Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Szemtanúkat keresnek a vecsési súlyos balesethez: Két autó kigyulladt, a vétkes sofőr meglépett!
18+ Fotók: Budapest belvárosában a parkoló kocsik között végzik a dolgukat egyes emberek!
Meglehetősen összetett, és soha, senki által még normálisan meg nem oldott probléma Magyarországon a hajléktalanság. Már önmagában is elképesztő, és komoly társadalmi problémákra mutat rá, hogy a XXI. században embereknek fedél híján az utcán kelljen élniük. Ráadásul van ennek egy másik, olyan vonulata is, amely nyilvánvalóan nem jellemző a fedél nélküli emberek jó részére, de mindenképpen foglalkozni kell vele, ugyanis emberek sokaságának életét keseríti meg nap, mint nap a megoldás nélküli helyzet.

Mint megírtuk, egy olvasónk hívta fel a figyelmet a budapesti Baross téren, a Keleti pályaudvar közelében tapasztalható áldatlan állapotokra. A közelben lakó olvasónk, hasonlóan a többiekhez, akik ott laknak, vagy arra közlekednek, esetleg autójukkal ott parkolnak, nap mint nap szembesül az óriási közegészségügyi kockázattal járó ténnyel, nevezetesen, hogy a téren élő hajléktalanok, és esetleg alkalmilag ott tartózkodó társaik a nyílt utcán, a parkoló kocsik között végzik a dolgukat.













- Messzire jutott a segélykiáltásunk már hosszú hónapok óta, de elveszett valahol a világűrben. Ablakainkon kitekintve, a felettünk lévő lakásban háromgyermekes család tagjainak szeme elé, de az előttünk lévő trolibusz megállóban várakozók szeme elé is ez a kép tárul - írta felháborodott és elkeseredett olvasónk.

Egyes emberek a téren magukat nem zavartatva, mindenki szeme láttára végzik dolgukat ott, ahol épp rájuk jön:

- Mindezt a XXI. században Budapest belvárosában, a Hungária szálló előtt, a Rákóczi út bevezető szakaszán - írta olvasónk, hozzátéve: - A felüljáró híd alatti parkoló csak néhány méterre, talán 10 méterre van a Rottenbiller utcai társasházak előtt.

Budapestnek a turisták között sem kelti túl jó hírét ez az állapot, az egyik fotón éppen az látható, amint egy japán turista fotózza a Baross téren, a vécének használt telefonfülkében felhalmozódott emberi ürüléket...

Fenti galériánk képei az elmúlt 1-2 hónapban készültek, és olvasónk küldte, mert a környékbeliek szeretnék, ha ez a probléma nagyobb nyilvánosságot kapna, és megoldódna az áldatlan helyzet. A képeket csak erős idegzetű, 18 év feletti olvasóinknak ajánljuk.

A Fidesz azt állítja, elég hajléktalanszálló van ahhoz, hogy ne kelljen embereknek életvitelszerűen az utcán élniük. Persze, aki járt már hajléktalanszállón, az tudja, hogy micsoda problémákkal kell szembesülniük azoknak, akik oda kerülnek. A probléma tehát nem egyszerű, mint ahogy a megoldás sem, mert az egyelőre valójában nincs, azon kívül, hogy amint az első képünkön is látható, a környéket néha lefertőtlenítik...

Amúgy, azon gondolkoztak már, hogy ha bárkire rájön a szükség, hova tud menni Budapesten, ahol a közterületek enyhén szólva sincsenek megfelelően ellátva nyilvános illemhelyekkel? Akár hajléktalan az ember, akár nem... Ez sem egyszerű kérdés, de nem is lenne megoldhatatlan, nyilván pénz és akarat kérdése.

