Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Hazaküldték a dokik a 3 éves kislányt, mert azt hitték, már meggyógyult, belehalt az influenzába!
A dokik azt mondták: már sokkal jobban van a kislány, nyugodtan hazavihetik. Tévedésük végzetesnek bizonyult.

Egyre több áldozatot szed az influenzajárvány világszerte. Talán az Egyesült Államokból érkeznek a legaggasztóbb hírek, ahol az idei szezonban már 53 kisgyermek hunyt el a vírusnak köszönhetően. Sajnos közéjük tartozik Alivia R. Viellieux is. Az indianai kislány március huszadikán ünnepelte volna a negyedik születésnapját. Hétfőn vitte el a súlyos járvány.

Aliviát február hatodikán vitte édesanyja kórházba. A dokik megállapították: influenzás, és azonnal be is fektették az intézménybe. Nem véletlenül: a lányka ekkor már magas láztól szenvedett, valamint olyan gyenge volt, hogy pelenkázni kellett, mert képtelen volt szükség esetén kimenni a mosdóba. Édesanyja elmondása alapján csak karban lehetett bárhová is vinni, annyira gyenge volt.

A dokik ennek ellenére két nappal később - múlt csütörtökön - úgy döntöttek, most már eléggé jól van a hároméves kislány. Állapota jelentősen javult, túl van a nehezén, így megengedték szüleinek, hogy hazavigyék.

Alivia pár nappal később - hétfőn - elhunyt. Boncolása kimutatta: az influenza szövődményeként tüdőgyulladás alakult ki nála - írja a Daily Mail. Azt jelenleg még nem tudni, hogy az orvosok hibás döntésének lesz-e bármilyen jogi következménye.

