2018. január 22. hétfő, Artúr, Vince
Hol élünk? Vizitdíj meg trafikmutyi rendben de internetadóval ne húzzál fel! Vicces nép vagyunk.

Attól félek, hogy egyszer a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. Lesz a világon egy generációnyi idióta.


Albert Einstein


Ó de mekkora igaza volt ennek az őrült zseninek. Hát nem akarok én most messzire menni, beszólni Obama főúrnak, vagy Putyint megfricskázni, minek utaznék térben és időben ha van itt nekünk ez az ország, ez a régebben méltán híres, ma már csak hírhedt állam ez a szép Magyarország.

Van itt épp elég botrány és felfordulás, de nem baj mert van miről írni. Gondoljunk csak bele, ha minden nyugis lenne az országban és nem lennének botrányok, csalások, lopások, akkor írhatnék én is a gasztronómiáról mint néhány mára már elfeledett blog harcos társam.

De a jelenkor lehetővé teszi nekem, hogy akár válogassak a témákban, így én most úgy döntöttem, az internetadót világítom meg kicsit más szemszögből.

Felbosszant-e? Persze, ha fel kellene sorolnom az adókat amik körbevesznek, hát beletörne a bicskám. Annyi adó van már körülöttünk, hogy az még gombócból is sok lenne.

Engem nem az zavar, hogy nagy a lázongás nem Fideszes körökben emiatt. Legyen csak forradalom lázongjon csak a nép, vagy ahogy a kedvenc meseszereplőm mondaná az Oroszlánkirályban: Legyen jó nagy tűz!

Ami elkeserít az a dolgok súlya. Otthon ülünk szabadidőnkben, vagy egész nap, függően attól a társadalom mely szegmenséhez tartozunk. Szóval ücsörgünk és megmutatják nekünk, mennyire sötét dolgok voltak a trafikügyben. Mi szemléljük és hát pukkadozunk kicsit de azért nem emeljük fel a fenekünket, hisz mit is tehetnénk mi ez ügyben. Sokan életük munkáját bukták el emiatt és helyüket korábban pékek vagy autószerelők vették át. Nincs ezzel baj, az erős fenn marad alapon jól van ez így.

Ennél később és korábban is voltak hasonló dolgok, vizitdíj vagy felcsúti stadion, rokonoknak megbízás és eltusolás, de mi csak ülünk tovább és bár bosszant, de ez van alapon nem teszünk semmit.

De most történt valami. Az a csúnya Fidesz, bevezeti az internetadót. Ízlelgessük ezt kicsit....Internetadó, többet kell érte fizetni vagy ne adj isten lemondani róla...

Azt már nem! Mit képzelnek ezek, azt még eltűrjük ha esetleg lopnak, csalnak, hazudnak, de az internethez ne merjenek hozzányúlni mert tüntetünk, sőt forradalom lesz!

A Fidesz sem gondolta, hogy darázsfészekbe nyúlt ezzel. A több adónemet tartalmazó javaslatból csak ez bántja a népet. Elvétve találkozni tüntetőkkel akik a tisztálkodási szereket sújtó adók miatt lázonganak. Ami betalált az internetadó. Az alkohol adó miatt sem háborog senki, aki nem iszik azt nem érdekli, aki meg iszik, hát azt sem érdekli. Iszik tovább. Amúgy is hitelre iszik azt meg úgyse fizeti ki adó ide vagy oda.

Engem az ilyen dolgok elszomorítanak és hogy mi az amit én leszűrök egyből? Országunkban élőknek mindegy mit csinál a kormány. Csináljon amit akar, inkább nem fürdünk, inkább nem megyünk orvoshoz, nem baj ha milliárdok tűnnek el, nem baj ha kormány barátok kapnak mindent az országban, nem baj semmi, de ne merjék az internetet megadóztatni!

Ha ezt megteszik az országunk fellázad és eltipor mindent és mindenkit aki az útjába áll.

Hogy ez jó dolog? Hát őseink ennél picit nagyobb dolgokért harcoltak.....

