Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
17 év bujkálás után Mexikóban kapták el a magyar gyilkost! + Videó!
Közel ti­zen­hét évig buj­kált a ke­gyet­len ma­gyar bű­nöző. Na­gyon vá­rat­lan he­lyen buk­kan­tak rá...

A távoli Mexikóban fogták el az emberölés miatt körözött magyar állampolgárt, B. Balázst, akit 2001 óta keresnek nagy erőkkel - számolt be róla a police.hu.

A férfi társaival 17 éve, szeptemberében egy budai szálloda egyik szobájába betört, és onnan értékeket próbált meg ellopni. A hotel alkalmazottjai ezt észlelték, és megpróbálták a helyszínen visszatartani a társaságot, azonban a férfi egy kést vett elő, majd azzal három személyt is megszúrt, illetve megvágott. Ezután eliszkolt a helyszínről, a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatott vele szemben nyomozást, elrendelték a körözését, a bíróság pedig európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt körözött személyek felkutatására szakosodott Célkörözési Alosztály munkatársai fél évvel ezelőtt olyan adatok birtokába jutottak, amelyek arra utaltak, hogy a férfi feltehetően Mexikóban tartózkodik. Ezek alapján a magyar célkörözési egység kapcsolatba lépett a mexikói hatóságokkal, és folyamatosan tájékoztatta őket az újonnan felmerülő – a körözött személy tartózkodási helyére utaló – információkról. A beszerzett adatok alapján B. Balázs Közép-Amerikában hamis személyazonossággal új életet kezdett, az elmúlt időszakban egy építési vállalkozás egyik vezetőjeként tevékenykedett.

Végül június 27-én fogták el, Veracruz városában.



Hazaszállítására 2018. augusztus 1-jén került sor, Magyarországra érkezését követően a férfit a BRFK nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Vele szemben a korábban felfüggesztett eljárást a BRFK folytatja.

