Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Hitlerhez hasonlították Orbánt!
Hiába mondták ki alkotmánybírósági döntések és nemzetközi verdiktek, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget jogsértő módon fosztották meg egyházi rangjától, korábbi státuszát a hosszú évek óta húzódó procedúra ellenére máig sem kapta vissza. Ennek pedig komoly anyagi vonzatai vannak – írja a Népszava.

Iványi Gábor elmondása szerint éves költségvetésük 4 milliárd forint körül mozog, az állam tartozása legalább 3 milliárd forintra tehető. A kormány még azt a összeget sem akarja átutalni, amit saját maga is elismert jogos követelésnek. Pedig a pénznek lenne helye: az egyház tucatnyi szociális létesítményt és iskolát működtet, hajléktalanok, rászorulók ellátásáról, hátrányos helyzetű gyerekek iskoláztatásáról gondoskodik.

Iványi Gábor szerint az egyháza elleni fellépés szerinte hasonlatos ahhoz, ahogyan a kormány a civil jogvédő szerveteket és a független sajtót próbálja ellehetetleníteni, vagy mindenki mást, aki nem hódolt be a hatalomnak.

„A Biblia alapvető tanításai között szerepel a menekültek támogatása, a szegények problémáinak megértése, az igazságosság a törvénykezésben. Nekünk ezzel szemben azt kellene hirdetnünk, hogy van valaki, Orbán Viktor, aki új világrendet épít: ha nem harácsolsz, ha nem tudsz gyanús körülmények között meggazdagodni, akkor annyit is érsz. Mi ezt nem vagyunk hajlandók hirdetni” – jelentette ki Iványi Gábor, hozzátéve, a „nyaloncoknak” is nagy felelősségük van abban, hogy a Fidesz újra kétharmadot szerzett.

A kétharmad önmagában nem igazolja Orbán politikájának helyességét. Ismerünk olyan vezetőket a történelemből, akik nagy támogatottságot élveztek: a vége mégis világégés lett.

A lelkész reméli, hogy ez most nem következik be. Aggasztó ugyanakkor, hogy „megint a rossz oldalon illegetjük magunkat” – utalt Orbán és a putyini Oroszország baráti viszonyára. Iványi Gábor magyarként szégyelli, hogy a magyar miniszterelnök azzal a szövetségi rendszerrel szemben „mutyizik”, amelynek Magyarország is a tagja.

Iványi szerint véget kellene vetni annak a háborúskodásnak, ami nyolc éve, 2010 óta folyik az országban. Valódi békesség kellene, nem a félelem csendje.

