2018. április 25. szerda, Márk
Érettségi csalás vagy gyerekcsíny
Az én érettségim

Mindenki tudja, hogy mi is az érettségi. Ha nincs akkor úgy néznek rád mintha Te valami tudatlan ember lennél, ha pedig van akkor...hát az meg kutyát sem érdekli.

Nekem jelentem van és a megszerzése után úgy sétáltam a városban mintha az atomfizikát forradalmasítottam volna pár napja.

Büszke voltam magamra és kis idő kellett mire rájöttem, hogy hát bizony senkit nem érdekel a dolog. Nem lett nagyobb mások szemében, és a főiskolát se az érdekelte hogy megvan, hanem hogy milyen jegyekkel. Maga az érettségi szerintem a legfeleslegesebb dolog a világon. Nálunk a több száz gyerekből több száz csalt, illetve próbált csalni.

A német érettségi zsebben volt, a félrészegen átaludt írásbeli elégtelen lett, de a szóbeli ötös lett, így németből hármas átlaggal bocsájtottak utamra. Mai napig ha kérdezik milyen nyelven tudok azt mondom hogy németül tudok hármasul, angolul tudok internetül.

A matekon is átestem. Hármas lett. Azt mondták, hogy ha belekezdünk mindenbe akkor az már kettes. Én belekezdtem mindbe, ráadásul véleményt is írtam az egyik feladat mellé hogy miért hibás a kérdés. Dicsértek érte, de tudtam, hogy utálnak és azt gondolják minek dumálok bele olyanba amihez semmi közöm.

A fizika 4-es lett és hiszem hogy mai napig értek a fizikához és nem azért lett négyes mert a fizika tanárral szinte minden hétvégén együtt buliztunk. Iszonyatosan jó társaság volt számunkra a fizika tanár, ugyanis hobbiból pálinkát főzött a saját gyümölcsei felhasználásával.

Irodalom, nyelvtan kitűnő lett, mert hát beszélni, írni tudok és sokszor még értem is amit mások írnak. A helyesírással néha nem foglalkozom, így ha jelen írásomban is fellelhetőek gyengeségek, kérek mindenkit, hogy nézze el nekem.

Maradt a történelem, az egyetlen amivel úgy voltam mint kismalac a hentesbolttal. Tudtam hogy a végén be kell majd menni, de tudtam hogy fájni fog.

Az egyetlen pozitívum a tanárnő volt. Istenkém de gyönyörű negyvenes hosszú combú sötét hajú nő volt. Elvált és kicsit kacéran viselkedett. Hát mit mondjak, szerettem a történelmet világ életemben, hiszen aki a múltat ismeri, az tudja csak a jövőt építeni. De a középiskolában, ahogy kezdtem kis férfivá válni, már nem láttam túl a miniszoknyáján. Egy ilyen tanárnő egy fiúiskolában meglehetősen bizarr dolog.

Szóval tudtam, ha meg is vágnak akkor is őt fogom látni bukásom pillanatában. Ez megnyugtatott.

A töri érettségi előtt 2 nappal viszont érdekes dolog történt. Behívta a csoportját a tanáriba és elmondta hogy sorba rakta a tételeket, beszéljük meg ki melyiket húzza, jobbról a hanyadik és így tovább.

Egyetlen dolgunk volt, mindenki megtanulja a saját tételét. De boldog voltam, hiszen láthattam a tanáriban intim környezetben a középiskola legdögösebb jelenségét ugyanakkor a töri ötös is borítékolva volt. Én magam részéről az 56-os forradalmat választottam.

Úgy éreztem, ha már csalok akkor tegyek annyit a hazámért hogy megtanulom azok tettét, akik a hazáért haltak. Mindent tudtam róla, sőt még mai napig is tudom az eseményeket.

Amire viszont nem számított senki, az az, hogy így vagy úgy de isten keze mindenhova elér. Még egy kisvárosi középiskola érettségi termébe is. Minden osztályban van ugyanis egy idióta kretén gyökér számolni és beszélni nem tudom véglény. Hát nálunk is volt és bár a dolga annyi lett volna, hogy balról kihúzza a negyedik tételt, ő rendre kihúzta jobbról a negyediket. Kihúzta majd leült. Észre sem vette a marha hogy gáz van. A vele bennlévő delikvens látta, hogy ez bizony ellett szúrva, de ő még a szerencsétlen előtt húzott így neki nem számított. Kijött és újságolta, hogy probléma van, a tétel ki lett húzva, a maradék tételek össze lettek tolva így számolgatni kell, hogy most hogy kell húznunk

Számolgattunk de a következő négynek már mennie kellett be az ő húzásaik pedig végképp romba döntötték a reményeinket.


A tételeket úgy kaptuk elő a hátizsákból mintha az életünk múlna rajta. Vad olvasgatás, évszámok, események de mindhiába. Egyetlen vigaszunk volt, hogy a véglény aki egyébként megbukott a töri érettségin, na őt mindenki szépen lehordta ahogy tudta. Közellenség lett.

Szóval tanulás ezerrel, de semmit sem ért. Csak a forradalom járt a fejemben és hogy jobb lett volna rendesen tanulni. Eljött az én időm, és észre sem vettem már is ott álltam a tanári kar előtt.

Már egyáltalán nem izgultam csak félmosollyal néztem a tanárnőt. Ő felszólított, hogy húzzak egyet és közben az asztalra bökött, mutatván hogy a tételek csak rám várnak. Kicsit furcsa volt hogy rábökött az egyik tételre eközben. Felismerem a jeleket, tudtam hogy a forradalmat takarja a tétel amire koppintott, hát kihúztam. Megnéztem , helyemre mentem és írtam egy kitűnő történelem érettségit.

Vajon nekem miért segített és a többieknek miért nem? Vagy lehet hogy csak arra emlékezett, hogy az én tételem a forradalom volt. Igaz beszélgettünk a tételemről miután megbeszéltük a húzást, de így megragadt volna benne? Végül is ennyi idő után mindegy.

Az érettségi megvolt, páran megbuktak, néhányan átcsúsztak, de ami biztos, hogy én voltam a legboldogabb.

Az érettségi nem érdekelt, sajnos sok szempontból hasznavehetetlen, de ami igazán fontos volt, hogy mint később megtudtam csak nekem segített a tanárnő. Az iskola legjobb nője.


Segítesz egy menekült családot? - Megöllek! - Videón egy elmebeteg.
Hadd menjenek a migránsok, de vigyék cserébe Orbánt is! Avagy az ország rendberakása 3 lépésben.
Unió: be kell fogadni a menekülteket, akinek ez nem tetszik az hagyja el Európát!
Szolgálunk és védünk! A rendőrség beengedi a menekülteket!
Van aki ejtőernyővel dobná vissza a bevándorlókat, van aki anélkül!
Orbán ahogy rongybabaként táncol! Meglettünk volna a látvány nélkül!
Íme a vagyonnyilatkozatok, érdekes a végeredmény...
Megoldódott a devizahitel probléma?
Balesetet okozott, majd elhajtott a Fideszes politikus!
Egy elkattant rendőr és a szolgálati tánc + videó
IQ teszt videó.... mindenkinek kötelező megnézi! - többször is!
Orbán Viktor beszéde a Kozma utcai zsidó temetőben
Feljelentett rendőrök: Egy kisebbségivel szemben folyt intézkedés!
10 kg krumplit ajánlottak a szavazásért, de nem kapták meg!
Gyurcsány: Rendreutasítottam az USA nagykövetét!
Orbán Viktor: Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom
Felolvasott beszéd, de a lényeg: Orbán dinasztiát épít és nem országot!
Ingyen étel, de kik kérik Gyurcsány ebédjét?
Videón a férfi akit garázdaságért már többen is keresnek!
Újabb gúnyvideó Orbán Viktorról. Ez már mindennapos lesz?


Bicikli lopás nagy mestere + videó!
A kátyú elnyelte az autót, ilyen kátyúk még itthon sincsenek! + videó!
Ilyen bolti lopást még nem láttál + videó!
Verekedés az utcán, itt tart az ország + videó
Balatoni kikötő saját erőből, ne panaszkodj, zárkózz fel!
Szociális temetés avagy a szegény a halál után is szegény!
Közmunkásokat dolgoztatott a jegyző a saját udvarán!
Fidesz: Tehetségtelen kis majom vagy!
Verekedés és nevetgélés avagy egy család átlagos délutánja!
Ki az ostobább? Az albérlő, a főbérlő vagy mindkettő?
Ilyen lenne Magyarországon egy reklámfilm forgatás? Botrányos...
Tesco magyarázkodás videón... Az igazság?
Orbán: Most tiltakozzon mindenki az útdíj ellen!
Jobbik razzia... Áramlopás bejelentése + videó!
Orbán mesék. Tarol az interneten a gúnyolódó videó!
Az lettél, amire gyerekkorodban vágytál?
Titkosítás a Fidesz csodafegyvere!
A legjobb barátom egy papucs. Pofozzam fel vagy értsem őt meg?
Hiteles vagy sem? Csak annyira mint a többi...
Patkánypolitika
Vele élek, pedig léhűtő, semmirekellő, idegesítő...
Még mindig meglehet élni 47 000 Ft-ból?
Telefonlehallgatás bárhol, bármikor
Minek fizessen útdíjat egy öreg kommunista?
Virtuális séta a saját temetésünkön
Van a világűrben értelmes élőlény? És a Földön van?
El a kezekkel a Fidesztől mert a végén még valaki eltöri
Zenés, táncos napközi... Mi ez és kik ezek az 5 perces sztárok?
Mi a különbség L.L Junior és közted? Vezess ittasan és megtudod!
Mindenkinek van hülye ismerőse a facebookon

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.