Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Ezt mindenkinek látnia kell: Ha bebizonyosodik, hogy igaz, a legmocskosabb választási csalást követhették el!
Nos úgy áll a helyzet, ha a vádak bebizonyosodnak a legpatkányabb dolgot követhette el a kormánypárt erős embere. Ha igaz, erre nincs bocsánat!

Facebookon találkoztunk azzal az információval, amley immár futótűzként terjed. Bevallom őszintén, szeretném hinni, hogy a megfogalmazott vádak nem igazak, de ha mégis annak súlyos következményének kell, hogy legyen. Mert ilyet nem csak emberileg nem lehet tenni, de bizonyos vagyok benne, hogy sem erkölcsileg, sem morálisan nem megengedhető. Hát még jogilag.

Szóval az alábbi bejegyzésre lettünk figyelmesek a legnagyobb közösségi portálon:

Elég “furcsa” dolgot művel a Fidesz a 9. kerületben is: az önkormányzati idősgondozók körbejárják a kerület idős embereit, elintézik nekik a mozgóurnát (anélkül, hogy kérnék), és az alábbi cetlit nyomják a kezükbe, hogy tudják, “mit kell csinálniuk” április 8-án.

Van a családban egy idős, majdnem vak, közepesen demens bácsi, aki a héten mesélte, hogy a gondozó ezt nyomta a kezébe, de ő nem is érti, mi ez…

Nem sokat tud ő a világról, vak lévén nem olvas újságot, nem néz tévét, néha hallgatja a Kossuth rádiót, de azt sem nagyon érti. Mikor elmondta a gondozónak, hogy nem nagyon lát, nem fog tudni szavazni, hiába mennek el hozzá, akkor azt mondták neki, hogy majd “segítenek”, és “megmutatják neki”, hogy hová kell X-elni.

Ezek után meg majd elmondja megint Viktor, hogy mögötte áll az egész magyar nép??? Így??????



