Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Elvitte a HÉV a kisgyereket, édesanyját az állomáson hagyta!
Feltette gyermekét a szerelvényre egy nő, de mire észbe kapott, az ajtó bezáródott. A szakember szerint az alacsony padlós járat jelenthetné a megoldást az ilyen esetekre.

A sok internetezőt felháborító incidens pár napja történt a szentendrei HÉV vonalán. Egy nő Pannóniatelep megállónál szállt volna fel két gyerme­kével a Budapestre tartó szerelvényre. Először felsegítette a kisfiát, majd visszafordult, hogy másfél éves kislányát és a babakocsit is feltegye, de – egy szemtanú beszámolója szerint – ekkor megszólalt az ajtózáró csengő, becsukódott az ajtó és a szerelvény elrobogott.

„Sokkot kapott az anyuka, kétségbeesésében azt sem tudta, mit csináljon, majdnem a sínek között futott a HÉV után. Szerencsére voltunk egy páran a megállóban, akik rögtön odaugrottunk, egyrészt intézkedni, másrészt megvigasztalni szegényt” – olvasható a szemtanú visszaemlékezése a Pesten Hallottam nevű Facebook-csoport oldalán.

Értesítették a forgalmi irodát, hogy szedjék le a vonatról a kisfiút, és várják meg az anyukáját, valamint a testvérét, akik a következő szerelvénnyel mennek utánuk.

A hajmeresztő esetet a MÁV– HÉV Zrt. elismerte, elnézést is kértek a családtól. A járművezető nem látta, hogy lenne még felszálló utas, ezért csukta be idő előtt az ajtót. A munkatársak azonnal a szerelvényen ragadt gyermek segítségére siettek, és vigyáztak rá, amíg az anyuka megérkezett.

Bella Jakab, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnöke szerint az ilyen ritka, de annál nagyobb visszhangot keltő eseteknél rendkívül nehéz megmondani, ki hibázott, a HÉV megállóiban ugyanis nincsen térfigyelő kamera.

– Egy szerelvény ráadásul százhúsz méter hosszú, ha az anyuka nem az elején próbált felszállni, könnyen lehet, hogy a vezető tényleg nem látta. Ha megszólal a csengő, már nem is szabad felszállni, de ha a kisfiát még a jelzés előtt tette fel, érthető, hogy a jelzés után is mindenképpen fel akart szállni – vélekedett a Borsnak az elnök.

A szóban forgó megállóban egyébként nehéz felszállni, mert a peronhoz képest nagyon magasan van a lépcső. Bella Jakab szerint megoldás lehetne, hogy csak alacsony padlós szerelvények közlekedjenek a vo­nalakon, de sajnos van ennél nagyobb problémája is a MÁV-nak.

