Állásinterjú: mit lehet és mit nem! + egy videó amit ne vegyél komolyan!
Állásinterjún vannak olyan mondatok, gesztusok, amelyekkel álláskeresőként elvághatjuk magunkat a cég képviselője előtt. Felkészületlenség a vállalatból, előre nem jelzett késés, tegezés, mobiltelefon felvétele és beszélgetés interjú alatt. Kirívó eseteket, tanulságos bakikat gyűjtöttünk HR tanácsadóktól.

Mire kell figyelnem az állásinterjún ahhoz, hogy pozitív kép alakuljon ki rólam



a beszélgetőpartneremben? - teszi fel magának a kérdést a pályázók zöme. A válasz viszonylag egyszerű: először is tanácsos üzleti öltözetben, ápoltan megjelenni, időben megérkezni, és felkészültnek mutatkozni. Az interjún emellett ajánlott kerülni a fecsegést, ahogy a túlzott kérdezősködést is jobb mellőzni ilyenkor. Bár mindezek nem túl magas elvárások, ennek ellenére jelöltek százai pont az ellenkezőjét cselekszik, amikor a beszélgetésre kerül sor.

Késni nem érdemes
A baki már az érkezésnél kezdődik, ugyanis késni nem illik. "Többször előfordult, hogy a pályázó a megbeszélt időponthoz képest fél órával később érkezett, de volt olyan is, aki egy órát késett. Ez negatív fényt vet az illetőre, hiszen ebből úgy tűnik, hogy nem érdekli az állás" - kezdi a felsorolást Gárdus Zsuzsanna, az munkaerőközvetítéssel foglalkozó Adecco ügyvezetője.

Ennél súlyosabb probléma - teszi hozzá Imreh Erika, a ProfiPower személyzeti tanácsadója, ha a jelöltek egyszerűen elfelejtenek eljönni interjúra, és amikor felhívjuk őket, akkor azt mondják: "azt hittem, hogy hétfőről volt szó", miközben e-mailben kapott értesítést az interjú időpontjáról. "Ez már olyan negatívum, amelyet nagyon nehéz a későbbiekben elfeledtetni" - figyelmeztet a tanácsadó.

Azt sem tudja, milyen állásra jelentkezett
Ám ez még mind semmi. "Találkoztunk olyan jelölttel is, aki azt sem tudta, milyen állásinterjújára érkezett. Sokan a hirdető céggel sincsenek tisztában, és amikor azt kérdezzük, mit tud a vállalatról, a válasz röviden ennyi: semmit" - sorolta a bakikat Gárdus Zsuzsanna. "Vannak, akik próbálják menteni a menthetőt, és azt válaszolják: "nem volt időm utánanézni" vagy "nem volt időm megnézni a honlapot". Viszont ezzel sem javítanak túl sokat a helyzeten" - állítja Imreh Erika. Ennél már csak egy kellemetlenebb, amikor belezavarodnak saját önéletrajzukba. Keverik a dátumot, a céget, a betöltött pozíciókat.

Öltönyben érkezett, rövidnadrágban távozott
A pályázók az öltözködéssel kapcsolatban is hajlamosak elrugaszkodni a valóságtól. A farmer-sportcipő összeállítás egy informatikus esetében még elfogadható. Viszont ha egy közép- és felsővezetői munkakör leendő betöltője jelenik meg ilyen ruhában, az elfogadhatatlan. "Egy jelöltem egyszer farmernadrág, cowboycsizma, póló és bőrdzsekiben jelent meg az interjún" - mesélte Imreh Erika.

Kiss Gabriella, a Porta Labore személyzeti tanácsadó iroda ügyvezetője ennél is meglepőbb esetről számolt be. "Egy elegáns, öltönyös úriember sporttáskával a kezében sétált be az irodába. Ezzel még nem is lett volna semmi gond. Viszont amikor vége lett az interjúnak, megkérdezte, használhatja-e a mosdót. Igent mondtam természetesen. Ekkor jöttünk rá a táska valódi szerepére. Az úr bement, vitte magával a táskát, és tíz perc múlva teljesen más ruhában jelent meg: sortban, pólóban, rövidnadrágban lépett ki az ajtón. Látva megdöbbenésünket elmondta, hogy a munkahelyén nem tudják, hogy pályázik, ezért kellett e trükkhöz folyamodnia. Ilyen esetekben sokkal jobban teszi a jelölt, ha talál egy köztes megoldást, és nem a tanácsadók szeme előtt intézi el mindezt" - tanácsolja Kiss Gabriella.

Nemcsak a farmer, hanem a piercing és a hasat szabadon hagyó felső is gyakori, főleg a fiatalabbak körében. Mint megtudtuk, az orrkarikát jobb kivenni ilyenkor, és ajánlott egy kosztümöt is beszerezni a hölgyeknek.

