Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Dombóvári tragédia: “Nem nekem járt volna, hogy életben maradjak”
Megszólalt a dombóvári tragédia egyetlen túlélője a balesettel és gyászukkal kapcsolatban.

Mint megírtuk, egy óriási fa dőlt egy család autójára, amit annyira összeroncsolt, hogy a kocsiban ülő négy ember halálos sérüléseket szenvedett. Az egyetlen túlélő, Éva fizikai sérülései csodával határos módon csak könnyebbek voltak, a lelki sérülések azonban tán sosem múlnak el: férjét, menyét, lányát és öt hónapos unokáját veszítette el.

Éva először és utoljára engedett be stábot abba a házba, ahol a szeretteivel élt és ahová a tragédia után sokáig nem volt ereje belépni - – emeletre pedig, ahol a fiatalok laktak, máig nem ment fel senki. Éva az RTL Híradó stábjának nyilatkozott is a mérhetetlen fájdalmat jelentő tragédiáról.

- Nem néztem képeket. Én azt se tudom, mekkora a fa. Akarják mondani, de akkor mondom, nem, nem akarom tudni – mondta az asszony. – Nem nekem járt volna, hogy életben maradjak.

Ám Éva ahhoz, hogy túlélje a gyászt, költözni szeretne.

– Van egy 20 éves fiam még, akit reményeim szerint talpra tudok állítani, de itt nem fog menni. Itt nem fog. Mert az ember akárhova megy, mert az embernek megvannak a szokásai és az ott fog maradni – nyilatkozta.

A rendőrség egyébként közigazgatási hatósági eljárást indított az ügyben, ugyanis a helyiek szerint már régen ki kellett volna vágni a fát, de hogy valóban hibázott-e valaki, azt csak a nyomozás derítheti ki. Amíg tart a nyomozás, a gyászoló családtagoknak szakember próbál segíteni: hetente kétszer pszichológushoz járnak, de Éva szerint sokszor többet segít, ha a fiával egymást átölelve feksznek.

– A szürke hétköznapok eljöttek, és az életünk már csak várakozásból áll. Már csak várunk – árulta el Éva, majd hozzátette, hogy mire is várnak pontosan. – Hát, hogy jöjjenek. De nem jönnek... Szoktam nézni az ablakon, mikor jönnek.... De nem jönnek.

Forrás: Blikk
Nevelőtanár lett a fideszes igazgatóból, aki a gyermekbántalmazási ügybe bukott bele!
18+ Akváriumból került elő egy eltűnt férfi lefejezett holtteste!
Szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolják Gerard Depardieu-t!
Recept: Mutatunk egy rém egyszerű, de annál különlegesebb desszertet!
Brutális tömegbaleset történt az M7-esen! + Fotók!
Földrengés volt Somogyban! + Videó!
Daryl Hannah és Neil Young titokban összeházasodott!
Recept: Ez a bunda csúcs! Süthetsz benne bármit, tökéletes lesz!
Orbán rosszabbul néz ki a nyaralása után, mint előtte! + Fotó!
Először szólalt meg a Teréz körúti körúti robbantó húga: Döbbenetes dolgot állít! + Videó!
Folyamatosan figyelik: Óriási aszteroida közelítette meg a Földet!
Talán nem épp egy forgalmas kereszteződésben kellene ugratni az Audival! + Videó!
Recept: Ez a süti a legborongósabb napot is boldoggá varázsolja!
Arra ébredt Erika, hogy az altatóorvos épp erőszakolja! + Videó!
Egy fél ország értetlenül áll ez előtt a videó előtt! + Videó!
Megúszta: nem indítanak nyomozást Curtis ellen!
Recept: Fornetti, pont olyan, mint a bolti, csak az ára sokkal kedvezőbb!
Így tüntettek Orbán ellen Milánóban! + Videó!
Friss infó a kőbányai sz.pófantomról!
Recept: Kitűnő szilvás süti, mérleg és bögre nélkül!
18+ Sokkoló videó: Saját KRESZ-vizsgáján halt meg a 18 éves lány!
Ma lenne 60 éves Michael Jackson: "Hiszek abban, hogy a határ a csillagos ég"
Meghökkentő vallomás: életben vannak az eltűnt villanyszerelők!
Nem sokkal a szabadulása után már meg is jelent közösségi médiában Eva Rezesová! + Fotó!
Recept: Házi Bounty 3 hozzávalóból villámgyorsan!
Szijjártó olyat mondott Rómában, ami miatt minden magyar képéről lesül a bőr!
Schwarzi szakadó esőben rövidgatyában mászkált Szentendrén! + Fotók!
Iszonyatos bűz terjeng a fővárosi lakóparkban! + Videó!
Recept: Ezt edd krumpli helyett, ha fogyni akarsz!
Megrázó képek: Egy elszabadult pótkerék ölt meg egy 19 éves lányt az M1-es autópályán!
Curtis-ügy: Bejelentést tett a rendőrségen Tényi István!
Megmagyarázhatatlan tragédia: Álmukban érte a halál a nyolc gyermeket!
Recept: Amióta kipróbáltam ezt a sütit, állandóan ezt kérik a gyerekek!
Ezt látni kell: Királlyá faragták Orbán Viktort Szilvásváradon!+ Fotó!
Tragédia: Halálra gázoltak egy nőt Budapesten! + Fotók!
Egymás után két életveszélyes előzés Párkánynál! + Videó!
Recept: Ez a recept generációról generációra öröklődik a családban!
Majka már új néven koncertezik!
18+ 15 keménytojást juttatott az emésztőrendszerébe, de nem a száján keresztül!
Újabb tragédia érte Brigittát, akinek az anyja a gyermekével ugrott a vonat elé!
Nagy bajban van Weisz Fanni: három év börtönbüntetést kaphat!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Recept: Villámgyors vacsi, a hűtőben talált dolgokból!
Anyatejbe kevert lépfenével akart megszabadulni pár hónapos unokahúgától!
Majka rendőrségi eljárást is akaszthat a drogfüggő Curtis nyakába!
Recept: Nem tudsz belőle eleget sütni
Szánalmas cikkben mentegeti Orbán Ráhel sz@ros pelenkáját az orbánista közmédia!
Borzasztó: Édesanyja holttestével szorult a roncsba a két kisgyermek!
Holttestet találtak a Velencei-tónál!
Recept: A dédi utánozhatatlan receptje, készítheted morzsásan, mákosan, de akár hagymával is!
Íme a Porsche, ami még roncsként is egy vagyont ér! + Fotók!
A NASA figyelmeztetett: Hatalmas aszteroida halad felénk!
Elfogtak Berlinben egy robbantásos merényletre készülő iszlamistát!
Nyugodjon békében: Meghalt Székhelyi József!
Recept: Isteni finom, enyhén roppanós a kérge, belül mégis puha!
Hatalmas nemzetközi botrány lett az Orbán Ráhel által eldobott sz@ros pelenkából!
Nézők közé csapódtak a rakéták az augusztus 20-ai tűzijátékon! + Videó!
Brutális képek az M2-esen történt halálos balesetről! Minden csupa vér volt!
Cinthya Dictatorra már megint alig lehet ráismerni a legújabb fotóján!
Mutatunk egy cuki budapesti KRESZ-táblát! + Fotó!
Vizet ivott a miskolci buszon egy kislány, kihívta rendőrséget a sofőr!
Nevetve zárta be a kegyetlen bébiszitter a mosógépbe a 2 éves babát! + Videó!
Kiszúrták a rajongók Berkiék kezén a gyűrűt! + Fotó!
Recept: Igazi nyári süti, ami még a családi kasszát sem terheli!
Párizsig kisvasutazott Orbán Viktor!
Hasba szúrtak egy fiatalt Józsefvárosban!
Egyedi felirat díszeleg Balázs Klári autójának rendszámán! Így bárhol felismerik!
Durva videó: Ezért ne tedd fel soha a lábad a műszerfalra az anyósülésen!
Recept: Mutatunk egy ötcsillagos sós süti receptet!
Eltűnt a kutyus, aki kigyógyította gazdiját a drogfüggőségéből!
Eltűnt villanyszerelők: Nyoma veszett a szomszédnőnek is!
Megrázó részletek derültek ki a soroksári gyilkosságról!
Recept: Snickers szelet, legalább annyira finom, mint a csokoládé!
Heller Ágnes: Orbán zsarnok, a magyarok pedig nem keresztények!
Brutális szám: Gyerekek ezreit molesztálták a katolikus papok!
Friss hírek Michael Schumacherről: Hatalmas lépésre szánta el magát a család!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.