Forrás: Sztárklikk
Nem hiszed el, mire készülnek már megint Orbánék!
Halálos baleset: Rosszul lett a taxis, belehajtott a buszmegállóban várakozó emberek közé!
Porrá égett az autójuk az M5-ösön! + Videó!
Recept: Pillekönnyű, sós finomság, amiből betegre tudom tömni magam!
Úgy sétált a forgalmas út mellett a ruhátlan nő, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne! + Fotók!
Balatonfüredi iskolai drogbotrány: megszólalt a gimnázium igazgatója!
Családi dráma: Míg György a focimeccset nézte, a felesége kiugrott az ablakon!
Recept: Kimondott nyári csemege! Cukkini fasírt!
Íme néhány fideszes szavazó, aki elmondja, hogy miért szavazott Orbánra! + Videó!
Undorító szelfit készített Ördög Nóra! + Fotó!
Sunyi módon rendőrködött az M7-esen! + Videó!
Recept: A legolcsóbb süti, amit hó végén sütni tudsz!
Halálos áramütés ért egy villanyoszlopra mászó fiatalt Baranyában! + Videó!
“Félek, hogy én követtem el” - megszólalt a kakucsi gyilkos!
Mégis mi ez a furcsa valami az égbolton? + Videó!
Recept: Azzal rontottam el, hogy nem dupla adagot sütöttem! Villámgyorsan elfogyott!
Mészáros Lőrincé lehet a TV2!
Kocsikat tört pécsett a drogos ámokfutó! + Videó!
Durva lehűlés jön hétvégére, 6 fokos hajnali hőmérséklet sem kizárt!
Művészi üzenetet kapott egy hazai pofátlan parkoló! + Fotó!
Recept: Az egész házat átjárja ez az isteni fahéj illat! Ez a legjobb péksüti, amit valaha sütöttem!
Vajnáék belevágtak a babaprojektbe!
Két éve élő halott a halásztelki nő kislánya, aki nem emlékszik semmire!
Sokkoló videó: A saját anyja koporsója nyomta halálra a gyászoló fiút!
Recept: Egyszerű és nagyon szereti a család!
Akkora a munkaerőhiány, hogy a nyugdíjasokat dolgoztatná a kormány! + Videó!
Eszeveszett őrjöngést hajtott végre egy váci nő a drogériában!
Iszonyatosan drága ajándékot kapott Balázs Klári Korda Györgytől! + Fotó!
Recept: Kókuszos álom, alig 10 perc munkával!
Halálos baleset: Kiskunhalasi diákok buszával ütközött az autó! + Fotók!
Durva: Idős nőket rabolt el és erőszakolt meg a híres sportoló!
Brutális gyilkosság Hosszúhetényben: Torkon szúrta feleségét, majd magával is végzett a férfi! + Videó!
Recept: Egy tepsi süti, alig pár száz forintból!
Orbánhoz került a szerencsejáték-felügyelet!
Futótűzként terjed egy fotó a facebookon a suzukis csalóról! + Fotó!
Recept: A nagyi titkos receptje! Kelt meggyes pite!
Messengeren küldött búcsúüzenetet öngyilkossága előtt a szolnoki férfi!
Tbc-vel fertőződött meg egy pécsi egyetemista!
Polipszerű izé keltett riadalmat egy Győr melletti faluban! + Videó!
18+ Videó: Szelfizni akart rajongójával a politikus, amikor hátulról fejbelőtték!
Büszkén pózolt a magyar gimisek pólójában The Rock! + Fotó!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Személygépkocsi égett az M3-ason!
A sz.rra van igény - Durva kritikát fogalmazott meg Kállay-Saunders András a magyar zenéről!
Két napon keresztül vigyázott az elcsatangolt kislányra a kutyus!
18+ Fotók: Budapest belvárosában a parkoló kocsik között végzik a dolgukat egyes emberek!
Recept: Fokhagymás sült répa tepsiben sütve, laktató és nem hizlal!
Már vicc is terjed Orbán Viktor szakrendelős sztorijáról!
Brutális gyilkosság: betömték a száját, összekötözték kezét-lábát, majd felakasztották a középkorú asszonyt!
Itt az első esküvői fotó Liptai Claudiáról és férjéről! Gyönyörű pár!
Te jó ég! Mit művel ez a Suzukis a többsávos úton? + Videó!
Recept: Ez a tökéletes piskóta titka! Bombabiztos recept egy cukrásztól!
Halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt Gödön!
18+ Fotók: Beleállt a fiatal nő szemébe a szemceruza a baleset során!
Hosszú betegség után elhunyt Paudits Béla!
Recept: 1,5 millió néző kedvenc csirkéje! Te próbáltad már?
Brutális pénzeket tol a kormány Schmidt Mária lapjába, pedig senkinek sem kell!
Életveszélyes audis az M0-son, ne találkozz vele! + Videó!
Nyolcan erőszakoltak meg egy elkábított lányt Borsodban!
Recept: Ez tényleg egy álom! Pillanatok alatt elfogyott!
Borzasztó gyilkosság Zalában: Saját nagybátyja végzett a 17 éves Annával!
Óriási a füst Angyalföld felett, lángokban áll egy háromezer négyzetméteres raktárépület! + Videó!
Nézd meg hol fagyizol: Vegyszerrel felfújt albán fagyival tömnek minket!
Recept: Kellemesen savanykás, hűsítő finomság villámgyorsan!
Luxuslakomán ünnepeltette magát Orbán Ráhel!
Kutyakennelbe zárva, a tűzforró csomagtartóban szállította unokáit egy nagymama! + Videó!
Hét évet kapott a recski csecsemőgyilkos apa!
Recept: Nagyon tuti epres finomság! Használjátok ki az olcsó epret!
Megrázó fotókon az orgoványi tragédia: Buszra várakozók közé hajtott az autós!
Ebben az autóban halt meg a tűző napon hagyott 2 és fél éves kislány!
Félmeztelenül gázolták halálra a 17 éves focistát!
Éhező gyerekeken segít Kulka János!
Recept: Tömény mákos finomság, aminek elég nehéz ellenállni!
Orbán újabb vállalhatatlan mondatai kerültek elő! + Videó!
120 millió összértékű cuccokkal magukon vonult fel a Schobert család! + Fotó!
Dombóvári tragédia: Fél éves baba is meghalt a péntek esti gyilkos viharban!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.