A megjelenés azonban csak egy szelete a pályázóról kialakult képnek. Az, hogy mit mond, még nagyobb jelentőséggel bír - különösen, ha egyfolytában beszél az illető. "Egy pályázót alig tudtunk elhallgattatni, folyamatosan beszélt, kérdezett. Nagyon zavaró volt. Ugyanakkor az ellenkezőjére is volt példa. Hiába vártuk a kérdéseket, a jelölt csak ült csendben és nem szólt egy szót sem. Véleményem szerint a kettő közötti középút a megfelelő. Vagyis, hagyni kell az interjúztatót beszélni, és akkor kell tőle kérdezni, amikor erre lehetőséget ad" - tanácsolja Gárdus Zsuzsanna.

Imreh Erika a kérdés-válasz problémakörrel arról számolt be: vele olyan is előfordult, hogy egy kérdésére kérdéssel válaszolt a jelölt, ráadásul nem is akármilyennel. Az álláskereső a következőket mondta: "Most muszáj ezt kérdezni? Szükség van erre most tényleg?" Pedig az interjúztató csak arról érdeklődött: "Mi volt a váltás oka?".

"Fogalmam sincs, csak úgy mondtam valamit..."
Tanácsos odafigyelni a pénzzel, fizetéssel kapcsolatos válaszokra is az álláskeresőknek. Vannak jelöltek, akik a motivációs tényezőre vonatkozó kérdésre csak azt válaszolják, hogy a "pénz". Fontos a fizetés, de érdemes más motiváló eszközöket is említeni és a pénzt a végére hagyni a felsorolásnak.

"Amikor az egyik pályázót arról kérdeztem, mennyi a fizetési igénye, akkor azt felelte, hogy jelenleg ... nettót keres, és ezt legalább 50 százalékkal szeretné emelni. Mikor jeleztem neki, hogy ez túlzás erre a pozícióra, akkor azt válaszolta, hogy "amúgy fogalmam sincs, csak úgy mondtam valamit én is". Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy körülbelül mennyi a piaci fizetés egy adott pozícióra, akkor inkább jelezze azt, hogy mennyit keres most, mintsem kellemetlen helyzetbe kerüljön" - ad tippet Imreh Erika.

Mellőzzük a tegezést és a túlzott lazaságot
Ruha Anikó, a Kelly Services tanácsadója további negatívumként említette, amikor a jelölt kortól függetlenül letegezi a vele szemben ülő tanácsadót. Ez illetlenség, még akkor is, ha idősebb a pályázó, mint az interjúztató. "Az sem jó, ha túlzottan elengedi magát az illető. Emellett a testbeszédre is figyelni kell. "Zavaró, ha folyamatosan dobol a lábával a jelölt, kattogtatja a tollát, vakargatja a fejét" - értettek egyet a megkérdezettek.

Az álláskeresők egyébként néha egészen érthetetlen dolgokat is elkövetnek. "Volt, aki bevásárlószatyrokkal a kezében érkezett, egy másik jelölt pedig bonbont, csokit és kávét hozott, amit mindenáron át akart adni, ezzel elérve, hogy segítsek" - avatott be a tanácsadók mindennapjaiba Kiss Gabriella.

Aki felvette a mobiltelefont, és fél órát beszélt
Vannak azonban még ezeknél is meghökkentőbb esetek. "Egy szimpatikus hölgy érkezett interjúra, a beszélgetés nagyon jól haladt. Ekkor azonban megcsörrent a telefonja. Megkérdezte, hogy felveheti-e, és én igent mondtam. Gondoltam, gyorsan elnézést kér a hívótól és folytathatjuk az interjút. Hát nem egészen ez történt. A hölgy elkezdett diskurálni - munkaügyben - a barátnőjével, majd elővette a füzetét és szorgosan jegyzetelt, mintha én ott se lennék. Öt percit vártam, majd kimentem a szobából. Mikor néhány perc múlva bekukucskáltam az irodába, a hölgy még mindig telefonált, időközben levette a kardigánját, egyszóval nagyon otthonosan érezte magát. Így telt el mintegy negyed óra, amikor jelezte a pályázó, hogy már végzett, jöhetek. Közöltem vele, hogy sajnos nem fog folytatódni az interjú, és ami még meglepőbb: nem értette, hogy miért" - mesélte a történetet Kiss Gabriella.