Forrás: Ripost
Orbán szerint kifejezetten jót tesz a turizmusnak az Orbán-ellenesség!
Meglepően reagáltak az eljegyzésre MC Hawer menyasszonyának szülei!
Fának csapódott egy autó Dunaföldvárnál, a sofőr azonnal meghalt! Megrázó fotók!
„Szexet akarok, úgyhogy kussolj és ne nézz rám!” - Mondta a támadója a futónőnek!
Nem engedik be a tb-kártyás betegeket Mészáros Lőrinc gyógyfürdőjébe!
A nagypapával akarta megöletni a kis Hannát Mónika!
Halott csecsemőre bukkantak egy csíkszeredai játszótéren!
Csonka Andrást megalázták: élő adásban történt!
Elege van a pedagógusoknak az Orbán-kormányból! Óriási sztrájk jöhet!
Durva baleset: Kirepült az autó ablakán a 16 éves fiú!
Megtorlástól tart a borász gyilkosa!
Meglepő üzenetet küldött Curtis Majkának!
Méregdrága lesz Mészáros új stadionja!
Meghalt a kétéves kisfiú, aki kerti tóba esett Kiskunmajsán!
Újabb részletek a Dunában talált roncsról: Megvan kié lehetnek az emberi maradványok!
Sznob hivalkodásai miatt támadják Lagzi Lajcsi lányát!
Orbán ellenes összefogás alakul Európában!
Autót emeltek ki a vízből Dunakeszinél, emberi csontokat találtak benne!
Kálmán Olga máris visszatért a képernyőre!
Elvitte a HÉV a kisgyereket, édesanyját az állomáson hagyta!
Gyilkossággal vádolják a Fideszt!
Szentpéterszegi emberölés: videón a gyilkos elfogása!
Halálos gázolás történt a Hős utcánál Kőbányán!
Árulkodó fotók: Ő lenne Várkonyi Andi új párja?
A Nap Fotója: Kilógatták Orbán Viktort, Putyint és Erdogant az ablakon!
Tra­gi­kus bal­eset: Ször­nyet­halt egy mo­to­ros Bor­sod­ban!
Brutálisan meggyilkolta feleségét egy férfi Szentpéterszegen!
Azt kérte gyerekeitől Lagzi Lajcsi, hogy tagadják meg!
Döbbenetes lista: Ellenzéki médiatúlsúlyt hangoztat a Fidesz, íme az ő médiabirodalmuk!
Erdőben erőszakolta meg 12 éves iskolatársát Gergő, többen is végignézték!
Brutális autóbaleset után, még a helyszínen szült a nő!
Fiatal lány vigasztalja Bochkort szakítása után!
Rekord félévet zárt a Mészáros birodalom!
Ezt a 9 dolgot a kutyusok látják, de mi nem!
Orbán Viktor 30 éve még véletlenül sem magánrepülőzött: épp Soros ösztöndíjára szorult!
Forgalommal szemben száguldott az M7-esen, ez lett a vége!
Van élet Majka után: méregdrága luxusterepjárót vásárolt Curtis! (fotók)
Holtan találták meg a Görögországban eltűnt magyar férfit!
Orbán Viktor definiálta, ki a magyar!
Tragédia: Néhány méterre az otthonától halt szörnyet a fiatal motoros!
Kiságyához kötözték az elmebeteg szülők a gyermeküket, tragédia lett a vége!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Hirdetésben hazudozik az Orbán-kormány!
Hónapokig dajkálta a kisfiút a várpalotai gyilkos, akit most megölt!
Halálos tragédia: 29 éves férfi vesztette életét üzemi balesetben Tiszaújvárosban!
Végignézte, ahogy megerőszakolják a lányát, majd ő maga darabolta fel a testét!
Orbán milliárdos repülővel utazgat, a fóti gyermekotthonban meg nincs fűtés! (videó)
Jogosítványa nem volt, alig tudott vezetni, 4 gyermek utazott vele!
Fordulat: Tanúkkal szembesítik a badacsonytomaji borász agyonverőit!
Csapzott külseje miatt támadják Zalatnayt! Így reagált!
Koszorút rakott Orbán házára a Momentum, főbűnözőnek nevezték! (videó)
Aprócska véres kéznyomok - Sokkoló részletek a várpalotai kettős gyilkosságról!
77 éves férfi okozott tömegkarambolt Budapesten: Direkt áttért a szemközti sávba!
Reviczky Gábor: Pontosan tudom, mikor halok meg!
Nevelőtanár lett a fideszes igazgatóból, aki a gyermekbántalmazási ügybe bukott bele!
18+ Akváriumból került elő egy eltűnt férfi lefejezett holtteste!
Szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolják Gerard Depardieu-t!
Recept: Mutatunk egy rém egyszerű, de annál különlegesebb desszertet!
Brutális tömegbaleset történt az M7-esen! + Fotók!
Földrengés volt Somogyban! + Videó!
Daryl Hannah és Neil Young titokban összeházasodott!
Recept: Ez a bunda csúcs! Süthetsz benne bármit, tökéletes lesz!
Orbán rosszabbul néz ki a nyaralása után, mint előtte! + Fotó!
Először szólalt meg a Teréz körúti körúti robbantó húga: Döbbenetes dolgot állít! + Videó!
Folyamatosan figyelik: Óriási aszteroida közelítette meg a Földet!
Talán nem épp egy forgalmas kereszteződésben kellene ugratni az Audival! + Videó!
Recept: Ez a süti a legborongósabb napot is boldoggá varázsolja!
Arra ébredt Erika, hogy az altatóorvos épp erőszakolja! + Videó!
Egy fél ország értetlenül áll ez előtt a videó előtt! + Videó!
Megúszta: nem indítanak nyomozást Curtis ellen!
Recept: Fornetti, pont olyan, mint a bolti, csak az ára sokkal kedvezőbb!
Így tüntettek Orbán ellen Milánóban! + Videó!
Friss infó a kőbányai sz.pófantomról!
Recept: Kitűnő szilvás süti, mérleg és bögre nélkül!
18+ Sokkoló videó: Saját KRESZ-vizsgáján halt meg a 18 éves lány!
Ma lenne 60 éves Michael Jackson: "Hiszek abban, hogy a határ a csillagos ég"

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.