thepost / Magyarország / Budapest / 2019.07.18
THE POST




           
18
Újabb részletek a Dunában talált roncsról: Megvan kié lehetnek az emberi maradványok!
Ez is érdekelhet:
Orbán szerint bizonytalan Európa irányítása!
Rabszolgákat tartott egy család Zala megyében!
Gulyás Gergely: a magyar kormány a környezetvédelem oldalán áll!
A Dunakeszinél kiemelt autóroncs egy régóta eltűnt férfi édesanyjáé volt.

Mint arról beszámoltunk, egy több éve a víz alatt lévő autó roncsát emelték ki a héten a Dunából Dunakeszinél. A Ford Escortban emberi maradványokat is találtak, koponyacsont, lábszárcsont és egy combcsont is előkerült.

Az autót a rendszám alapján azonosították, így az is kiderült, hogy a rendőrök egy 2011-ben eltűnt személy ügyével kapcsolatban keresték. A Blikk azt írja, lehetséges, hogy egy hét éve eltűnt fiatalember holtteste kerülhetett elő a kocsival együtt.

Egy közékorú asszony 2011-ben jelentette be a rendőrségen fia eltűnését, akit azóta sem találtak meg. A Dunában elsüllyedt autó az édesanyáé volt, így felmerült a gyanú, hogy talán a fia hajthatott be vele a folyóba. A nő viszont elzárkózott attól, hogy erről beszéljen.

Nevük elhallgatását kérő sz

omszédok és ismerősök a lapnak elmondták, hogy a 30 év körüli fiatalembert egy jól nevelt, érzékeny lelkű fiúnak ismerték, aki sosem balhézott. Édesanyjának egyik korábbi munkatársa szerint az asszony attól rettegett, hogy fia rossz társaságba keveredett, de mindvégig reménykedett abban, hogy egyszer majd újra láthatja őt.

A város egyik ételbárjának munkatársai elmondták, hogy

évekkel korábban elterjedt a hír, hogy egy fiatalember egy autóval belehajtott a Dunába, akkoriban mindenki erről beszélt. Amikor előkerült az autóroncs, rögtön arra gondoltak, hogy ez a már évek óta eltűnt férfi lehetett, hiszen "túl sok az egybeesés".

A Blikk úgy tudja, még mindig szerepel a 2011 januárjában eltűnt férfi adatlapja a nyilvánosan körözött, eltűnt személyek között.