Forrás: BalraMagyar
Párizsig kisvasutazott Orbán Viktor!
Hasba szúrtak egy fiatalt Józsefvárosban!
Egyedi felirat díszeleg Balázs Klári autójának rendszámán! Így bárhol felismerik!
Durva videó: Ezért ne tedd fel soha a lábad a műszerfalra az anyósülésen!
Recept: Mutatunk egy ötcsillagos sós süti receptet!
Eltűnt a kutyus, aki kigyógyította gazdiját a drogfüggőségéből!
Eltűnt villanyszerelők: Nyoma veszett a szomszédnőnek is!
Megrázó részletek derültek ki a soroksári gyilkosságról!
Recept: Snickers szelet, legalább annyira finom, mint a csokoládé!
Heller Ágnes: Orbán zsarnok, a magyarok pedig nem keresztények!
Brutális szám: Gyerekek ezreit molesztálták a katolikus papok!
Friss hírek Michael Schumacherről: Hatalmas lépésre szánta el magát a család!
Genovai hídomlás: Mindössze pár méteren múlt a kamionos élete!
Recept: Frissítő, citromos tiramisu 15 perc alatt
Könyörgő cetlit hagyott a köztereseknek a BMW-s! + Fotó!
Pánik Ferihegyen: Vészhelyzet miatt lezárták a 2B terminált!
2 éves gyermeke szeme láttára verték és erőszakolták meg, mégis meg akarta menteni a támadója életét!
Recept: A tökéletes túrógombóc titka, így lesz minden alakalommal habkönnyű és isteni!
Így hazudott Orbán Viktor! + Videó!
Százmilliókat követel Cicciolina!
Genovai hídomlás: Már rég le kellett volna bontani a hidat!
Megrázó részletek: Az asztal alá bújva égett halálra a 4 éves Petike!
Recept: Tökéletes menü, de annyira egyszerű, hogy egy sima főzelék mellé is elkészítheted!
Kontár: A régi BMW-ből csinálta meg magának az újabbat! + Fotók!
Rossz hírt kapnak a dohányosok!
Négymilliárd forintos gázszámlát kapott Ferenc!
Recept: Nyűgözd le a családot valami különlegessel! Alig 30 perc alatt!
A nagy fideszes határvédelem: Van, hogy penészes ételt kapnak határon szolgálatot teljesítő rendőrök! Fotók!
Egy asztallábbal verte halálra 11 éves unokahúgát!
Tragédia: egy gyerek holttestét találták meg a Pest megyei házban! + Fotók!
Egy Lamborghinit és egy Ferrarit hagyott unokájára az elhunyt nagyi! + Fotók!
Recept: Kókuszos álom alig 10 perc munkával!
Mark Hamill borzalmas tanácsot adott Arnold Schwarzeneggernek!
Megdöbbenve olvasták a gyászoló lányok elhunyt szüleik szerelmeslevelét!
Visszatér a képernyőre Horváth Éva: ebben a műsorban lesz látható!
Recept: Meglepnél valakit egy finom vacsival? Ezt főzd meg neki! Imádni fogja!
Hatalmas pofonra készülhet több százezer magyar!
Beverték az utolsó szeget a dízelek koporsójába!
18+ Csak erős idegzetűeknek: Vérfürdőt rendeztek a dunaszerdahelyi bárban! + Videó!
Recept: 30 perces kókuszos álom!
Demcsák Zsuzsa a Szigeten csókolózott egy férfival! + Fotó!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Megkéselte nagymamáját a nagyváradi lány, mert nem engedte ki játszani!
Brad Pitt visszaszólt Jolie-nak: már milliókat adott neki!
Recept: Így lesz tökéletes a rántott sajtod! Így nem folyik ki!
Hatalmas csattanás és segélykiáltások: Kiesett a balatonfűzfői bobpálya kocsijából egy férfi!
Holttestet találtak a Balatonban!
Sokkoló videó: Lelökte a lányt a hídról az úgynevezett barát!
Recept: Tuti süti, dugig gyümölccsel!
Videójátékot csináltak Mészáros Lőrincből! Itt és most te is kipróbálhatod!
Hétvégén jön a hidegfront!
Alekosz túl van az első meleg randiján!
Recept: Bögrés, őszibarackos, kefires süti: ezt mindig szétkapkodják!
Megrázó képek: halálos karambol Szarvasnál! (18+)
Soroksári gyilkosság: nem egyezik a DNS!
Agyonlőtte 5 éves kislányát, a másik gyermeke élet-halál között lebeg!
Recept: A nyár egyik kedvence!
Most épp erre megy el a magyarok pénze: Újabb luxusgép Orbánnak!
Horror: Elment horgászni, majd múmiává vált!
Angelina Jolie szerint túl kevés gyerektartást fizet Brad Pitt!
Összevesztek és leszúrta ismerősét egy szegedi férfi kedden délután!
Recept: Szerintem a legjobb fahéjas péksüti, amit valaha sütöttem!
Rendszám nélküli BMW vesztegel a Dombóvári úton!
Őrizetbe vették a szomszédait Placido Domingóval terrorizáló párkányi nőt! + Videó!
Újra műteni kell Székhelyi Józsefet!
Recept: Ilyen madártejet még tuti nem ettél! Ezt sasold meg!
Leírta naivan a véleményét Mészáros sportmárkájáról, kirúgták!
Nyil­vá­no­san ­aláz­ták meg az anyát és autista kisfiát az étteremben!
Recept: Egyszerű és nagyon szereti a család!
Nagy változás jön a Facebookon, de ezt Ön is szívesen látja majd!
Durva karambol: Három kamion ütközött össze az M5-ös autópályán Táborfalva közelében! + Fotók!
Shane Tusup nem megy el a saját válóperére!
Itt a nagy bejelentés: Kiss Ramóna gyermeket vár!
Recept: Pihe-puha töltött fánk egy csepp olaj nélkül!
Pénzért toboroz iskolásokat szurkolónak a felcsúti focicsapat!
Döbbenet: fiatal lányokat erőszakoltak meg Borsodban!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.