Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Szemtanúkat keresnek a vecsési súlyos balesethez: Két autó kigyulladt, a vétkes sofőr meglépett!
VV Fanni ügy: megvan a koronatanú, aki együtt autózott a gyilkossal!
Ő lehet az ügy koronatanúja.

A Blikk megtalálta azt a férfit, aki együtt utazott a Való Világból ismert Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosával, B. Lászlóval a lány eltűnése után. A rendőrség gyanúja szerint amikor a gyanúsított felvette az utast, Fanni holtteste már a csomagtartójában volt.

- Egy közösségi oldalon hirdette meg a sofőr az utat, Budapestről ment Siófokra. A XIII. kerületben, az egyik bevásárlóközpontnál szálltam be az autójába. Csak egy hátizsák volt nálam, az végig a lábamnál volt az ülésnél. A sofőr fel sem ajánlotta, hogy tegyük be a csomagtartóba. Bár régen volt már ez, de teljesen normálisnak tűnt a fiatalember, jót beszélgettünk végig az úton, mindenféle témát érintettünk. Amikor felhívtak a rendőrök, csak pislogtam a meglepetéstől. Kihallgattak, én pedig elmondtam, amit tudok, de sok mindennel nem tudtam segíteni. Utólag nagyon fura belegondolni, hogy ott lehetett egy lány holtteste a kocsiban – mesélte a férfi.

A tavaly novemberben eltűnt Novozánszki Fani ügyében mindent bevet a rendőrség, de a fiatal lánynak egyelőre semmi nyoma. A rendőrök feltételezése szerint Fannit a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő dunaújvárosi B. Lászlót ölte meg: a lány eltűnése napján felvették a biztonsági kamerák, ahogy a férfi az alélt Fannit a kocsijába teszi.

Kis képen: Blikk / A koronatanú, aki a gyilkosság estéjén beszállt B. László kocsijába / Facebook

Forrás: Startlap
Ennyire retteg Orbán? Kormányzása eddigi leggyávább intézkedését készül meghozni!
Kiesett egy férfi az 1-es villamos ajtaján! Eszméletlenül feküdt a földön hosszú percekig! + Fotó!
Ettől hülyébb balesetet jó ideig nem fog látni! + Videó!
Tűkkel szurkálta tele a földiepret az elvetemült asszony!
Tűkkel szurkálta tele a földiepret az elvetemült asszony!
Orbán ezután bármikor lekapcsolhatja az internetet!
Megérkeztek az isaszegi horrorbaleset képei! Egy nő meghalt!
Pásztói horror: Ő lehet a pásztói lefejezett baba édesapja!
Tragédia: Meccs közben halt meg a 28 éves csornai focista!
Több milliárd forintot ad az Orbán-kormány a török menekültügynek!
Kerekesszékes férfit vert össze és rabolt ki egy 13 éves fiú Érden!
Autójával együtt tűnt el a budapesti taxis, a rendőrség is keresi!
Charlie Sheen teljesen kétségbeesett: szülei eltűntek a malibui tűzvészben!
Orbánékkal feltörölték a padlót Helsinkiben!
Pécsi Ildikó fegyveresekkel dobatná ki unokáját a lakásából!
Saját autója ölt meg egy embert Kunszentmiklóson!
Tesitanárt bántalmazott az újkígyósi nagymama!
Orbán Viktor félmeztelenül hadonászik egy baseballütővel a francia hetilapban! + Fotó!
Szerelme árulta el Freddie Mercuryt!
Halálos baleset: Lerobbant az autójuk az M3-ason, letarolta őket egy kamion! + Videó!
Tragédia a ringben: Akkora ütést kapott a bunyós, hogy belehalt! + Videó!
Kiakadtak a franciák a reklámon, amelyben Orbán is szerepel!
Tragédia: Defektet kaptak előzés közben, hatan haltak szörnyet! + Fotók!
Itt a teljes interjú: részletesen beszámoltak a történtekről a megerőszakolt ceglédi kislány szülei! + Videó!
Borzalom: Hátulról fejbe lőtte a nagyit a 11 éves gyermek, miközben az asszony a tévét nézte!
Mára az egyik legnagyobb munkaadó lett a Mészáros-birodalom!
Halott csecsemő Nyíregyházán: Halva született a kukák mellé tett baba!
Hát­bor­zon­gató bal­eset­ben halt ször­nyet egy 23 éves lány Nagy­mu­zsaly­nál!
Nagy a titkolózás Baleczky Annamária temetése körül!
Lázár János nyíltan szembement Orbánnal! + Videó!
Nem lesz békülés Dopeman és Ganxsta között!
Kollégája verhette meg úgy Jánost, hogy végül belehalt!
Egy közönséges influenzajárvány fog százmilliókat kiirtani?
Ismét megkérdezték Orbánt, miért nem esett át átvilágításon!
Sokkoló bejelentést tett Sinead O'Connor!
Másfél év után először nyilatkozott a Dózsa György úti baleset áldozatának felesége!
Segítsen megtalálni őket: Ütöttek, rúgtak egy biztonsági őrt a budapesti WestEndben!
Orbán: Mindig is volt egy kicsit skizofrén hajlamom! (videó)
Hátborzongató baleset: Vonóhorog csapódott a BMW-be! (fotók)
Mindenki Lady Gagán nevet hatalmas bakija miatt! (videó)
Brutálisan megverte édesanyját egy heves megyei férfi!
Durva: Orbán barátja politikai hasznot húz 16 éves lány halálából!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
87 évesen vezetett, három ember halálát okozta!
12 milliót vittek el a Hooligans énekesétől!
EU-s pénzből vásárolt buszokkal szállították a tapsolókat Orbán EU-ellenes beszédére!
Szemtanúkat keresnek a vecsési súlyos balesethez: Két autó kigyulladt, a vétkes sofőr meglépett!
Titokzatos tanú üzent a börtönből: elégették VV Fanni holttestét!
Várkonyi Andrea elmondta az igazságot: ezért szakított Bochkorral!
Kínos véget ért Orbán Viktor miatt a V4-Japán csúcs!
15 millió forintnyi fű volt a fehérvári BMW-snél!
Öljetek meg! - Könyörög a 8 éves kisfiú a szüleinek!
Oszter súlyos titka: évekig hajléktalanként élt!
Merkel keményen beolvasott Orbánnak!
Teherautó gázolt halálra egy nőt Székesfehérváron!
Mi történhetett? Egy nő holttestét találták meg az erkélyek alatt!
Robbanás egy váci lakásban!
Agymosó fórumsorozatot indít a Fidesz vidéken és Budapesten az országban!
Holttestet találtak a rákospalotai tökföldön!
Felháborító ítélet: Felfüggesztett börtönnel megúszta a két székesfehérvári pedofil!
Elviselhetetlen fájdalmakkal küzd Bangó Margit lánya, családja mégsem törődik vele!
Mészáros Lőrinc átveszi Vajnától a Tv2-t!
Egy 16 éves fiú majdnem agyonvert egy férfit a Széna téri villamosmegállóban!
Pachmann Péter: Alkesz azért nem vagyok!
Két méteres óriás a futónő támadója!
Orbán szerint kifejezetten jót tesz a turizmusnak az Orbán-ellenesség!
Meglepően reagáltak az eljegyzésre MC Hawer menyasszonyának szülei!
Fának csapódott egy autó Dunaföldvárnál, a sofőr azonnal meghalt! Megrázó fotók!
„Szexet akarok, úgyhogy kussolj és ne nézz rám!” - Mondta a támadója a futónőnek!
Nem engedik be a tb-kártyás betegeket Mészáros Lőrinc gyógyfürdőjébe!
A nagypapával akarta megöletni a kis Hannát Mónika!
Halott csecsemőre bukkantak egy csíkszeredai játszótéren!
Csonka Andrást megalázták: élő adásban történt!
Elege van a pedagógusoknak az Orbán-kormányból! Óriási sztrájk jöhet!
Durva baleset: Kirepült az autó ablakán a 16 éves fiú!
Megtorlástól tart a borász gyilkosa!
Meglepő üzenetet küldött Curtis Majkának!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.