thepost / Magyarország / Budapest / 2020.01.27
THE POST
           
27




Csokis-karamellás omlós keksz sütés nélkül!
Ez is érdekelhet:
Évente 10 millió kutyát esznek meg a kínaiak
Kitépték a gazdája öléből, s megölték az apró kutyát
Újabb bolt szünteti meg az update termékek forgalmazását a Schobert Norbert féle botrány miatt
ELKÉSZÍTÉS

A kekszeket zárható zacskóba tesszük, és egy sodrófával összetörjük. Ezután egy tálba tesszük, és hozzáöntjük az olvasztott vajat. Összekeverjük, majd egy muffinsütő mélyedéseibe teszünk 1-1 evőkanálnyit. Végül kézzel a mélyesések aljába simítjuk a tésztát, és két órára a fagyasztóba tesszük.

A vizet felforraljuk cukorral, majd levesszük a tűzről, és hozzáadunk 0,5 bögre tejszínt és a vaníliát. Alaposan összekeverjük, majd

mindegyik kekszalapra öntünk belőle egy adagot, és hűlni hagyjuk.

A maradék tejszínt 1 percig mikrózzuk, majd egy tálba öntjük, és hozzáadjuk a feldarabolt étcsokoládét . Addig keverjük, amíg homogén krém lesz belőle, majd szétosztjuk a karamellréteg tetej én. Fogyasztás előtt 1 órára a hűtőbe tesszük. Ízlés szerint megszórhatjuk egy kis tengeri sóval.