Forrás: Blikk
Ennyire retteg Orbán? Kormányzása eddigi leggyávább intézkedését készül meghozni!
Kiesett egy férfi az 1-es villamos ajtaján! Eszméletlenül feküdt a földön hosszú percekig! + Fotó!
Ettől hülyébb balesetet jó ideig nem fog látni! + Videó!
Tűkkel szurkálta tele a földiepret az elvetemült asszony!
Tűkkel szurkálta tele a földiepret az elvetemült asszony!
Orbán ezután bármikor lekapcsolhatja az internetet!
Megérkeztek az isaszegi horrorbaleset képei! Egy nő meghalt!
Pásztói horror: Ő lehet a pásztói lefejezett baba édesapja!
Tragédia: Meccs közben halt meg a 28 éves csornai focista!
Több milliárd forintot ad az Orbán-kormány a török menekültügynek!
Kerekesszékes férfit vert össze és rabolt ki egy 13 éves fiú Érden!
Autójával együtt tűnt el a budapesti taxis, a rendőrség is keresi!
Charlie Sheen teljesen kétségbeesett: szülei eltűntek a malibui tűzvészben!
Orbánékkal feltörölték a padlót Helsinkiben!
Pécsi Ildikó fegyveresekkel dobatná ki unokáját a lakásából!
Saját autója ölt meg egy embert Kunszentmiklóson!
Tesitanárt bántalmazott az újkígyósi nagymama!
Orbán Viktor félmeztelenül hadonászik egy baseballütővel a francia hetilapban! + Fotó!
Szerelme árulta el Freddie Mercuryt!
Halálos baleset: Lerobbant az autójuk az M3-ason, letarolta őket egy kamion! + Videó!
Tragédia a ringben: Akkora ütést kapott a bunyós, hogy belehalt! + Videó!
Kiakadtak a franciák a reklámon, amelyben Orbán is szerepel!
Tragédia: Defektet kaptak előzés közben, hatan haltak szörnyet! + Fotók!
Itt a teljes interjú: részletesen beszámoltak a történtekről a megerőszakolt ceglédi kislány szülei! + Videó!
Borzalom: Hátulról fejbe lőtte a nagyit a 11 éves gyermek, miközben az asszony a tévét nézte!
Mára az egyik legnagyobb munkaadó lett a Mészáros-birodalom!
Halott csecsemő Nyíregyházán: Halva született a kukák mellé tett baba!
Hát­bor­zon­gató bal­eset­ben halt ször­nyet egy 23 éves lány Nagy­mu­zsaly­nál!
Nagy a titkolózás Baleczky Annamária temetése körül!
Lázár János nyíltan szembement Orbánnal! + Videó!
Nem lesz békülés Dopeman és Ganxsta között!
Kollégája verhette meg úgy Jánost, hogy végül belehalt!
Egy közönséges influenzajárvány fog százmilliókat kiirtani?
Ismét megkérdezték Orbánt, miért nem esett át átvilágításon!
Sokkoló bejelentést tett Sinead O'Connor!
Másfél év után először nyilatkozott a Dózsa György úti baleset áldozatának felesége!
Segítsen megtalálni őket: Ütöttek, rúgtak egy biztonsági őrt a budapesti WestEndben!
Orbán: Mindig is volt egy kicsit skizofrén hajlamom! (videó)
Hátborzongató baleset: Vonóhorog csapódott a BMW-be! (fotók)
Mindenki Lady Gagán nevet hatalmas bakija miatt! (videó)
Brutálisan megverte édesanyját egy heves megyei férfi!
Durva: Orbán barátja politikai hasznot húz 16 éves lány halálából!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
87 évesen vezetett, három ember halálát okozta!
12 milliót vittek el a Hooligans énekesétől!
EU-s pénzből vásárolt buszokkal szállították a tapsolókat Orbán EU-ellenes beszédére!
Szemtanúkat keresnek a vecsési súlyos balesethez: Két autó kigyulladt, a vétkes sofőr meglépett!
Titokzatos tanú üzent a börtönből: elégették VV Fanni holttestét!
Várkonyi Andrea elmondta az igazságot: ezért szakított Bochkorral!
Kínos véget ért Orbán Viktor miatt a V4-Japán csúcs!
15 millió forintnyi fű volt a fehérvári BMW-snél!
Öljetek meg! - Könyörög a 8 éves kisfiú a szüleinek!
Oszter súlyos titka: évekig hajléktalanként élt!
Merkel keményen beolvasott Orbánnak!
Teherautó gázolt halálra egy nőt Székesfehérváron!
Mi történhetett? Egy nő holttestét találták meg az erkélyek alatt!
Robbanás egy váci lakásban!
Agymosó fórumsorozatot indít a Fidesz vidéken és Budapesten az országban!
Holttestet találtak a rákospalotai tökföldön!
Felháborító ítélet: Felfüggesztett börtönnel megúszta a két székesfehérvári pedofil!
Elviselhetetlen fájdalmakkal küzd Bangó Margit lánya, családja mégsem törődik vele!
Mészáros Lőrinc átveszi Vajnától a Tv2-t!
Egy 16 éves fiú majdnem agyonvert egy férfit a Széna téri villamosmegállóban!
Pachmann Péter: Alkesz azért nem vagyok!
Két méteres óriás a futónő támadója!
Orbán szerint kifejezetten jót tesz a turizmusnak az Orbán-ellenesség!
Meglepően reagáltak az eljegyzésre MC Hawer menyasszonyának szülei!
Fának csapódott egy autó Dunaföldvárnál, a sofőr azonnal meghalt! Megrázó fotók!
„Szexet akarok, úgyhogy kussolj és ne nézz rám!” - Mondta a támadója a futónőnek!
Nem engedik be a tb-kártyás betegeket Mészáros Lőrinc gyógyfürdőjébe!
A nagypapával akarta megöletni a kis Hannát Mónika!
Halott csecsemőre bukkantak egy csíkszeredai játszótéren!
Csonka Andrást megalázták: élő adásban történt!
Elege van a pedagógusoknak az Orbán-kormányból! Óriási sztrájk jöhet!
Durva baleset: Kirepült az autó ablakán a 16 éves fiú!
Megtorlástól tart a borász gyilkosa!
Meglepő üzenetet küldött Curtis Majkának!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.