Forrás: SZMO
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Vádemelés a fideszes polgármester ellen: magának akarta megszerezni a 31 millió forintot!
Szijjártó: Amikor támadnak bennünket, azt mondom: említsenek akár egyetlen konkrét példát is!
Kárász Robi kiállt a szédítő tempóban fejlődő magyar egészségügyért!
Hírhez tartozó kép:
Vádemelés a fideszes polgármester ellen: magának akarta megszerezni a 31 millió forintot!
Szijjártó: Amikor támadnak bennünket, azt mondom: említsenek akár egyetlen konkrét példát is!
Szijjártó: Amikor támadnak bennünket, azt mondom: említsenek akár egyetlen konkrét példát is!
Kárász Robi kiállt a szédítő tempóban fejlődő magyar egészségügyért!
Orbán szerint bizonytalan Európa irányítása!
Rabszolgákat tartott egy család Zala megyében!
Gulyás Gergely: a magyar kormány a környezetvédelem oldalán áll!
Sajtótájékoztatóról vitték a rácsok mögé a korrupcióval gyanúsított kormányfőt!
Washingtoni műsorvezető: Orbán roppant fontos munkát végez a liberalizmus megfékezésében!
Gulyás Gergely: óriási az érdeklődés a családtámogatási programok iránt!
Több mint 800 kilakoltatás egy hónap alatt!
Utcára dobták - minden megosztás számít!
Eladta a játékait a kisfiú, hogy kifizesse kutyája orvosi kezelését!
Nekiment a saját pártjának Szombathely fideszes alpolgármestere!
Fidesz: Az ártatlanság véleleme Farkas Flóriánt is megilleti!
Deutsch győzelemről beszél, közben Von der Leyen programja szembemegy a Fidesszel!
Minden megosztás számít! - nem találják a kis Dórit!
Kornis Mihály: Orbán Viktor kiemelkedően tehetséges politikus!
Szijjártó szerint kikötő a 30 millió euróért vásárolt elhagyott ipartelep!
Már külföld is felfigyelt az Aggteleki-cseppkőbarlangban felfedezett kincsekre!
ENSZ jelentés Magyarországról: ágyhoz bilincselt menedékkérő és bűnbakká tett migránsok!
A magyarok nagy része szerint kamu volt a holdra szállás!
Hadseregnyi menekülő delfint filmeztek le!
Harminc milliós költségvetési csalás: szorul a hurok a Fideszes polgármester körül!
Szijjártó migránsegészségügyi ellátás bevezetését sürgeti!
Mentőtiszt viszi orvos helyett az ügyeletet sok helyen!
Eltűnhet 2040-re a cukorbetegség és a rák!
Óriási terjeszkedésbe kezdett a Balatonnál egy orosz üzleti társaság!
Disneylandet épít a kormány Budapesten!
Elérhetetlen Magyarországon az altatásokhoz nélkülözhetetlen injekció!
Kövekkel dobálták meg az állatkerti pandát a kegyetlen látogatók!
Kormány baki: semmire sem jó a 300 millió euróért megvett terület Triesztben!
Kígyó harapta meg a férfit, aki visszaharapott. Mindketten meghaltak!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Szárnyal Orbán apja: újabb 2 milliárdos profitot vágott zsebre!
Több mint 800 tonna szemetet szedtek ki a Tiszából!
Megszüntetik a légi szúnyogirtást 2020-tól!
Lázár János benyújtott egy törvényjavaslatot, hogy Magyarország füstmentes legyen!
Enyhítésért fellebbez a férfi aki megkéselte a sofőrt a 70-es trolibuszon!
Brexitügyi minisztert nevez ki az Orbán kormány!
Nem kapták meg a beígért oklevelet a jó tanulók Zuglóban, mert túl sokan voltak!
Megtalálta a rendőrség a fecskegyilkos redőnyszerelőt!
Cukrot, lisztet és még sok mindent osztogat az újbudai önkormányzat!
A magyar történelemben senki nem gazdagodott meg olyan gyorsan mint Mészáros Lőrinc!
A kormány szerint óriásit fejlődött a magyar vasúti közlekedés az évek alatt!
Bezárás fenyegeti a miskolci városi kórház szülészetét!
Több millió éhező kóbor állat él Magyarországon!
Állami támogatást is kapott a csikóit félholtra éheztet magyar gazda!
Feljelentés született a kiszivárogtatott rendőrégi hangfelvétellel kapcsolatban!
Hiába várják haza az összeroncsolódott gépjármű sofőrjét!
Turisták bántalmaztak egy 19 éves lányt a népszerű üdülőhelyen!
Vonat elé ugrott az iskolában cikizett fiú!
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Milliárdos segítség Orbántól: babacsomagot kapnak a külföldi magyarok!
Ittas volt a kerítésnek csapódott autó sofőrje!
Romokban a nyugdíj rendszer: tényleg jöhet a sírig tartó munka!
Per indul a kigyulladó Hyundai és Kia motorok miatt!
Eddig több mint 50 óvodai termet festettek ki teljesen ingyen!
Akinek kivándoroltak a gyerekei, valamit elrontott! - durva kijelentések hangoztak el!
Eddig senki nem jelentkezett a kutyusért! - S.O.S. gazdira van szüksége!
Titkosították azt ami a Honvéd iskolában történt!
Most az OKJ-s képzéseknek ment neki Orbán!
Lélegeztető készülékre van szüksége a kis Dominiknak! - minden megosztás számít!