http://www.mindmegette.hu/
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Élő koalákat is árultak élelemként a koronavírus gócpontjában
Mészáros Lőrincnek több pénze van, mint Venezuelának
Rendőrök szálltak meg egy házat Nyíregyházán
Hírhez tartozó kép:
Élő koalákat is árultak élelemként a koronavírus gócpontjában
Mészáros Lőrincnek több pénze van, mint Venezuelának
Mészáros Lőrincnek több pénze van, mint Venezuelának
Rendőrök szálltak meg egy házat Nyíregyházán
Évente 10 millió kutyát esznek meg a kínaiak
Kitépték a gazdája öléből, s megölték az apró kutyát
Újabb bolt szünteti meg az update termékek forgalmazását a Schobert Norbert féle botrány miatt
Ezért ölte meg az apját a 15 éves orgoványi fiú
Kína: eleinte nem vették elég komolyan a vírust
Eltüntették a fotóriportert, aki megrázó képeket közölt a kínai valóságról
Nagyobbra nőtt a hiány a tb-kasszában, mint amekkora 2009-ben volt
Soha nem volt még ilyen gyenge a forint
Ijesztő képet közöltek a koronavírus terjedéséről
Czeglédy-per: Az összes büntetőügyes bíró elfogultságot jelentett be a Szegedi Törvényszéken
Karanténba zárják a gödi Samsung-gyárban dolgozó kínai munkásokat
Rabosították Varju Lászlót
Sorra buknak a magyar sorozatok
Ötmillió forintnál is többet kért volna az Államkincstár a közérdekű adatok kiadásáért
Matolcsy: Kívülről időnként érdesnek, hegyesnek és önfejűnek látszunk
Kitették Schobert Norbert cégét az egyik fővárosi bevásárlóközpontból
Megmondta a MÁV, mennyibe kerülne, hogy ne legyenek késések
Kiderült, kik utaztak még Kobe Bryant helikopterén
A koronavírus miatt lefújták a budapesti Fesztivált
Várhegyi Attila vette meg a Hollóházit
2,6 milliós jutalmat kaptak Rogán államtitkárai, a mentősök pedig 37 ezret
Migránspánik tört ki két Srí Lanka-i pékmester miatt
Nincs normális fűtés, kabátban tornáznak a gyerekek egy budapesti középiskolában
A lakosság tavaly több adót fizetett, mint valaha
Autós üldözés volt Győr belvárosában
Minden bizonnyal emberi mulasztás okozta Kobe Bryanték tragédiáját
Döbbenetes bejelentés: információkat tartottak vissza a koronavírusról
Durva intézkedéseket vezet be a gödi Samsung gyár: karanténba zárja a Kínából érkező dolgozóit
Akadnak olyan kormánytagok, akik közel 3 millió forintot kaptak az év végén jutalomként
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
A háziállatok elkaphatnak koronavírusokat és a fertőzések súlyosak lehetnek - minden amit tudnod kell
Újabb hat embert ölt meg a koronavírus - minden, amit tudni kell róla
Sörétes puskával lövöldözött a saját gyerekére a maglódi apa
Hongkong vészhelyzetet hirdetett a Koronavírus miatt
-57 fokra ébredtek reggel Szibériában
Gyerekek teájába keverik az opiátot, hogy ne érezzék az éhséget
Ősi vírusokat szabadítottak ki a jégből
Már több mint ötvenen meghaltak a brazil esőzésekben
Egyre több fiataltól válnak meg a cégek
Sylvester Stallone: A világ egy fantasztikus embert és egy nagy-nagy bajnokot veszített
Kobe Bryant felesége teljesen összeroppant
Vége: Vajna Tímea otthagyta egykori közös otthonukat
Nem mindenki kaphat tartózkodási és munkavállalási engedélyt Nagy-Britanniaban
Baj lehet belőle: a véráramba is beszivárognak a napvédő krémek aktív anyagai
Figyelmeztetés: ha ezt teszed jelentősen csökkenthető annak esélye, hogy elkapd a koronavírust
WHO figyelmeztetés: íme a koronavírus korai tünetei
Koronavírus: Zürichben két embert tartanak karanténban
Kétszintes családi ház égett porig Budapesten
Berki Krisztián miniszterelnök akar lenni
Gátlástalanul, a vécében kukkolja a nőket a budapesti étterem fantomja
Íme az eddigi fertőzött országok listája: Franciaország , Németország , Japán stb....
Pánik Magyarországon: Budapesten és egy vidéki városban is gyanús betegeket vizsgáltak az orvosok
Sokkoló: fél nap alatt brutálisan megugrott a koronavírus halálos áldozatainak száma
Ez okozhatta Kobe Bryant szörnyű balesetét
Kobe Bryant 13 éves kislánya is a helikopteren utazott ami lezuhant
Újabb kemény videóval jelentkezett Norbi: több millió emberre vonatkozik, amit elmondott
Két tucat külföldi labdarúgó érkezett az élvonalbeli magyar klubokhoz
Orbán megvalósult álma: nagyjából 791 milliárd forint folyhatott be a magyar labdarúgásba
Pár perce jelentették be: Újabb koronavírusos beteget találtak az USA-ban
21 év után újra Európa-bajnok a magyar vízilabda-válogatott
A Fideszes Dézsi most több szavazatot szerzett, mint Borkai Zsolt tavaly ősszel
Schobert Norbi: brutális nézettséget csináltam, és sokan felültek a lájkvonatra
Koronavírus: minden egyes fertőzött további 14 embernek adja át a vírust
Hivatalos: a Fidesz nyert Győrben
Hivatalos: a Fdiesz nyert Győrben
