2017. október 19. csütörtök, Nándor
Győzike öccse halálra gázolt egy embert, elnöki kegyelmet kapott!
Az idei év első felében mindössze két embert részesített kegyelemben Áder János köztársasági elnök, ez azt jelenti, hogy a kérvények alig több mint fél százalékát írta alá.

A legtöbbször Göncz Árpád bocsátott meg, ő a kegyelmi kérvények több mint 10 százalékát hagyta jóvá. Az elnöki kegyelemnek két formája van: az eljárási kegyelem esetén megszüntetik a folyamatban lévő pert, míg a végrehajtási kegyelem a büntetés törlését vagy mérséklését vonja maga után. Az államfőnek nem kötelessége indokolni a kegyelmi eljárást lezáró döntését.

- Ha egy államfő kevés kegyelmet ad, akkor azzal azt üzeni: a bűnösök bűnhődjenek, és ne számítsanak arra, hogy nem lesz következménye a tettüknek – mondta a Blikknek Kiszelly Zoltán politológus. – Nagyon fontos, hogy csak olyan kapjon kegyelmet, aki biztosan nem lesz visszaeső, hiszen ellenkező esetben a nyilvánosság számonkérheti a köztársasági elnököt a döntése miatt – magyarázta a szakértő.

Lapunk összegezte, hogy melyik közméltóság hány esetben élt a lehetőséggel, illetve felidézzük rendszerváltás utáni legismertebb kegyelmi eljárásokat, melyek országos figyelmet kaptak.

Elítélt bankvezér: Az Agrobank volt elnökét 1998-ban ítélte el a Legfelsőbb Bíróság 11 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette ­miatt. Kunos Péter két évet kapott tettéért, ám kegyelemért folyamodott Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknél. Noha az államfő aláírta a kérvényt, Dávid Ibolya igazságügyi miniszter nem ellenjegyezte, így Kunosnak le kellett töltenie a börtönbüntetését.

Megvádolt honatya: Farkas Flórián fideszes képviselő ellen a választások előtt, 1997-ben emeltek vádat hűtlen kezelés és számviteli fegyelem megsértése ­miatt, a tárgyalás azonban elmaradt, mivel Göncz Árpád eljárási kegyelemben részesítette a politikust. Farkas jelenleg kormánypárti képviselőként dolgozik az Országgyűlésben.

A Simek Kitti-ügy: A lány 2002-ben, 13 évesen lőtte agyon alvó mostohaapját, aki édesanyja és Kitti vallomása szerint 10 éven keresztül folyamatosan bántalmazta és szexuálisan zaklatta őt. A kiskorú tótújfalusi lány a bírósági eljárás alatt teherbe esett, végül „a családi körülmények változása” miatt kegyelemben részesítette őt Mádl Ferenc államfő.

Gáspár gázolása: Gáspár Győző showman öccse, Gáspár Zsolt 1995-ben gázolt halálra egy 60 éves nógrádmegyeri férfit. Zsoltot másodfokon is börtönbüntetésre ítélték, végül Göncz Árpádtól kegyelmet kapott. A Gáspár család többször hangoztatta, hogy rengeteg pénzzel támogatják a szegényeket, adakoznak húsvétkor és karácsonykor is, így jogosnak érzik Göncz döntését.

Gyilkos katonatiszt: Sz. Zoltán 1984-ben minősített gyilkosságért élethosszig tartó büntetést kapott, ám ebből csak 9 évet kellett leülni, ugyanis szintén Göncz Árpádtól kegyelmet kapott. Ezután csendben, élettársa oldalán élte életét, egészen mostanáig: néhány héttel ezelőtt ismét bíróság elé állt, ezúttal gyilkossági kísérlettel vádolják.

Forrás: Blikk

SZTÁROK / GASZTRO
Győzike miatt bukta be a 10 milliós nyereményt!
Recept: Krémes-kókuszos finomság 5 perc alatt
Rabosították Győzikét adócsalás vádjával!
Gáspár Győzőt (43) ötvenmilliós adócsalással vádolják, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) házkutatás
Csak külföldön tudnak segíteni a súlyosan beteg Gáspár Beának!
Budapest – Lányát kérte meg Győzike felesége, hogy kerítsen egy külföldi szakembert pajzsmirigy prob
Botrány: Gáspár Győzi mindent kitálalt a Győzike Showról!
Gáspár Győző lerántotta a leplet házasságáról. A showman a PotyaUtas, avagy Gurul a Garami című soro
Győzike állítólagos szeretője mindenről kitálalt!
VV Gigi a FEM3 Caféban reagált a pletykára. Győzike és lánya felkavarta az állóvizet az ATV Frizbi c
Gáspár Evelint megverte a barátja de Győzike reakciója még ennél is felháborítóbb!
Alekosz összerúgta a port az állatvédőkkel: súlyos beteg a celeb kutyája!
Most már 90 milliós csalásban nyomoznak Győzike ellen!
Recept: Sült húsokhoz kiváló köret, de önmagában fogyasztva is nagyon finom!
Durván beszólt Gáspár Bea a rosszakaróknak!
Recept: Fahéjas cukorba forgatva isteni, ráadásul 20 perc alatt kész van!
Recept: Töltött sült kifli. Pikk pakk kész és levesz a lábadról!
1 milliót ajánlott Győzike apja, ha valaki bebizonyítja fiai bűnösségét!
Recept: Egy pár hete találtam rá erre a receptre, azóta már kétszer megsütöttem!
Nem tudta, hogy lehallgatják: Saját magát buktatta le Győzike!

FELNŐTT HÍREK
Busztragédia: már 18-ra emelkedett a halottak száma! 18+
Boszorkánynak öltözött majd gyerekeket kínzott az elmebeteg nagymama! 18+
A focista belehalt az ütközésbe: mindent letarolt az Audi ami az útjába került! 18+
Orosháza - A balesetben egy 23 éves focista halt meg.

Ahogy a Blikk is beszámolt róla,
Hihetetlen fordulat a buszmegállós gázolással kapcsolatban! 18+
Elképesztő fordulat a Dózsa György úti baleset ügyében: kiderült, hogy mindkét halálos áldozat a koc
Veronai buszbaleset: kiborult a kártérítésen a gyászoló szülő: csak 4 milliót ér a lányom élete?
Négymillió forintot ajánlott fel a biztosító a veronai busztragédia egyik áldozata után a gyászoló s
Arat a halál több megyében is, az okokat még keresik!
Hét olyan megye is van az országban, ahol vagy későn fedezik fel a daganatos betegségeket, vagy nem
Megrázó képek a hajnalban történt halálos autó-balesetről! 18+
18+ szentendrei gyilkosság: végighallgatta édesanyja sikoltozását a tini!
Szívszorító történet: “A halott gyermekemmel a táskámban várattak órákig a kórházban...”
12 éves fiú erőszakolta meg 4 éves testvérét bújócskázás közben!
Íme a legfrissebb fotók a szentpétervári terrortámadásról! 18+
Horror: Kettévágta a kismamát a kórházi lift!
Saját szülinapi bulijára készült a buszmegállóban elgázolt fiatal srác! 18+
Zalaegerszeg: hiába kapaszkodott a korlátba a tini mégis lezuhant! 18!
18+: kettős halállal végződött a hajnali horror baleset!
18 + részletek a budapesti plázás öngyilkosságról!

KÖZLEKEDÉSI HÍREK
Hét éve rozsdásodik a rendőrségi telepen ez a Mercedes!
Magyar autósról beszél a fél világ! + videó
Kátyúba hajtott Ferrarijával most kártérítést kap a magyar államtól!
Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után
Kamera rögzítette az M0-son történt brutális balesetet!
Egy teljesen ártalmatlan helyzetből lett komoly baleset, ami végül kilométeres torlódást okozott.
Ledöbbentette a rendőröket egy 28 éves autós!
Nincs és soha nem is volt gépjárművezetői jogosítványom – jelentette ki az őt igazoltató csíkszereda
Tuning: végre láthatod a legdurvább Halálos iramban koppintásokat!
A Halálosabb iramban sztárját, a Nissan Skyline-t imádják a rajongók, és meg is építik maguknak ha k
Hatalmas balesettől mentett meg jónéhány autót ez a BMW-sofőr! + Videó!
Halálos tragédia Vácon: több tíz métert repült, majd a földnek csapódott ez a BMW! 18+
Sok autós kiborul majd a kormány legújabb döntésén!
Letarolta a fél utcát a részeg magyar BMW-s, majd a rendőröket is szidalmazta!
Tizenöt millióért árulnak egy rommá tört Alfa Romeot!
Erről a budapesti repülő BMW-ről beszél az egész ország!
Mutatjuk miért kapott 750 ezres bírságot ez az autós!
Újabb rommá tört BMW: ki gondolta hogy megcsúszik?
Durva frontális ütközést rögzített a kamera!
Tata: rommá törte részegen az autóját ez a tini majd elhagyta a helyszínt!

RENDŐRSÉGI HÍREK
Hajdúszoboszlói tragédia: Megtalálták a búcsúlevelet, együtt végezhettek a kisfiukkal a szülők!
18+ Kegyetlenül kivégezték János bácsit és Gizi nénit Szikszón!
Horror Budapesten: fékezés nélkül rohant a BMW-be a részeg milliomos!
Budapest — Erre nincsenek szavak! Fékezés nélkül, s a Blikk információi szerint részegen hajtott bel
Tragédia: Fejbe lőtte magát egy rendőr a Duna-parton!
A Nemzeti Védelmi Szolgálat embere fejbe lőtte magát.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat munka
Véres családi dráma: Nejét leszúrta, 3 éves kislányukat megfojtotta Csaba!
Mint arról kedden este beszámoltunk, véres családi dráma színhelye volt a békés elitnegyed a németor
Újabb részletek: Krisztofer édesanyja végignézte, ahogy a körhinta földhöz csapta a fiát!
Lapzártánkkor is élet és halál között, mesterséges kómában feküdt a győri Petz Aladár Kórházban Kris
Gyermekhalál Vésztőn: Cigit sodort az anya, amíg vízbe fulladt a 17 hónapos kisfiú?
Kistarcsai gyermekhalál: Angliába menekültek a 4-dikről kizuhant Pannika szülei!
Megöltek egy másfél éves kislányt és apját Mezőcsáton!
Hajdúszoboszlói családi tragédia: Az évnyitóról vitte a halálba elsős fiát az apa!
Ször­nyű rész­le­tek de­rül­tek ki a ma­gyar fi­a­ta­lok ba­jor­or­szági ha­lá­los bal­ese­té­ről!
“Meghalt a kisbabám” - Három hónapos babájával a karjában gázolták el Orsolyát a XII. kerületben!
Megérkeztek a képek az M5-ösön történt szerencsétlenségről!
Hatalmas baki: Évekig rossz nyomon járt a rendőrség a Soroksáron meggyilkolt Krisztina ügyében!
Várpalotai tragédia: Megszólalt a horrorbaleset után kómában fekvő fiú édesanyja! + Videó!
Gyilkosság Törökbálintnál: Kiderült kinek a holttestét találták meg egy nejlonzsákban!

GAZDASÁGI HÍREK
Orbán Sára barátja is kabinet tag lett!
Botrányos: Így reagált a miniszterelnök arra hogy Trump egyszerűen arrébb lökte!
Elképesztő, amit a fiatal fideszeseknek énekelniük kell Orbán Viktorról! + Videó!
Egész egyszerűen a hihetetlennel határos az, ami a jobboldalon történik. Az egy dolog, hogy mára a t
Változtatás nélkül közöltük ennek a Fidesz szavazónak a levelét!
Próbáltunk, próbáltunk, de nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, egyszerűen muszáj megosztanunk talá
Bécs elbukásától hangos a sajtó!
Az osztrák főváros egyik legfőbb nevezetességének környékén nem érdemes egyedül mászkálni, főleg nem
Több mint 100 lefoglalt autót bocsájt árverésre a NAV!
Jelenleg 126 lefoglalt járműre lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján. Az árverésre
Körkép a magyar valóságról: Nézd meg, miért Orbán Ráhel Viktorunk szeme fénye!
Orbán első titkárnője nyilatkozott: Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot!
Rohamtempóban terjed a neten egy kép Kövérről, amitől biztos ki fog akadni, ha meglátja! + Fotó!
Olyat üzent Rékasi fia Orbánnak, hogy az egész magyar nemzet büszke lehet rá! + Videó!
Óriási a botrány Angliában: félniük kell a kint élő magyaroknak?
Ebböl botrány lesz: nyilvánosságra hozták Orbán sorait!
260 ezer határon túli alig várja, hogy Orbán mellett szavazzon!
Orbán lesütött szemmel tért ki a válasz elől!
Kiborultak az olaszok: vagy ők mennek az EU-ból vagy mi!
Orbán veje mindent megtesz hogy eltüntesse a róla készült felvételt!
Nagy a pánik a Fideszben! Így próbálnak hatalmon maradni!
Házi trükkök: Így lesz megint puha és il­la­tos az öreg törölköző!
Hónapokon át kínozta, majd halálra verte barátnője 8 éves kisfiát, mert az hitte, hogy meleg!
Végre kiderül, mi lesz Komár László hagyatékával!
Rejtélyes villanást rögzítettek a térfigyelő kamerák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében! + Videó!
Recept: Ilyen töltött paprikát még tuti nem ettél!
Meglepő indokkal küldték haza Paudits Bélát a kórházból!
Ablak esett rá a járdán várakozó babakocsis kismamára! + Videó!
Recept: De jól jönne most egy pár szelettel! Nagyon omlós pite!
Íme néhány percben Orbán Viktor miniszterelnökünk vergődése! + Videó!
Ne vásárolj drága szereket! Mutatunk néhány házi csodaszert a makacs foltok eltávolítására!
Életveszélyes állapotok a budapesti vasútállomáson!
Fe­nye­gető üze­ne­tet kül­dött Észak-Korea: Bármikor kitörhet az atomháború!
18 év után Budapestre jön Enrique Iglesias!

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.