Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Jól megy a biznisz: Már szinte a teljes országban Orbán vejének a köre gazdagodik a világításon!
Hatalmas üzlet lehet a közvilágítás-biznisz, nem véletlenül vágott bele a NER ,,fenegyereke” ebbe az üzletágba. Mára olyan szinten ellepték az országot az ő és haverjai által biztosított közvilágítási rendszerek, hogy akárki kilép az utcára, tuti egy tiborczos kandeláberbe akad.

Orbán vejének jó barátja Hamar Endre. Neki pedig van egy Sistrade Kft. nevű cége, amellyel szemben mellesleg az Európai Csalás Elleni Hivatal vádiratot fogalmazott meg. Ez a cég üzemelteti 13 magyar megyében a közvilágítási rendszereket, valamint végzi karbantartásukat is. Hamar cégéhez hat fideszes megyeszékhely tartozik: Pécs, Szolnok, Kecskemét, Tatabánya, Szekszárd és Zalaegerszeg, valamint emellett Felcsúton is ők viszik a bulit.

Jól megy tehát az üzlet az ifjú titánnak. Vannak olyan települések, ahol a pártatlanság, függetlenség látszatát sem próbálják fenntartani. Az egyik ilyen például Bicske, ahol a két fideszes haver jól felosztotta magának a települést: Hamar cége pont azt a közvilágítási rendszert üzemelteti, amelynek korszerűsítését 2014-ben Tiborcz István Eliosa nyerte meg.

Hamar Endre cégében nagy jelentősége van az egyik legleszakadtabb megyénknek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének is, hiszen itt több mint húsz falu része a Sistrade által üzemeltetett közvilágítási hálózatnak. A dolog pikantériája, hogy pont Orbán Viktor nevezte ki a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnökét, aki döntött az erre vonatkozó engedélyek kiadásáról: Dorkota Lajost, hét évre.

Dorkota már kinevezése után pár héttel meg is adta három településre vonatkozóan az engedélyt a Sistrade-nek, ami ekkor még friss cég volt. A balkáni Elios-ügy tehát valószínűleg a központból irányított és kivitelezett maffiamutyi. Ezt állapította meg az OLAF is, akik szerint a szervezett bűnözés feltételeit is kielégíti. Látható, hogy a legmagasabb szintekig, Orbánig érnek a szálak. Ezt tartsuk észben, mikor áprilisban szavazunk!

