Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Az anyjával beszélt épp telefonon a tini, miközben megtámadták és megölték!
A 15 éves Baleigh Bagshaw (képünkön) Salt Lake Cityben igyekezett hazafelé az iskolából, amikor anyja hívta telefonon, hogy arról érdeklődjön, merre jár. A Fox News beszámolója szerint az anya nem tudott meg sokat lánya hollétéről, ugyanis a beszélgetés közben a tinédzsert az utcán megtámadták, mielőtt a telefon végleg elhallgatott. A rémült anyát sokkolta a támadás hangja, tehetetlenségében annyit tudott tenni, hogy értesítette a rendőrséget, és felhívta az egyik szomszédot, hátha a lány éppen a házuk közelében járt már.

A rendőrök délután három órakor találták meg a lány holttestét.

„A telefonon éppen beszélt az anyjával, majd brutálisan megtámadták az utcán. Az anya végighallgatta az esetet, majd utána süket lett a vonal. El sem tudom képzelni, hogy min mehet át az anyuka. A szívünk és gondolatunk vele van” - mondta Brendon Shearer rendőr.

A rendőrség egy 24 éves férfit gyanúsított meg a gyilkossággal, Shaun French-et korábban már megvádolták a lány elleni szexuális zaklatással, a gyilkosság után letartóztatták. A hírek szerint egy házban élt a sértettel, akinek haláláról részleteket nem hoztak nyilvánosságra.

Forrás: Bors
Merkel keményen beolvasott Orbánnak!
Teherautó gázolt halálra egy nőt Székesfehérváron!
Mi történhetett? Egy nő holttestét találták meg az erkélyek alatt!
Robbanás egy váci lakásban!
Agymosó fórumsorozatot indít a Fidesz vidéken és Budapesten az országban!
Holttestet találtak a rákospalotai tökföldön!
Felháborító ítélet: Felfüggesztett börtönnel megúszta a két székesfehérvári pedofil!
Elviselhetetlen fájdalmakkal küzd Bangó Margit lánya, családja mégsem törődik vele!
Mészáros Lőrinc átveszi Vajnától a Tv2-t!
Egy 16 éves fiú majdnem agyonvert egy férfit a Széna téri villamosmegállóban!
Pachmann Péter: Alkesz azért nem vagyok!
Két méteres óriás a futónő támadója!
Orbán szerint kifejezetten jót tesz a turizmusnak az Orbán-ellenesség!
Meglepően reagáltak az eljegyzésre MC Hawer menyasszonyának szülei!
Fának csapódott egy autó Dunaföldvárnál, a sofőr azonnal meghalt! Megrázó fotók!
„Szexet akarok, úgyhogy kussolj és ne nézz rám!” - Mondta a támadója a futónőnek!
Nem engedik be a tb-kártyás betegeket Mészáros Lőrinc gyógyfürdőjébe!
A nagypapával akarta megöletni a kis Hannát Mónika!
Halott csecsemőre bukkantak egy csíkszeredai játszótéren!
Csonka Andrást megalázták: élő adásban történt!
Elege van a pedagógusoknak az Orbán-kormányból! Óriási sztrájk jöhet!
Durva baleset: Kirepült az autó ablakán a 16 éves fiú!
Megtorlástól tart a borász gyilkosa!
Meglepő üzenetet küldött Curtis Majkának!
Méregdrága lesz Mészáros új stadionja!
Meghalt a kétéves kisfiú, aki kerti tóba esett Kiskunmajsán!
Újabb részletek a Dunában talált roncsról: Megvan kié lehetnek az emberi maradványok!
Sznob hivalkodásai miatt támadják Lagzi Lajcsi lányát!
Orbán ellenes összefogás alakul Európában!
Autót emeltek ki a vízből Dunakeszinél, emberi csontokat találtak benne!
Kálmán Olga máris visszatért a képernyőre!
Elvitte a HÉV a kisgyereket, édesanyját az állomáson hagyta!
Gyilkossággal vádolják a Fideszt!
Szentpéterszegi emberölés: videón a gyilkos elfogása!
Halálos gázolás történt a Hős utcánál Kőbányán!
Árulkodó fotók: Ő lenne Várkonyi Andi új párja?
A Nap Fotója: Kilógatták Orbán Viktort, Putyint és Erdogant az ablakon!
Tra­gi­kus bal­eset: Ször­nyet­halt egy mo­to­ros Bor­sod­ban!
Brutálisan meggyilkolta feleségét egy férfi Szentpéterszegen!
Azt kérte gyerekeitől Lagzi Lajcsi, hogy tagadják meg!
Döbbenetes lista: Ellenzéki médiatúlsúlyt hangoztat a Fidesz, íme az ő médiabirodalmuk!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Orbán Viktor 30 éve még véletlenül sem magánrepülőzött: épp Soros ösztöndíjára szorult!
Forgalommal szemben száguldott az M7-esen, ez lett a vége!
Van élet Majka után: méregdrága luxusterepjárót vásárolt Curtis! (fotók)
Holtan találták meg a Görögországban eltűnt magyar férfit!
Orbán Viktor definiálta, ki a magyar!
Tragédia: Néhány méterre az otthonától halt szörnyet a fiatal motoros!
Kiságyához kötözték az elmebeteg szülők a gyermeküket, tragédia lett a vége!
Sólyi gyerekgyilkosság: rács mögött marad a kis Adrienn feltételezett gyilkosa!
Külföldön már szégyen találkozni Orbán Viktorral?
Időjárási anomália miatt szokatlan időjárás lesz Magyarországon két hétig!
Videón a súlyos budapesti vonatbaleset!
Megszólalt Cristiano Ronaldo: Így reagált a nemi erőszak vádjára!
Hirdetésben hazudozik az Orbán-kormány!
Hónapokig dajkálta a kisfiút a várpalotai gyilkos, akit most megölt!
Halálos tragédia: 29 éves férfi vesztette életét üzemi balesetben Tiszaújvárosban!
Végignézte, ahogy megerőszakolják a lányát, majd ő maga darabolta fel a testét!
Orbán milliárdos repülővel utazgat, a fóti gyermekotthonban meg nincs fűtés! (videó)
Jogosítványa nem volt, alig tudott vezetni, 4 gyermek utazott vele!
Fordulat: Tanúkkal szembesítik a badacsonytomaji borász agyonverőit!
Csapzott külseje miatt támadják Zalatnayt! Így reagált!
Koszorút rakott Orbán házára a Momentum, főbűnözőnek nevezték! (videó)
Aprócska véres kéznyomok - Sokkoló részletek a várpalotai kettős gyilkosságról!
77 éves férfi okozott tömegkarambolt Budapesten: Direkt áttért a szemközti sávba!
Reviczky Gábor: Pontosan tudom, mikor halok meg!
Nevelőtanár lett a fideszes igazgatóból, aki a gyermekbántalmazási ügybe bukott bele!
18+ Akváriumból került elő egy eltűnt férfi lefejezett holtteste!
Szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolják Gerard Depardieu-t!
Recept: Mutatunk egy rém egyszerű, de annál különlegesebb desszertet!
Brutális tömegbaleset történt az M7-esen! + Fotók!
Földrengés volt Somogyban! + Videó!
Daryl Hannah és Neil Young titokban összeházasodott!
Recept: Ez a bunda csúcs! Süthetsz benne bármit, tökéletes lesz!
Orbán rosszabbul néz ki a nyaralása után, mint előtte! + Fotó!
Először szólalt meg a Teréz körúti körúti robbantó húga: Döbbenetes dolgot állít! + Videó!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.