Puzsér: Schobert mindig is ugyanez a kártékony sarlatán volt
Dopeman kiosztotta a nőket akik Norbi miatt most csak azért is "zabálnak"
Európa-bajnok Magyarország
Koronavírus gyanújával kezeltek egy nőt Berlinben
A mentősök megvárták a rendőröket, mielőtt bementek volna a romatelepre - egy ember meghalt
Holtan találtak egy 60 éves magyar férfit - a hatóság szerint nincs köze a koronavírushoz
Koronavírus: már három fertőzöttről tudnak az Egyesült Államokban
Katasztrofális állapotok uralkodnak a kínai kórházakban
Koronavírus: a magyar egészségügyi rendszer felkészült
Lövések dördültek a magyar határon illegális határátlépők miatt
Vezet a fideszes jelölt Győrben
Meghalt a beteg, miután a mentők nem mentek be rendőri kíséret nélkül a Borsod megyei faluba
A hatóságok szerint a fogdában meghalt magyar férfinek nincs köze a korona vírushoz
Találgatnak mi okozta a thaiföldi fogdában elhunyt magyar férfi halálát
Lepottyant a díszsorfalban álló katona sapkája, Putyin reakciója mindent visz
Visszatér a színpadra Tóth Gabi
Koronavírus: a boltokban óriási tömeg alakult ki, mindenki pánikszerűen vásárol
Mindkét magyar váltót kizárták a gyorskorcsolya EB-n
35 éves korára ezt mindenki megtanulja az életről
Magyarország 600 millió eurós hitelkeretet nyújt Szaúd-Arábiának
A magyar kormány a koronavírusról: fontos a tüsszentési etikett betartása és a többszöri kézmosás
Bulgáriának is előbb lesz eurója, mint Magyarországnak
A jelek szerint a fideszes aktivisták célzottan keresik fel a szavazóikat Győrben
Január végén hivatalosan is érkezik a tavasz
A kutya megette az útlevelem - így nem utazott egy nő a koronavírus-fertőzés helyére
Spiegel: Orbán új ellenségeket keres
Csenyéte polgármestere szerint a településen azért halt meg egy ember, mert a mentősöknek a falu szélén kellett várniuk a rendőrökre
TEK életpálya: Félmilliós karácsonyi jutalom, 639 ezres bruttó átlagfizetés
A mentőszolgálat szerint az elhangzott fenyegetések miatt kértek rendőrt a mentősök mellé Csenyétén
Holtan találtak egy magyar férfit a bangkoki reptér cellájában
Példátlan méretű sáskajárás fenyegeti a keleti országokat
Hat magyar jelentkezett, akik a koronavírussal érintett tartományban tartózkodnak
Magyar szakértők: Az sem biztos még, hogy valóban eljutott a kínai koronavírus Európába
Győri választás: eddig teljes az érdektelenség
Spiegel: Sok magyar ráunt a fideszes politikusok korrupciós ügyeire.
Koronavírus: csak Kínában ezrek fertőződhettek, az USA evakuálásra készül
Már 56 ember halt meg koronavírus miatt Kínában
70 éve nem látott sáskajárás pusztít Kenyában
Győr ma megválasztja Borkai utódját
A koronavírus már a lappangási időben is fertőz
Még csak most tiltották be kínában a vadhús értékesítését
Koronavírus pánik: egy moszkvai szálloda nyolc vendégét vitték kórházba
Több mint 100 embernek lett négyese az ötös lottón
A kínai elnök mosolyogva közölte, súlyosabb a helyzet mint gondolták
Vörös Virágé a magyar női síugrás első világkupapontja
Hitelből épít iskolákat a magyar állam
Százmilliókat kaszált a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 1000 ember halhatott meg, amiért leállították a német atomerőműveket
Varga Judit: A Fidesz fog dönteni a saját sorsáról
Nagy-Britannia távozásával kevesebb lesz a tagállamok közt elosztható pénz
Eb-bronzérmes a magyar női vízilabda-válogatott
Bizonyítsátok be, hogy ártalmatlan! - tüntetés az 5g ellen
Öt magyar állampolgár van a járvány miatt lezárt tartományban
Egyre nagyobb a karantén: 40 millióan nem hagyhatják el lakóhelyüket
Kínai elnök: A megbetegedettek közül 324 ember állapota válságos
Novák Katalin: Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány
Több gyermek állapota is válságos: felrobbant egy gázszállító teherautó
Újabb 15 ember halt meg az új koronavírus okozta betegségben
Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak ki, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés
Nagyon mérges vagyok – Fekete Lászlónál betelt a pohár
Koronavírus helyzet Magyarországon: Közleményt adott ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ
Norbi szerint a megnyugtató hazugság helyett ő a kényelmetlen igazság
Durva kritikát kapott Berki: Ha a média nem lenne a hátad mögött lehet már rég egy parlagi senki lennél
Eddig több mint százezren látták a Németh Szilárdról szóló pacal paródiát
A kormány 370 millióval támogatja Németh Szilárd birkózó akadémiáját
A magyar kormány figyelmeztetést adott ki a koronavírus miatt
Schobert Norbi Ausztriából üzent a gyűlölködőknek: az üzenetem miatt soha nem fogok bocsánatot kérni
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva