudjuk vele közölni mi lenne a jó és mi lenne a helyes.

Isten sem tud minket irányítani, csak lökdösni. A lökések sokszor fájnak, de okkal történnek.

Adott egy ember, aki elgázol 2 gyereket a zebrán. Sátánnak látjuk, főben járó bűn amit elkövetett. De mi van akkor, ha 3 utcával arrébb egy teljes csoportot sodort volna el? Az egyetlen hirtelen beavatkozás, ha azt a 2 gyermeket üti el. Ez persze nem jó dolog és iszonyatos fájdalom mindenkinek, de gondolj bele milyen fájdalom lehet annak akinek döntenie kellett? Aki meghozta ezt a döntést....

Én abban hiszek, hogy minden okkal történik. Ha defektes lesz az autógumi, akkor az azért van mert egy helyben kell maradnom, mert ha nem teszem, akkor 2 kereszteződéssel arrébb halálos balesetem lesz. Tudom, hogy sokaknak ez felfoghatatlan, de hiszek abban, hogy semmi sem történik ok nélkül. Nincsenek véletlenek.

Nem járok templomba, nem imádkozom, vannak bűneim, de a szemem nyitva van és tudom. van aki vigyáz ránk.

Minket néz és irányít, és hívhatjuk bárhogy, Ő vár minket a játék legvégén. Hogy vétkesként vagy igaz emberként állunk majd elé, az pedig csak rajtunk áll.



Segítesz egy menekült családot? - Megöllek! - Videón egy elmebeteg.
Hadd menjenek a migránsok, de vigyék cserébe Orbánt is! Avagy az ország rendberakása 3 lépésben.
Unió: be kell fogadni a menekülteket, akinek ez nem tetszik az hagyja el Európát!
Szolgálunk és védünk! A rendőrség beengedi a menekülteket!
Van aki ejtőernyővel dobná vissza a bevándorlókat, van aki anélkül!
Orbán ahogy rongybabaként táncol! Meglettünk volna a látvány nélkül!
Íme a vagyonnyilatkozatok, érdekes a végeredmény...
Megoldódott a devizahitel probléma?
Balesetet okozott, majd elhajtott a Fideszes politikus!
Egy elkattant rendőr és a szolgálati tánc + videó
IQ teszt videó.... mindenkinek kötelező megnézi! - többször is!
Orbán Viktor beszéde a Kozma utcai zsidó temetőben
Feljelentett rendőrök: Egy kisebbségivel szemben folyt intézkedés!
10 kg krumplit ajánlottak a szavazásért, de nem kapták meg!
Gyurcsány: Rendreutasítottam az USA nagykövetét!
Orbán Viktor: Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom
Felolvasott beszéd, de a lényeg: Orbán dinasztiát épít és nem országot!
Ingyen étel, de kik kérik Gyurcsány ebédjét?
Videón a férfi akit garázdaságért már többen is keresnek!
Újabb gúnyvideó Orbán Viktorról. Ez már mindennapos lesz?


Bicikli lopás nagy mestere + videó!
A kátyú elnyelte az autót, ilyen kátyúk még itthon sincsenek! + videó!
Ilyen bolti lopást még nem láttál + videó!
Verekedés az utcán, itt tart az ország + videó
Balatoni kikötő saját erőből, ne panaszkodj, zárkózz fel!
Szociális temetés avagy a szegény a halál után is szegény!
Közmunkásokat dolgoztatott a jegyző a saját udvarán!
Fidesz: Tehetségtelen kis majom vagy!
Verekedés és nevetgélés avagy egy család átlagos délutánja!
Ki az ostobább? Az albérlő, a főbérlő vagy mindkettő?
Ilyen lenne Magyarországon egy reklámfilm forgatás? Botrányos...
Tesco magyarázkodás videón... Az igazság?
Orbán: Most tiltakozzon mindenki az útdíj ellen!
Jobbik razzia... Áramlopás bejelentése + videó!
Orbán mesék. Tarol az interneten a gúnyolódó videó!
Az lettél, amire gyerekkorodban vágytál?
Titkosítás a Fidesz csodafegyvere!
A legjobb barátom egy papucs. Pofozzam fel vagy értsem őt meg?
Hiteles vagy sem? Csak annyira mint a többi...
Patkánypolitika
Vele élek, pedig léhűtő, semmirekellő, idegesítő...
Még mindig meglehet élni 47 000 Ft-ból?
Telefonlehallgatás bárhol, bármikor
Minek fizessen útdíjat egy öreg kommunista?
Virtuális séta a saját temetésünkön
Van a világűrben értelmes élőlény? És a Földön van?
El a kezekkel a Fidesztől mert a végén még valaki eltöri
Zenés, táncos napközi... Mi ez és kik ezek az 5 perces sztárok?
Mi a különbség L.L Junior és közted? Vezess ittasan és megtudod!
Mindenkinek van hülye ismerőse a facebookon

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.