Ököllel ütötte a BMW sofőrjét a feldühödött Fordos!
Az EU 2 milliárdot adna a civileknek, Orbán azonnal leszavazta ezt!
Évek óta nem látott égi jelenségben gyönyörködhetünk ma este!
Nincs elég tanár a tanévkezdéshez!
Orbán a kereszténységgel igazolja azt amit tesz!
Közel 1 milliárd ember éhezik a földön!
A bébiételek egy része káros a babának!
Felfoghatatlan: felrobbant a pelenka a 23 hónapos kisbabán!
Google-nek nevezte el a gyerekét egy házaspár!
Óriási a készülődés: ősszel Putyin meglátogatja Orbánt!
A helyszínen meghalt a szakadékba zuhant magyar férfi!
Megnyitnák a leállósávot is az M7-esen, hogy elkerüljék a dugót!
Már kapható a hering ízű fagyi!
Több mint 20 millió forintba került egy illegális bevándorló megállítása!
Tüntetés és útlezárás a magyar Suzuki-gyárnál!
Luxemburg követeli az Orbán elleni határozott és azonnali fellépést!
Étlen-szomjan hagyta magára kutyáit egy szekszárdi férfi!
Vizsgálatot rendeltek el: agyonlőttek a rendőrök egy férfit Abdán!
Bankkártyás persely a magyar templomban! - óriási a felháborodás miatta!
Figyelmetlen Opeles csapódott a BMW-nek!
OLAF-jelentésben szereplő cég nyerte a gyöngyösi lámpa-tendert!
Koronás széket kapott Orbán Viktor!
Összesen 12 milliárd forintból fejlesztené a kormány a hazai kisvasutakat!
Sokkoló: drogosok fekszenek Miskolc belvárosában!
Sokkoló: drogosok fekszenek Miskolc belvárosában!
Még nincs vége: figyelmeztetést adtak ki a mai napra is!
Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítják a férfit akivel Orbán fotózkodott!
Megpróbálják a vadászok munkáját közelebb hozni a gyerekekhez!
Azonnal meghaltak a kamionnal ütköző autó utasai!
Megkezdődik a legújabb sportcsarnok építése 10 milliárdból!
Megújul a magyar honvédség: bemutatták az új ruhákat!
Akkreditálták Bécsben a Magyarországról elüldözött CEU-t!
Aranyérmes lett a magyar a női vízilabda-válogatottunk!
Retro: szívszorító Bőhm bácsi utolsó mondatai a Szomszédokban!
Kidobták pedig csak szeretetre van szüksége! - minden megosztás számít!
Érettségi találkozót rendeztek Farkas Flóriánnak, de senki nem ment el!
Farkas Flórián korábban tévedésből mondta, hogy az ELTE-n tanított!
Farkas Flórián: az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen diplomáztam!
Egy kétségbeesett édesapa segítséget kér! - minden megosztás számít a kis Zoénak!
Otthonából tűnt el a 9 éves kislány: minden megosztás számít!
Ilyenért ugrik a jogsi: megint szabálytalanul előző rendőröket filmeztek le!
Állami hírügynökség: az embercsempészek tudatosan támadnak! stb stb stb...
Több mint 60 fát vágnak ki a Szentendrei úton!
Lopta az áramot a meghalt kisgyerek apja! - szőnyeg alatt vitte el a vezetéket!
Kormányzati szócső: özönlenek a magyarok vissza dolgozni Magyarországra!
Óriási botrány: ellopták a BRFK dolgozóinak személyes adatait!
Van aki szerint Schmidt Mária a legjobb történész!
Indiai káosz: a vízért leszúrta szúrta le a szomszédját egy ember!
A kocsi tetejére ültette a gyerekeket, az ok elképesztő!
Hivatalos: a jövőben feljegyzik az adataidat ha fesztiválon veszel részt!
Rendőröknek kellett megvédeni a villanyszerelőket, ahol meghalt az egyéves kisgyerek!
Orbán 572 milliárd forintért rendelt katonai fegyvereket Németországtól!
Hivatalos: sikerült a parlamentnek Demeter Márta mentelmi jogát felfüggeszteni!
Megszavazták az oktatást nehezítő köznevelési törvényt!
Tisztán látható a videón ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába!
Bojár: Orbán veszélyes az országra!
Levitte az Opel oldalát egy kamion, de azért még begurult a maglódi Auchanba!
A kormány szerint nincs Magyarországon drogprobléma!
Antarktisz: két Magyarországnyi területű jégtömeg tűnhet el!
Videón a jégeső ami pusztított Káldon!
Kardiológusok figyelmeztetnek: Minden ötödik gyerek energiaitalt reggelizik!
Megszavazták: jövőre megemeli a Fidesz az egészségügyi járulék összegét!
Durva videó ahogy a jég szétveri az autókat!
Lejárt tápszerrel etettek egy idős nőt egy magyar kórházban!
Magyarok százezreinek a mobilját fertőzte meg az új vírus!
Mint egy király: helikopterrel ment gyárat látogatni Nyergesújfalura Szijjártó!
Vendégmunkások: A kormány 8 milliárdos pályázatot indít munkásszálló építésére!
Így dobják ki a BKV biztonsági őrei az ájult utast a peronra!
Időjárás: hétvégén vigyünk esernyőt is a strandra!
Alaszkában felbomlottak a természet törvényei a rendkívüli meleg miatt!
Mutatjuk a videót ami miatt az RTL-t több millióra bírságolták!
Újabb moszkvai erőmű lángol!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva