Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Több mint 100 lefoglalt autót bocsájt árverésre a NAV!
Jelenleg 126 lefoglalt járműre lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján. Az árverésre mindenki jelentkezhet, de ehhez ügyfélkapus regisztráció szükséges - hívta fel a figyelmet a Startlap.hu.

Továbbra is számos ingóságot és ingatlant lehet venni a NAV elektronikus árverési oldalán, jelenleg a szokásosnál nagyobb számban kerültek járművek a terítékre.

Az autók között gazdát keres többek között egy 12 éves, 1.4-es Citroen Xsara korának megfelelő állapotban. Az autó becsült értéke 300 ezer forint, a licit 150 ezer forintról indul. Mintegy 400 ezer forintról indul egy 2004-es Opel Vectra, amin látszik ugyan a használat, illetve 125 ezer forintról indul egy Renault Master kisteherautó, ami korának megfelelő állapotban várja új tulajdonosát. Negyvenezer forintos kikiáltási árral árulnak egy Ford Escortot, ami láthatott már szebb napokat és még csak 62 ezer kilométer van benne - értékel a portál.

Lefoglalt áruk a palettán

Évente több ezer árverést tart a NAV, az ingóságok túlnyomó többsége az adóhatóság végrehajtási eljárásai keretében kerül az online felületre, ennél kisebb arányban árverezik el a NAV vám- és pénzügyőri, valamint bűnügyi szakterülete eljárásai során lefoglalt ingóságokat. Az aukciókon a minimálárat általában a becsérték - amit a lefoglalásakor a végrehajtó ügyintéző állapít meg a piaci értéket figyelembe véve - 50 százalékában szabják meg.

Fontos tudnivaló, hogy az elektronikus árverésen az a nagykorú vehet részt, aki regisztrálja magát az ügyfélkapun és az árverési felületen, ám a jogszabály például kizárja, hogy az adós az árverezésre kerülő korábbi tulajdonát ily módon szerezze vissza.

Forrás: napi
Halálosan gonosz vicc terjed a neten az Orbán-kormányról!
Súlyos állapotban vitték kórházba Michael Jackson édesapját
Percekkel a bérlés után rommá törte a 180 milliós Ferrarit! + Videó!
A fiatal YouTuber utolsó pillanatai: Azt hitte, hogy a könyv megállítja a golyót! + Videó!
Recept: Életem legjobb bundás húsa! Ezentúl mindent így panírozok!
Fordulat a Klapka család életében: ez a férfi mindent megváltoztathat!
Recept: Egy időben mindenki ezt sütötte! Gyorsan megvan, finom és nagyon mutatós!
A biztos haláltól mentették meg a síneken fekvő férfit Nyíregyházán!
Akasztói horrorbaleset: a 3 éves Adriánnak esélye sem volt!
Mindent eldobsz, ha meglátod mennyit keres Schmidt Mária múzeumigazgatóként!
Leszállította a kecskeméti buszsofőr idős asszonyt, mert az megkérte, hogy ne telefonáljon!
Bangó Margiték segítséget kérnek: Kirabolták őket!
Recept: Többször elkészítettük már, mindig tökéletes ez a lángos!
Akasztói horrorbaleset: Máskor is száguldozott már a BMW-s!
Brutálisan megerőszakolta Vivient a támadója Budapesten, ennyit kapott!
Ketrecben tartották lányukat, azt mondták, csak aludni akartak végre egy jót!
Recept: Nyűgözd le a családot valami különlegessel! Alig 30 perc alatt!
Horrorbaleset Akasztón: 3 éves gyerek repült ki a száguldó BMW-ből! + Videó!
Drámai megszorító csomagra készül az Orbán-kabinet!
Horror: Felszolgálta áldozatát hamburgerként a sorozatgyilkos nő?
Húszmillióra biztosította testét Pintér Tibor! + Videó!
Recept: Pihe-puha hús, isteni szafttal!
Jön a brutális hidegfront: Durva lehűlés érkezik pénteken!
Autós üldözés Budakalászon, árokban végezte a rendőrök elől menekülő! + Fotók!
Schobert Norbi eteti az újpesti focistákat!
Mint egy boldog nagy család! Senki nem sejtette a kegyetlen valóságot!
Recept: Isteni finom és nagyon mutatós!
Tragédia Nyíregyházán: miközben György a focimeccset nézte, a felesége levetette magát a hatodikról!
Nem hiszed el, mire készülnek már megint Orbánék!
Halálos baleset: Rosszul lett a taxis, belehajtott a buszmegállóban várakozó emberek közé!
Porrá égett az autójuk az M5-ösön! + Videó!
Recept: Pillekönnyű, sós finomság, amiből betegre tudom tömni magam!
Úgy sétált a forgalmas út mellett a ruhátlan nő, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne! + Fotók!
Balatonfüredi iskolai drogbotrány: megszólalt a gimnázium igazgatója!
Családi dráma: Míg György a focimeccset nézte, a felesége kiugrott az ablakon!
Recept: Kimondott nyári csemege! Cukkini fasírt!
Íme néhány fideszes szavazó, aki elmondja, hogy miért szavazott Orbánra! + Videó!
Undorító szelfit készített Ördög Nóra! + Fotó!
Sunyi módon rendőrködött az M7-esen! + Videó!
Recept: A legolcsóbb süti, amit hó végén sütni tudsz!
Halálos áramütés ért egy villanyoszlopra mászó fiatalt Baranyában! + Videó!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Durva lehűlés jön hétvégére, 6 fokos hajnali hőmérséklet sem kizárt!
Művészi üzenetet kapott egy hazai pofátlan parkoló! + Fotó!
Recept: Az egész házat átjárja ez az isteni fahéj illat! Ez a legjobb péksüti, amit valaha sütöttem!
Vajnáék belevágtak a babaprojektbe!
Két éve élő halott a halásztelki nő kislánya, aki nem emlékszik semmire!
Sokkoló videó: A saját anyja koporsója nyomta halálra a gyászoló fiút!
Recept: Egyszerű és nagyon szereti a család!
Akkora a munkaerőhiány, hogy a nyugdíjasokat dolgoztatná a kormány! + Videó!
Eszeveszett őrjöngést hajtott végre egy váci nő a drogériában!
Iszonyatosan drága ajándékot kapott Balázs Klári Korda Györgytől! + Fotó!
Recept: Kókuszos álom, alig 10 perc munkával!
Halálos baleset: Kiskunhalasi diákok buszával ütközött az autó! + Fotók!
Durva: Idős nőket rabolt el és erőszakolt meg a híres sportoló!
Brutális gyilkosság Hosszúhetényben: Torkon szúrta feleségét, majd magával is végzett a férfi! + Videó!
Recept: Egy tepsi süti, alig pár száz forintból!
Orbánhoz került a szerencsejáték-felügyelet!
Futótűzként terjed egy fotó a facebookon a suzukis csalóról! + Fotó!
Recept: A nagyi titkos receptje! Kelt meggyes pite!
Messengeren küldött búcsúüzenetet öngyilkossága előtt a szolnoki férfi!
Tbc-vel fertőződött meg egy pécsi egyetemista!
Polipszerű izé keltett riadalmat egy Győr melletti faluban! + Videó!
18+ Videó: Szelfizni akart rajongójával a politikus, amikor hátulról fejbelőtték!
Büszkén pózolt a magyar gimisek pólójában The Rock! + Fotó!
Recept: Csak összekevered és megsütöd! Bögrés cseresznyés süti!
Három évet kapott a gyilkosságban segédkező volt fideszes képviselő!
Felhőtölcsér dömping volt csütörtök délelőtt Csongrád megyében! + Fotók!
Hogy teheti magát ennyire nevetségessé? - Durván nekiestek a kommentelők Liptainak az esküvőn készült videó miatt!
Recept: Egy régi kedvenc újból visszatért és finomabb, mint valaha!
Személygépkocsi égett az M3-ason!
A sz.rra van igény - Durva kritikát fogalmazott meg Kállay-Saunders András a magyar zenéről!
Két napon keresztül vigyázott az elcsatangolt kislányra a kutyus!
18+ Fotók: Budapest belvárosában a parkoló kocsik között végzik a dolgukat egyes emberek!
Recept: Fokhagymás sült répa tepsiben sütve, laktató és nem hizlal!
Már vicc is terjed Orbán Viktor szakrendelős sztorijáról!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.