Imreh Erika egy ügyfelétől hallott vicces történettel zárta a beszámolót: az egyik hölgy jelölt interjún vett részt, melynek az első felében általában a HR-es kolléga, míg az interjú második felén a szakmai vezető vesz részt. Lejárt az első fele az interjúnak, és akkor jelezte a HR-es, hogy mindjárt szól a szakmai vezetőnek, majd jelezte, hogy még tíz perc türelmet kér. Tíz perc után felállt a jelölt, azzal a mondattal, hogy "ő soha nem vár tíz percnél többet senkire, nemhogy egy férfira", majd elviharzott.



Hogyan tehet jó benyomást állásinterjún?
Érkezzen meg időben, ne késsen
Készüljön fel a cégből
Tudja, hogy milyen pozíció állásinterjújára érkezett
Ismerje saját önéletrajzát
Vegye ki testékszereit, öltözzön fel üzletiesen
Ne beszéljen túl sokat
Hagyja az interjúztatót beszélni
Motivációs tényezőként ne csak a pénzt említse
Ne tegezze le az interjúztatót
Ne vegye fel a telefonját az interjú közben

https://www.monster.hu/
Sgítsd a munkánkat egy megosztással, köszönjük >>
Vége a tavasznak: a héten akár havazhat is!
Katasztrofális kátyú helyzet: undorító milyen állapotban vannak az utak!
Magyar iskolahelyzet: késsel kergették az udvaron egymást a pécsi diákok!
MTA volt elnöke: ez az egész egyszerűen zsarolás!
Körözött BMW-t fogtak a magyar rendőrök!
Budapest: megbénult a közlekedés egy öngyilkosság miatt!
Brutális baleset miatt fújták le az autó versenyt! + videó
Áder: költözzön vissza Magyarországra aki részt akar venni a választásokon!
Kövér betiltja a videózást!
Orbán Izraelbe repült ma reggel!
Így készültek Orbán Viktor meggyilkolására
Felüljáróról esett le a BMW - a sofőr karcolás nélkül megúszta!
MÉG háromszor kell szülnöd ha nem akarod visszafizetni Orbán ajándékát!
Figyelem: eddig fizethetsz a régi tíz ezressel!
Tüzet olt az Orbán kormány: akadozik a hivatali ügyintézés!
HÍRHEZ TARTOZÓ KÉP:
Orbán: 210 izraeli cég van Magyarországon és ezt szeretnénk növelni!
Na kinyerte meg a Néprajzi Múzeum építési pályázatot?
Curtis nem jelent meg a megbeszélt interjún! - most magyarázkodik!
Curtis nem jelent meg a megbeszélt interjún! - most magyarázkodik!
Nyilatkozott a budapesti túszejtő!
Mészáros és Tiborcz nyert: beépíthetik a Balaton partot!
Audi gyár: megszüntettek egy műszakot költséghatékonyságra hivatkozva!
Délvidék: elküldték a jó francba Orbán Viktort!
FRISS HÍREK
Orbán: 210 izraeli cég van Magyarországon és ezt szeretnénk növelni!
Na kinyerte meg a Néprajzi Múzeum építési pályázatot?
Curtis nem jelent meg a megbeszélt interjún! - most magyarázkodik!
Nyilatkozott a budapesti túszejtő!
Mészáros és Tiborcz nyert: beépíthetik a Balaton partot!
Audi gyár: megszüntettek egy műszakot költséghatékonyságra hivatkozva!
Délvidék: elküldték a jó francba Orbán Viktort!
Adófizetők állják az Orbán család ügyvédi számláját is!
Macska felügyelő: ez az ellenőr cica a maxra állította a cukiságot!
Tarthatatlan szmog helyzet: a legszennyezettebb országok közé tartozunk!
Miskolcon fokozatosan romlik a levegő minősége, ezért Kriza Ákos polgármester kedd reggel elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát - tájékoztatta a...