Forrás: Zsúrpubi
Heller Ágnes: Orbán zsarnok, a magyarok pedig nem keresztények!
Brutális szám: Gyerekek ezreit molesztálták a katolikus papok!
Friss hírek Michael Schumacherről: Hatalmas lépésre szánta el magát a család!
Genovai hídomlás: Mindössze pár méteren múlt a kamionos élete!
Recept: Frissítő, citromos tiramisu 15 perc alatt
Könyörgő cetlit hagyott a köztereseknek a BMW-s! + Fotó!
Pánik Ferihegyen: Vészhelyzet miatt lezárták a 2B terminált!
2 éves gyermeke szeme láttára verték és erőszakolták meg, mégis meg akarta menteni a támadója életét!
Recept: A tökéletes túrógombóc titka, így lesz minden alakalommal habkönnyű és isteni!
Így hazudott Orbán Viktor! + Videó!
Százmilliókat követel Cicciolina!
Genovai hídomlás: Már rég le kellett volna bontani a hidat!
Megrázó részletek: Az asztal alá bújva égett halálra a 4 éves Petike!
Recept: Tökéletes menü, de annyira egyszerű, hogy egy sima főzelék mellé is elkészítheted!
Kontár: A régi BMW-ből csinálta meg magának az újabbat! + Fotók!
Rossz hírt kapnak a dohányosok!
Négymilliárd forintos gázszámlát kapott Ferenc!
Recept: Nyűgözd le a családot valami különlegessel! Alig 30 perc alatt!
A nagy fideszes határvédelem: Van, hogy penészes ételt kapnak határon szolgálatot teljesítő rendőrök! Fotók!
Egy asztallábbal verte halálra 11 éves unokahúgát!
Tragédia: egy gyerek holttestét találták meg a Pest megyei házban! + Fotók!
Egy Lamborghinit és egy Ferrarit hagyott unokájára az elhunyt nagyi! + Fotók!
Recept: Kókuszos álom alig 10 perc munkával!
Mark Hamill borzalmas tanácsot adott Arnold Schwarzeneggernek!
Megdöbbenve olvasták a gyászoló lányok elhunyt szüleik szerelmeslevelét!
Visszatér a képernyőre Horváth Éva: ebben a műsorban lesz látható!
Recept: Meglepnél valakit egy finom vacsival? Ezt főzd meg neki! Imádni fogja!
Hatalmas pofonra készülhet több százezer magyar!
Beverték az utolsó szeget a dízelek koporsójába!
18+ Csak erős idegzetűeknek: Vérfürdőt rendeztek a dunaszerdahelyi bárban! + Videó!
Recept: 30 perces kókuszos álom!
Demcsák Zsuzsa a Szigeten csókolózott egy férfival! + Fotó!
Elképesztő dolgot tett egy budapesti buszvezető munka közben!
A Momo nevű horrorlény miatt lehetett öngyilkos a 15 éves magyar lány!
Recept: Ez a bunda annyira bejött, hogy ezentúl mindent ebben sütök!
Brutális fénykép terjed Orbánról a neten, kérdés, hogy ez még a jó ízlés határán belül van-e!
Milliárdokat költ elektromos autók vásárlására a magyar állam!
Megkéselte nagymamáját a nagyváradi lány, mert nem engedte ki játszani!
Brad Pitt visszaszólt Jolie-nak: már milliókat adott neki!
Recept: Így lesz tökéletes a rántott sajtod! Így nem folyik ki!
Hatalmas csattanás és segélykiáltások: Kiesett a balatonfűzfői bobpálya kocsijából egy férfi!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Alekosz túl van az első meleg randiján!
Recept: Bögrés, őszibarackos, kefires süti: ezt mindig szétkapkodják!
Megrázó képek: halálos karambol Szarvasnál! (18+)
Soroksári gyilkosság: nem egyezik a DNS!
Agyonlőtte 5 éves kislányát, a másik gyermeke élet-halál között lebeg!
Recept: A nyár egyik kedvence!
Most épp erre megy el a magyarok pénze: Újabb luxusgép Orbánnak!
Horror: Elment horgászni, majd múmiává vált!
Angelina Jolie szerint túl kevés gyerektartást fizet Brad Pitt!
Összevesztek és leszúrta ismerősét egy szegedi férfi kedden délután!
Recept: Szerintem a legjobb fahéjas péksüti, amit valaha sütöttem!
Rendszám nélküli BMW vesztegel a Dombóvári úton!
Őrizetbe vették a szomszédait Placido Domingóval terrorizáló párkányi nőt! + Videó!
Újra műteni kell Székhelyi Józsefet!
Recept: Ilyen madártejet még tuti nem ettél! Ezt sasold meg!
Leírta naivan a véleményét Mészáros sportmárkájáról, kirúgták!
Nyil­vá­no­san ­aláz­ták meg az anyát és autista kisfiát az étteremben!
Recept: Egyszerű és nagyon szereti a család!
Nagy változás jön a Facebookon, de ezt Ön is szívesen látja majd!
Durva karambol: Három kamion ütközött össze az M5-ös autópályán Táborfalva közelében! + Fotók!
Shane Tusup nem megy el a saját válóperére!
Itt a nagy bejelentés: Kiss Ramóna gyermeket vár!
Recept: Pihe-puha töltött fánk egy csepp olaj nélkül!
Pénzért toboroz iskolásokat szurkolónak a felcsúti focicsapat!
Döbbenet: fiatal lányokat erőszakoltak meg Borsodban!
Nem tagadott a rendőröknek Pásztor Anna merénylője!
Bereczki Zoli egy lépésre a világhírtől!
Recept: Igazi habos-krémes csábítás!
Egy audis életének legborzasztóbb napja: Felgyújtotta a kocsit egy csatornafedél! + Videó!
A 2-es villamos kettétépett egy embert a Soroksári úton, a vezetője észre sem vette! + Fotók!
Elhunyt kisgyermeke hamvait lopták el az anyától!
Recept: Így készül az igazi madártej, fölösleges hozzávalók nélkül!
Nem kérdezték, mi baja a gyereknek, jövő februárra kapott időpontot az orvosnál!
Szexért kínálja albérletét Alekosz!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.