Forrás: Bors
Párizsig kisvasutazott Orbán Viktor!
Hasba szúrtak egy fiatalt Józsefvárosban!
Egyedi felirat díszeleg Balázs Klári autójának rendszámán! Így bárhol felismerik!
Durva videó: Ezért ne tedd fel soha a lábad a műszerfalra az anyósülésen!
Recept: Mutatunk egy ötcsillagos sós süti receptet!
Eltűnt a kutyus, aki kigyógyította gazdiját a drogfüggőségéből!
Eltűnt villanyszerelők: Nyoma veszett a szomszédnőnek is!
Megrázó részletek derültek ki a soroksári gyilkosságról!
Recept: Snickers szelet, legalább annyira finom, mint a csokoládé!
Heller Ágnes: Orbán zsarnok, a magyarok pedig nem keresztények!
Brutális szám: Gyerekek ezreit molesztálták a katolikus papok!
Friss hírek Michael Schumacherről: Hatalmas lépésre szánta el magát a család!
Genovai hídomlás: Mindössze pár méteren múlt a kamionos élete!
Recept: Frissítő, citromos tiramisu 15 perc alatt
Könyörgő cetlit hagyott a köztereseknek a BMW-s! + Fotó!
Pánik Ferihegyen: Vészhelyzet miatt lezárták a 2B terminált!
2 éves gyermeke szeme láttára verték és erőszakolták meg, mégis meg akarta menteni a támadója életét!
Recept: A tökéletes túrógombóc titka, így lesz minden alakalommal habkönnyű és isteni!
Így hazudott Orbán Viktor! + Videó!
Százmilliókat követel Cicciolina!
Genovai hídomlás: Már rég le kellett volna bontani a hidat!
Megrázó részletek: Az asztal alá bújva égett halálra a 4 éves Petike!
Recept: Tökéletes menü, de annyira egyszerű, hogy egy sima főzelék mellé is elkészítheted!
Kontár: A régi BMW-ből csinálta meg magának az újabbat! + Fotók!
Rossz hírt kapnak a dohányosok!
Négymilliárd forintos gázszámlát kapott Ferenc!
Recept: Nyűgözd le a családot valami különlegessel! Alig 30 perc alatt!
A nagy fideszes határvédelem: Van, hogy penészes ételt kapnak határon szolgálatot teljesítő rendőrök! Fotók!
Egy asztallábbal verte halálra 11 éves unokahúgát!
Tragédia: egy gyerek holttestét találták meg a Pest megyei házban! + Fotók!
Egy Lamborghinit és egy Ferrarit hagyott unokájára az elhunyt nagyi! + Fotók!
Recept: Kókuszos álom alig 10 perc munkával!
Mark Hamill borzalmas tanácsot adott Arnold Schwarzeneggernek!
Megdöbbenve olvasták a gyászoló lányok elhunyt szüleik szerelmeslevelét!
Visszatér a képernyőre Horváth Éva: ebben a műsorban lesz látható!
Recept: Meglepnél valakit egy finom vacsival? Ezt főzd meg neki! Imádni fogja!
Hatalmas pofonra készülhet több százezer magyar!
Beverték az utolsó szeget a dízelek koporsójába!
18+ Csak erős idegzetűeknek: Vérfürdőt rendeztek a dunaszerdahelyi bárban! + Videó!
Recept: 30 perces kókuszos álom!
Demcsák Zsuzsa a Szigeten csókolózott egy férfival! + Fotó!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Megkéselte nagymamáját a nagyváradi lány, mert nem engedte ki játszani!
Brad Pitt visszaszólt Jolie-nak: már milliókat adott neki!
Recept: Így lesz tökéletes a rántott sajtod! Így nem folyik ki!
Hatalmas csattanás és segélykiáltások: Kiesett a balatonfűzfői bobpálya kocsijából egy férfi!
Holttestet találtak a Balatonban!
Sokkoló videó: Lelökte a lányt a hídról az úgynevezett barát!
Recept: Tuti süti, dugig gyümölccsel!
Videójátékot csináltak Mészáros Lőrincből! Itt és most te is kipróbálhatod!
Hétvégén jön a hidegfront!
Alekosz túl van az első meleg randiján!
Recept: Bögrés, őszibarackos, kefires süti: ezt mindig szétkapkodják!
Megrázó képek: halálos karambol Szarvasnál! (18+)
Soroksári gyilkosság: nem egyezik a DNS!
Agyonlőtte 5 éves kislányát, a másik gyermeke élet-halál között lebeg!
Recept: A nyár egyik kedvence!
Most épp erre megy el a magyarok pénze: Újabb luxusgép Orbánnak!
Horror: Elment horgászni, majd múmiává vált!
Angelina Jolie szerint túl kevés gyerektartást fizet Brad Pitt!
Összevesztek és leszúrta ismerősét egy szegedi férfi kedden délután!
Recept: Szerintem a legjobb fahéjas péksüti, amit valaha sütöttem!
Rendszám nélküli BMW vesztegel a Dombóvári úton!
Őrizetbe vették a szomszédait Placido Domingóval terrorizáló párkányi nőt! + Videó!
Újra műteni kell Székhelyi Józsefet!
Recept: Ilyen madártejet még tuti nem ettél! Ezt sasold meg!
Leírta naivan a véleményét Mészáros sportmárkájáról, kirúgták!
Nyil­vá­no­san ­aláz­ták meg az anyát és autista kisfiát az étteremben!
Recept: Egyszerű és nagyon szereti a család!
Nagy változás jön a Facebookon, de ezt Ön is szívesen látja majd!
Durva karambol: Három kamion ütközött össze az M5-ös autópályán Táborfalva közelében! + Fotók!
Shane Tusup nem megy el a saját válóperére!
Itt a nagy bejelentés: Kiss Ramóna gyermeket vár!
Recept: Pihe-puha töltött fánk egy csepp olaj nélkül!
Pénzért toboroz iskolásokat szurkolónak a felcsúti focicsapat!
Döbbenet: fiatal lányokat erőszakoltak meg Borsodban!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.