Elrabolt kislány: 12 év után úgy néz ki előkerült!
Budapest — Tizenkét külön töltött, fájó év után végre hírt kapott elrabolt lányáról Dancs Andrea. Leilát (19) jordán édesapja szakította el az a...
A Dal botrány: újabb plágium ügy került elő!
Budapest — Három éve megúszta a plágiumvádat, idén azonban kizárták Petruska Andrást (32) A Dalból, ám a félmilliós büntetést nem kell kifizetni...
Botrányt okozott a kőbányai terminátor nagyi: fegyvert fogott mindenkire!
Orbán pihen: Jeruzsálemből posztolgat rajongóinak!
Körözött BMW-t fogtak a magyar rendőrök!
Budapest: megbénult a közlekedés egy öngyilkosság miatt!
Brutális baleset miatt fújták le az autó versenyt! + videó
Áder: költözzön vissza Magyarországra aki részt akar venni a választásokon!
FRISS HÍREK
Vége a tavasznak: a héten akár havazhat is!
Katasztrofális kátyú helyzet: undorító milyen állapotban vannak az utak!
Magyar iskolahelyzet: késsel kergették az udvaron egymást a pécsi diákok!
MTA volt elnöke: ez az egész egyszerűen zsarolás!
Kövér betiltja a videózást!
Orbán Izraelbe repült ma reggel!
Így készültek Orbán Viktor meggyilkolására
Felüljáróról esett le a BMW - a sofőr karcolás nélkül megúszta!
MÉG háromszor kell szülnöd ha nem akarod visszafizetni Orbán ajándékát!
Figyelem: eddig fizethetsz a régi tíz ezressel!
Budapest – A Magyar Nemzeti Bank (MNB) december 31-én bevonja a forgalomból a régi tízezer forintos bankjegyeket, ezzel az év végén befejeződik ...
Véres Valentin: megcsonkított testeket talált a magyar pár séta közben!
Várpalota — Vérfagyasztó véget ért egy romantikusnak indult kirándulás a Bakonyban Valentin-napon. Péter Ferenc József és felesége úgy gondolta,...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Körözött BMW-t fogtak a magyar rendőrök!
Brutális baleset miatt fújták le az autó versenyt! + videó
Felüljáróról esett le a BMW - a sofőr karcolás nélkül megúszta!
Ilyen amikor egy BMW M3 a falnak csapódik! + videó
M1-es horror baleset: két gyerek vesztette el édesanyját a tragédiában!
Senki sem tudja mi okozta a repülőtéri balesetet!
Bedugós BMW: 600-km egy töltés!
Részeg volt a halálos autósbaleset okozója!
Peches BMW-s: térfigyelő is felvette és rendőr is látta amit csinált!
Beizgult egy BMW-től, most börtön vár rá! 18+
Tüzet olt az Orbán kormány: akadozik a hivatali ügyintézés!
Orbán: 210 izraeli cég van Magyarországon és ezt szeretnénk növelni!
Mészáros és Tiborcz nyert: beépíthetik a Balaton partot!
Délvidék: elküldték a jó francba Orbán Viktort!
Adófizetők állják az Orbán család ügyvédi számláját is!
Úgy tűnik, az Európai Unió szeme is kinyílt, immár sorozatban derülnek ki azokról a visszaélésekről, melyeket az OLAF tárt fel Magyarországon, hogy az...
Orbán pihen: Jeruzsálemből posztolgat rajongóinak!
Még mindig Jeruzsálemben van Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a visegrádi országok csúcstalálkozójára ment Izraelbe, csak a találkozó elmaradt,...
Beleszeretett az állatba: milliós büntetés vár a malacával fajtalankodó férfira!
A malacával fajtalankodhatott egy férfi Dunaharasztiban.