Sokan mondják, hogy az információ szabadság korlátozása miatt zavarja ez. Én meg azt mondom, nézz magadba, nem érdekel Téged egy jog sem, ami érdekel Téged a facebook és a youtube. Talán még egy két sportrovat.

Ez az ami engem zavar, de egy biztos. Én emiatt nem megyek utcára. Ha ennél nagyobb dolgok miatt nem mentem, akkor szégyellnék ezért utcára vonulni. De a döntés mindenki kezében van.


Segítesz egy menekült családot? - Megöllek! - Videón egy elmebeteg.
Hadd menjenek a migránsok, de vigyék cserébe Orbánt is! Avagy az ország rendberakása 3 lépésben.
Unió: be kell fogadni a menekülteket, akinek ez nem tetszik az hagyja el Európát!
Szolgálunk és védünk! A rendőrség beengedi a menekülteket!
Van aki ejtőernyővel dobná vissza a bevándorlókat, van aki anélkül!
Orbán ahogy rongybabaként táncol! Meglettünk volna a látvány nélkül!
Íme a vagyonnyilatkozatok, érdekes a végeredmény...
Megoldódott a devizahitel probléma?
Balesetet okozott, majd elhajtott a Fideszes politikus!
Egy elkattant rendőr és a szolgálati tánc + videó
IQ teszt videó.... mindenkinek kötelező megnézi! - többször is!
Orbán Viktor beszéde a Kozma utcai zsidó temetőben
Feljelentett rendőrök: Egy kisebbségivel szemben folyt intézkedés!
10 kg krumplit ajánlottak a szavazásért, de nem kapták meg!
Gyurcsány: Rendreutasítottam az USA nagykövetét!
Orbán Viktor: Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom
Felolvasott beszéd, de a lényeg: Orbán dinasztiát épít és nem országot!
Ingyen étel, de kik kérik Gyurcsány ebédjét?
Videón a férfi akit garázdaságért már többen is keresnek!
Újabb gúnyvideó Orbán Viktorról. Ez már mindennapos lesz?


Bicikli lopás nagy mestere + videó!
A kátyú elnyelte az autót, ilyen kátyúk még itthon sincsenek! + videó!
Ilyen bolti lopást még nem láttál + videó!
Verekedés az utcán, itt tart az ország + videó
Balatoni kikötő saját erőből, ne panaszkodj, zárkózz fel!
Szociális temetés avagy a szegény a halál után is szegény!
Közmunkásokat dolgoztatott a jegyző a saját udvarán!
Fidesz: Tehetségtelen kis majom vagy!
Verekedés és nevetgélés avagy egy család átlagos délutánja!
Ki az ostobább? Az albérlő, a főbérlő vagy mindkettő?
Ilyen lenne Magyarországon egy reklámfilm forgatás? Botrányos...
Tesco magyarázkodás videón... Az igazság?
Orbán: Most tiltakozzon mindenki az útdíj ellen!
Jobbik razzia... Áramlopás bejelentése + videó!
Orbán mesék. Tarol az interneten a gúnyolódó videó!
Az lettél, amire gyerekkorodban vágytál?
Titkosítás a Fidesz csodafegyvere!
A legjobb barátom egy papucs. Pofozzam fel vagy értsem őt meg?
Hiteles vagy sem? Csak annyira mint a többi...
Patkánypolitika
Vele élek, pedig léhűtő, semmirekellő, idegesítő...
Még mindig meglehet élni 47 000 Ft-ból?
Telefonlehallgatás bárhol, bármikor
Minek fizessen útdíjat egy öreg kommunista?
Virtuális séta a saját temetésünkön
Van a világűrben értelmes élőlény? És a Földön van?
El a kezekkel a Fidesztől mert a végén még valaki eltöri
Zenés, táncos napközi... Mi ez és kik ezek az 5 perces sztárok?
Mi a különbség L.L Junior és közted? Vezess ittasan és megtudod!
Mindenkinek van hülye ismerőse a facebookon

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.