Forrás: Bors
Elege van a pedagógusoknak az Orbán-kormányból! Óriási sztrájk jöhet!
Durva baleset: Kirepült az autó ablakán a 16 éves fiú!
Megtorlástól tart a borász gyilkosa!
Meglepő üzenetet küldött Curtis Majkának!
Méregdrága lesz Mészáros új stadionja!
Meghalt a kétéves kisfiú, aki kerti tóba esett Kiskunmajsán!
Újabb részletek a Dunában talált roncsról: Megvan kié lehetnek az emberi maradványok!
Sznob hivalkodásai miatt támadják Lagzi Lajcsi lányát!
Orbán ellenes összefogás alakul Európában!
Autót emeltek ki a vízből Dunakeszinél, emberi csontokat találtak benne!
Kálmán Olga máris visszatért a képernyőre!
Gyilkossággal vádolják a Fideszt!
Szentpéterszegi emberölés: videón a gyilkos elfogása!
Halálos gázolás történt a Hős utcánál Kőbányán!
Árulkodó fotók: Ő lenne Várkonyi Andi új párja?
A Nap Fotója: Kilógatták Orbán Viktort, Putyint és Erdogant az ablakon!
Tra­gi­kus bal­eset: Ször­nyet­halt egy mo­to­ros Bor­sod­ban!
Brutálisan meggyilkolta feleségét egy férfi Szentpéterszegen!
Azt kérte gyerekeitől Lagzi Lajcsi, hogy tagadják meg!
Döbbenetes lista: Ellenzéki médiatúlsúlyt hangoztat a Fidesz, íme az ő médiabirodalmuk!
Erdőben erőszakolta meg 12 éves iskolatársát Gergő, többen is végignézték!
Brutális autóbaleset után, még a helyszínen szült a nő!
Fiatal lány vigasztalja Bochkort szakítása után!
Rekord félévet zárt a Mészáros birodalom!
Ezt a 9 dolgot a kutyusok látják, de mi nem!
Orbán Viktor 30 éve még véletlenül sem magánrepülőzött: épp Soros ösztöndíjára szorult!
Forgalommal szemben száguldott az M7-esen, ez lett a vége!
Van élet Majka után: méregdrága luxusterepjárót vásárolt Curtis! (fotók)
Holtan találták meg a Görögországban eltűnt magyar férfit!
Orbán Viktor definiálta, ki a magyar!
Tragédia: Néhány méterre az otthonától halt szörnyet a fiatal motoros!
Kiságyához kötözték az elmebeteg szülők a gyermeküket, tragédia lett a vége!
Sólyi gyerekgyilkosság: rács mögött marad a kis Adrienn feltételezett gyilkosa!
Külföldön már szégyen találkozni Orbán Viktorral?
Időjárási anomália miatt szokatlan időjárás lesz Magyarországon két hétig!
Videón a súlyos budapesti vonatbaleset!
Megszólalt Cristiano Ronaldo: Így reagált a nemi erőszak vádjára!
Hirdetésben hazudozik az Orbán-kormány!
Hónapokig dajkálta a kisfiút a várpalotai gyilkos, akit most megölt!
Halálos tragédia: 29 éves férfi vesztette életét üzemi balesetben Tiszaújvárosban!
Végignézte, ahogy megerőszakolják a lányát, majd ő maga darabolta fel a testét!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Aprócska véres kéznyomok - Sokkoló részletek a várpalotai kettős gyilkosságról!
77 éves férfi okozott tömegkarambolt Budapesten: Direkt áttért a szemközti sávba!
Reviczky Gábor: Pontosan tudom, mikor halok meg!
Nevelőtanár lett a fideszes igazgatóból, aki a gyermekbántalmazási ügybe bukott bele!
18+ Akváriumból került elő egy eltűnt férfi lefejezett holtteste!
Szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolják Gerard Depardieu-t!
Recept: Mutatunk egy rém egyszerű, de annál különlegesebb desszertet!
Brutális tömegbaleset történt az M7-esen! + Fotók!
Földrengés volt Somogyban! + Videó!
Daryl Hannah és Neil Young titokban összeházasodott!
Recept: Ez a bunda csúcs! Süthetsz benne bármit, tökéletes lesz!
Orbán rosszabbul néz ki a nyaralása után, mint előtte! + Fotó!
Először szólalt meg a Teréz körúti körúti robbantó húga: Döbbenetes dolgot állít! + Videó!
Folyamatosan figyelik: Óriási aszteroida közelítette meg a Földet!
Talán nem épp egy forgalmas kereszteződésben kellene ugratni az Audival! + Videó!
Recept: Ez a süti a legborongósabb napot is boldoggá varázsolja!
Arra ébredt Erika, hogy az altatóorvos épp erőszakolja! + Videó!
Egy fél ország értetlenül áll ez előtt a videó előtt! + Videó!
Megúszta: nem indítanak nyomozást Curtis ellen!
Recept: Fornetti, pont olyan, mint a bolti, csak az ára sokkal kedvezőbb!
Így tüntettek Orbán ellen Milánóban! + Videó!
Friss infó a kőbányai sz.pófantomról!
Recept: Kitűnő szilvás süti, mérleg és bögre nélkül!
18+ Sokkoló videó: Saját KRESZ-vizsgáján halt meg a 18 éves lány!
Ma lenne 60 éves Michael Jackson: "Hiszek abban, hogy a határ a csillagos ég"
Meghökkentő vallomás: életben vannak az eltűnt villanyszerelők!
Nem sokkal a szabadulása után már meg is jelent közösségi médiában Eva Rezesová! + Fotó!
Recept: Házi Bounty 3 hozzávalóból villámgyorsan!
Szijjártó olyat mondott Rómában, ami miatt minden magyar képéről lesül a bőr!
Schwarzi szakadó esőben rövidgatyában mászkált Szentendrén! + Fotók!
Iszonyatos bűz terjeng a fővárosi lakóparkban! + Videó!
Recept: Ezt edd krumpli helyett, ha fogyni akarsz!
Megrázó képek: Egy elszabadult pótkerék ölt meg egy 19 éves lányt az M1-es autópályán!
Curtis-ügy: Bejelentést tett a rendőrségen Tényi István!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.