Elvették az állatait attól a Dunaharasztiban élő 75 éves férfitól, akiről az egy...
Kicsit fura: elbújtak füvezni a padláson és egy tigrist találtak!
Két texasi fiú nem is sejtette, hogy a péntek esti laza programjuk helyett, végül a rendőrséget kell hívniuk.

Történt ugyanis, hogy a srá...
Hírhedt bankrabló volt a budapesti ámokfutó!
Budapest ― Fegyverrel menekülő rab, autós üldözés, lövöldözés fényes nappal a nyílt utcán, járókelők között – akciófilmbe illő jelenetekne...
Vérfürdő: öt rendőrt intézett el a kirúgott munkás!
Öt halottja van a Chicago melletti Aurora városkában elkövetett lövöldözésnek, meghalt az elkövető is.

Az NBC televízió késő esti híradój...
Ártalmasabb az e-cigi mint gondolnád!
Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarett...
Kisdiákkal szexelt a Fejér megyei tanárnő!
Tíz évet is kaphat, amiért nem csak angolra tanította 14 éves tanítványát.

Egy megyei lap alapján a Maszol.ro számolt be arról, hogy tava...
THE POST
Sport szelet otthon sütés nélkül gyorsan! - az igazi vendégváró finomság!
ELKÉSZÍTÉS
A darált kekszet összekeverjük a kakaóval, hozzáadjuk a felolvasztott vajat, majd a langyos tejben elkevert cukrot és a rumaromát (íz...
Gólyahír: megérkezett hazánkba az első gólya!
Íme a nők reakciója Orbán családprogramjára!
Megbüntette a bíróság a vak magyar férfit, mert átesett egy autón!
Vörös és rózsaszín: így pompázik a Dunakanyar napfelkeltekor! + videó
Románia, nincs lehetetlen: ez az igazi szállító!
Hobbi a dúsgazdagoknak: védett állatokat ölnek meg és utána pózolnak vele!
FRISS HÍREK
Pályázat sem kellett: 700 milliót kap sportfejlesztésre Balatonalmádi!
Tömegszerencsétlenség: autók és kamion ütközött a magyar autópályán!
Turistaosztályon szállították Andy Vajna hamvait végső nyughelyére!
Hátborzongató videó: jégtömbök estek le a kamionról, de a sofőrt ez nem érdekelte!
Eltiltott magyar orvos: hiányos nyelvtudás miatt kapott a kisfiú halálos dózist!
Biológiai könyv botrány: a szülők tomboltak a pornós képek miatt!
Segíts egy megosztással: Balatonfüreden rohangált az autók között a forgalmas úton ez a pici kutyus!
Segíts: sürgős segítségre van szüksége ennek a menhelynek! - porig égett az egész!
Mészáros: Jó könnyen pénzt szerezni, de szeretünk megdolgozni érte!
Külföldi sajtó: Orbán szülőgépnek tartja a nőket és adósságcsapdába taszítja az országot!
Ahelyett, hogy a rendezett migrációról gondoskodna, a nők szerepét „szülőgéppé" redukálja – írja az osztrák publicista, aki szerint a java...
Hivatalos: Mészáros benyelte a TV2-t! - tovább nő a birodalom!
Négy nappal Andy Vajna halála után a Mészáros-kör átvette a TV2 irányítását.

Január 24-én, négy nappal Andy Vajna halála után rendkívüli ...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Hiába a sok baleset, a MÁV nem foglalkozik a horror vasúti átjáróval!
Villamos ütközött neki a luxus BMW-nek!
Igazoltan 260 km van ebben a BMW-ben!
Lesifotósok vadásznak az utakon: két BMW, két tilos parkolás!
Havazás és balesetek: a magyar autósok nincsenek felkészülve a téli közlekedésre!
Videó rögzítette ahogy a BMW és az Audi versenyeznek!
Piros lámpa: az a BMW-re nem vonatkozik! + videó
BMW sofőr: rálőtt a másik férfire majd elhajtott!
Idióta Skodás: épphogy megúszta a BMW-s a karambolt!
Úr isten: baleset a villában!
Izmozás az autópályán: jobbról előzött majd kötekedett a BMW-s!
Orbán Izraelbe repült ma reggel!
Így készültek Orbán Viktor meggyilkolására
MÉG háromszor kell szülnöd ha nem akarod visszafizetni Orbán ajándékát!
Íme a nők reakciója Orbán családprogramjára!
Mészáros: Jó könnyen pénzt szerezni, de szeretünk megdolgozni érte!
Ars poeticaként felfogható mondatok a leggazdagabb magyartól.

A hét elején Orbán Viktor különös képet posztolt Faceboook-oldalára, azt, h...
Külföldi sajtó: Orbán szülőgépnek tartja a nőket és adósságcsapdába taszítja az országot!
Ahelyett, hogy a rendezett migrációról gondoskodna, a nők szerepét „szülőgéppé" redukálja – írja az osztrák publicista, aki szerint a java...
Orbán háborúról beszél: bármilyen hadsereg támadását ki kell tudnunk védeni!
A mostani haderőfejlesztés célja, hogy bármilyen irányból érkező katonai támadást el tudjon hárítani a Honvédség a NATO segítsége nélkül - mondta el O...
Durván rászóltak Orbánra: ha nem ért a finom fenyegetésből, akkor kemény szankciók jönnek!
Szintet lépett és stílust váltott Amerika – az eddigi, szinte megszokott kritikák helyett új jelzés érkezett: az orosz–kínai geopolitikai ...
Megdöbbentő: A magyar autósok versenypályának tekintik az utakat!
Magyarország — Bár legfrissebb felmérések szerint egy év alatt csaknem nyolc százalékkal nőtt a halálos balesetek száma, mégis egyre több megdöb...
Budapestre érkezik Orbán legnagyobb ellensége!
Frans Timmermans a kormány egyik leghangosabb brüsszeli bírálója.

A Magyar Nemzet azt írja, Frans Timmermans először a magyar szakszervez...
Több mint 1 milliárd: ennyit kap Áder alapítványa a miniszterelnökségtől!
2017 decemberében jelentette be Áder János államfő, hogy klímavédelmi alapítványt hoz létre. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány egy bérelt irodában ...
Németh Szilárd saját magát fényezi: megvédtük Magyarországot és Európát!
Németh Szilárd ugyan 2018-ban a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára lett, de továbbra is ő a kommunikációs nagyágyú, ha migránsokról és so...
THE POST
Újabb autóipari cég sztrájkol! - Az Audit követve további cégek kezdhetnek sztrájkba!
ítélet született a részeg verekedő rendőr ügyében!
A Budapesti Nyomozó Ügyészség közösség tagja elleni erőszak miatt vádolta meg azt rendőrt, aki 2016 nyarán szolgálaton kívüli időben megrugdosta a Lig...
Pincértől a futárig, a robotok minden munkát elvégeznek! - ez a jövő!
A Samsung is felzárkózott az LG-hez a saját kis robotjaival, amik hamarosan ott lehetnek az üzletekben, reptereken, éttermekben, és egy rakás helyen k...
Mutatjuk ki a legszegényebb politikus a parlamentben!
Bár könnyű azt gondolni, hogy aki a parlament tagja - már csak az átlagnál jóval nagyobb fizetésüknek is köszönhetően -, az szép kis vagyonnal rendelk...
Trump botrány: megtámadtak egy operatőrt beszéd közben!
A BBC brit közszolgálati médium kedden a Fehér Háznál tiltakozott azon inzultus miatt, amely az operatőrét érte Donald Trump elnök előző napi texasi n...
Hajléktalan lett az egykori szupermodell!
Egykor úgy élt, mint egy királynő, ma viszont koldulni kényszerül.

Karrierje csúcsán, a nyolcvanas években dollármilliókat keresett, vilá...
Pár nap alatt négyszer kapták el ittas vezetésrét a magyar autóst Nyíregyházán!
Féktelen pazarlás: belefullad a világ a kidobott elektronikai szemétbe!
Ilyen amikor egy BMW M3 a falnak csapódik! + videó
Hullanak a fejek: Orbán szelektál a régi társak között!
Tiborcz mossa kezeit: az adófizetők fizetik meg a hibás lámpákat!
Itt a bizonyíték: Orbán tart Mészáros Lőrinctől!
FRISS HÍREK
Vajna végrendelet: apró féltékenység beleférhet, de vakon megbízom a feleségemben!
Oszd meg Te is: senki sem találja az egy hete eltűnt kisfiút!
A föld jelzi hogy baj van: korábban még sosem havazott a Hawaii szigeteken!
Megbénult Brüsszel: leállt a légi forgalom is!
Gyomorforgató: Húgyban, sz*rban kell utazni a villamoson!
Orbán: továbbra is számítunk az uniós pénzekre!
Halálos verekedés: egymásnak esett két család!
Ellenőrzési hullám az utakon: ezt ellenőrzi a rendőrség!
Agymosás kormány módra: a magyar nyugdíjasok jövedelme európai élmezőnyben van!
Orbán csomag matek: 300 milliárdba kerül majd az államnak a gyerekvállalás népszerűsítése!
Éves szinten a demográfiai program akár 250-300 milliárd forintba is kerülhet a költségvetésnek. Ezek közül a legnagyobb hatást a 10 millió forintos é...
Mindenki a korán hazatérő gólyáról beszél!
A madár ilyen korán még sosem tért vissza.

A helyiek nagy meglepetésére a magyar-osztrák határ közelében, az ausztriai Burgenlandba megér...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Szinte semmi nem maradt az autóból a 4-esen történt baleset helyszínén
Curtis szerint a nyári gumi okozhatta az autóbalesetet, nem pedig az ittassága
Rengeteg a baleset a csúszós utakon
Pestszentlőrinci gyilkosság: Kiderült, hogy a BMW az áldozaté volt
BMW-s gyilkosság: Elképesztő történetet meséltek a letartóztatott fiú szülei
Halálos baleset Szentgotthárdnál: Órákig feküdhetett halott szerelme mellett Bianka (videó)
Megrázó felvétel került elő a benzinkutas balesetről!
Még ma is szalonállapotú a 40 éves BMW!
Horrorbaleset Budapesten: egy ember meghalt, egy kismama megsérült!
Brutális kamionos baleset: Meghalt a Waberer's-sofőrje!
Hivatalos: Mészáros benyelte a TV2-t! - tovább nő a birodalom!
Orbán háborúról beszél: bármilyen hadsereg támadását ki kell tudnunk védeni!
Durván rászóltak Orbánra: ha nem ért a finom fenyegetésből, akkor kemény szankciók jönnek!
Budapestre érkezik Orbán legnagyobb ellensége!
Adófizetők állják az Orbán család ügyvédi számláját is!
Úgy tűnik, az Európai Unió szeme is kinyílt, immár sorozatban derülnek ki azokról a visszaélésekről, melyeket az OLAF tárt fel Magyarországon, hogy az...
Orbán pihen: Jeruzsálemből posztolgat rajongóinak!
Még mindig Jeruzsálemben van Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a visegrádi országok csúcstalálkozójára ment Izraelbe, csak a találkozó elmaradt,...
Előkerült egy videó a parlamenti verekedésről!
Ismét egymásnak estek a képviselők Srí Lankán pénteken, miután a parlament újfent megvonta bizalmát az államfő által október végén sebtében kinevezett...
Győzike majdnem sír: egy senki lettem!
Gáspár Győző élete egy feneketlen tó lenne víz nélkül, ha nem lenne BeleValóVilág.

Győzike élete üres lenne Való Világ nélkül, de szerenc...
Kiszel Tünde lánya: vége a modell karrierjének mert nem engedte a névváltoztatást az anyja!
Kajdi Csaba, Donatella egykori ügynökségének vezetője elárulta, miért ért véget a közös munka a naptárdíva lányával.

Kiszel Tünde nagylán...
Félmilliós irodabérlés: belezavarodik a fideszes a magyarázkodásba!
Több mint öt hónapja üresen áll Miskolcon az a belvároshoz közeli iroda, amelyet havi majdnem félmillió forintért bérel a városban a fideszes Hubay Gy...
Pánik: gyalogosra omlott a vakolat a belvárosban!
Debrecen főutcáján egy nagyjából 5 négyzetméteres falrész omlott le a gyalogos sávra egy 4 emeletes házról.

A balesetben egy lány megsérü...
Megrázó részletek derültek ki a bántalmazott ceglédi kislány ügyében!
Cegléd - Hazugságvizsgálattal szerettek volna fényt deríteni az igazságra a megerőszakolt ceglédi kislány ügyében.

Mint megírtuk októberb...
THE POST
Terrorként élte meg Hiller István, hogy rálőttek a házára!
Terrorizmusként élte meg a háza elleni 2007-es támadást Hiller István. A szocialista politikus erről tanúként beszélt a Budaházy György és társai elle...
Durva átverés: bebukott a népszerű elektronikai webshop - több ezren előre fizettek!
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat a polgármester ellen! - 700 millió a kár!
Autós lökte fel a súlyosan megsérült kerékpáros nőt!
Idióta turista: mérgező állatkával játszadozott, azt hitte szelíd!
Rekord összeget sepertek be hála az útdíjnak!
Berkiék luxus nyaralása sokaknál megint kiverte a biztosítékot!
FRISS HÍREK
Úgy néz ki Kína megkaparintja az Alfa Romeót!
Balogh Lajos: a cigányságot már harminc éve sújtja a rabszolga törvény!
A cukorbetegségnek vége: íme a technológia ami segít!
Újra jön a világvége: ezúttal tényleg nem menekül senki!
Idióta: kényszerleszállást hajtott végre a pilóta de az ok nem mindennapi!
Tehetetlen hatóságok: a Zala megyei Jézus még mindig gyógyít pénzért!
Megállíthatatlan: még mindig évi több millió ember halálát okozza a rák!
Ukrán letelepedési botrány: Több száz ügyben nyomoz a rendőrség csalás miatt!
Már külföld is az Orbán csomagon csámcsog!
Győzikéről már mozifilm is készül, íme a trailer
Gáspár Győző nagy bejelentéssel állt elő: május 20-án megjelenik az első róla készült mozifilm. A showman állítólag a “színtiszta igazságot̶...
A csehek az egekig magasztalták Orbán Viktort!
Erősödött a csehek bizalma Orbán Viktor magyar miniszterelnök iránt. Ez tűnt ki abból a csehországi közvélemény-kutatásból, amelyben mintegy kéttucatn...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Arany színű BMW-t ajánlott fel Lajcsinak Győzike!
Brutális baleset: szörnyethalt egy motoros Pesten!
Brutális: Így tombol a BMW legerősebb autója!
Súlyos tragédia: egy gyermek is meghalt a püspökladányi balesetben!
Lángba borult az M5-ös, ilyen durva baleset még nem volt!
Hétvégi baleset özön: horror az utakon!
Uszoda baleset: Hetvennégy embert menekítettek ki az Újfehértón!
Horrorbaleset itthon: ledarálta a BMW-t a kamion!
Hatalmas baleset: gumifalnak csapódott a versenyző!
Magyar horrorbaleset: Türelmetlen volt az audis, egy nő meghalt!
Korrekt: a magyar sztár elismerte, hogy ő okozta a balesetet!
Hullanak a fejek: Orbán szelektál a régi társak között!
Tiborcz mossa kezeit: az adófizetők fizetik meg a hibás lámpákat!
Itt a bizonyíték: Orbán tart Mészáros Lőrinctől!
Orbán: továbbra is számítunk az uniós pénzekre!
Hivatalos: Mészáros benyelte a TV2-t! - tovább nő a birodalom!
Négy nappal Andy Vajna halála után a Mészáros-kör átvette a TV2 irányítását.

Január 24-én, négy nappal Andy Vajna halála után rendkívüli ...
Orbán háborúról beszél: bármilyen hadsereg támadását ki kell tudnunk védeni!
A mostani haderőfejlesztés célja, hogy bármilyen irányból érkező katonai támadást el tudjon hárítani a Honvédség a NATO segítsége nélkül - mondta el O...
Közérdekű: változás lesz a rendszám táblákkal kapcsolatban!
Hét év múlva elfogynak a jelenlegi rendszámhoz használt betűk. Ezután az Európában már jól bevált területalapú táblák jöhetnek.

Még az id...
Iskolabotrány Hatvanban: diáktársai verték össze a tinilányt!
A térfigyelő kamerák rögzítették, ahogyan egy hatvani gimnázium előtt, diáktársai szeme láttára vernek meg egy tinilányt.

Az ügyel kapcso...
Ki a felelős?- 14 éves fiú égett meg áramütés miatt!
Iszonyatos részletekről számoltak be a rákosrendezői tragédiával kapcsolatban.

Egy ott dolgozó mesélt a Ripostnak a múlt hét pénteken a X...
Parragh szerint Orbánnal szemben a magyar közvélemény prűd!
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a béremelésekről, a magyar gazdaság várható jövőjéről, az Audi-sztrájkról és számos más kér...
Most már Tiborcz bátyja is sikeres: igazgató lett a rokonból!
Régóta tartja magát a pletyka, hogy a hivatalos cégiratokban foglaltaknál jóval nagyobb befolyása van az informatikai piacon Tiborcz István bátyjának,...
Fidesz: a kivándorlás ellenszere, legalább 4 gyerek családonként!
Előrejelezhetetlen, hogy milyen hatással jár majd a vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv, főként, ...
THE POST
Orbán támogatás: akár luxus autóval is járhatnak majd a családok a kormány szerint!
Levelet írtak Orbán szüleinek! - durva sorok!
Azt hiszem nehéz mit hozzátenni.


A Hírklikk hasábjain jelent meg Föld S. Péter írása, melyet a A Magyarország utcai óvoda dolgozói...
Orbán ezzel végleg tönkre teszi az országot: a mély szegénység erősödik!
Rohadó oktatás mellett csak külföldre, vagy a gyártósornak születnek majd gyerekek - reagált a miniszterelnök Várkert Bazárban bejelentett hétpontos c...
A kormány nem segít a beteg kislányon! - nincs pénz a kezelésre!
A szülők ugyanis gyűjtést szerveznek. Kiderült azonban, hogy a gerincvelői izomsorvadásban (SMA) szenvedő kislány kezelésére nem 68, hanem 138 millió ...
Durva dolgot talált a NASA a jég alatt!
Műholdak segítségével bukkantak rá.

Amerikai kutatók a Föld egyik legnagyobb gleccsere alatt egy megdöbbentően nagy, mintegy tíz kilométe...
HÍRTURKÁLÓ
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal


Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?


Feleségét és fiát is megkéselte egy jászapáti férfi

Haldokló barátnője mellett erőszakolta meg a nő 12 éves húgát

Tartósan ködös idő várható a héten

Üzemanyagár növekedés várható, még most tankoljon fel

Káosz: Baseballütővel verik a menekülteket Németországban

Videó: Így néz ki a lezuhant orosz utasszállító tragédiájának a helyszíne

Mind Magyarországon ragadnak a kitoloncolt migránsok

Lopással vádolják Adele-t Hello című dala miatt

Szinte semmi nem maradt az autóból a 4-esen történt baleset helyszínén

Részletek a jászapáti családi késeléssel kapcsolatban

A migránsok már a keresztény ünnepeket is töröltetni akarják Németországban

Talicskával lopták az ételt a menzáról

Sokkoló részleteket mesélt a tragédiáról a bukaresti rockkoncert magyar túlélője

Háromgyermekes családapát késelt meg a bedrogozott tinédzser

Érdi gyilkosság: a felismerhetetlenségig összeverték az idős asszonyt és férjét

Újabb orosz repülő zuhant le

Karikatúra jelent meg a lezuhant orosz utasszállító tragédiájáról

Új törvény Finnországban: Mostantól egyetlen menekültet sem fogadnak be

Az apja is ott volt, amikor belefulladt a kukoricába a 9 éves gyermek

Öt újabb megyébe helyezik ki a szuper-traffipaxokat

Gusztustalan ételt kaptak a gyerekek a menzán?

Orbán Viktor: Európa elözönlés alatt áll

Pokolgép robbanhatott az orosz utasszállítón

Videó: Élő adásban fenyegeti meg a riportert a migráns

Saját bátyját késelte halálra a 25 éves fiatal

Újra visszatért Cini fiatalkori betegsége

Közel 300 km-re az otthonától találtak rá az eltűnt győri tinire

Vizsgálat indult a kukoricába fulladt kisfiú ügyében