2017. január 20. péntek, Fábián, Sebestyén
Celebharc: Durva vádakkal esett egymásnak Nótár Mary és LL Junior!
Durva fotót töltött fel a hivatalos Facebook-oldalára Nótár Mary. A felvételen egy aranytábla látható egy mécses előtt, amin egy angyalka imádkozik. A táblán mindössze ennyi áll: „Az én kis angyalkám 2016”.

A Blikknek sikerült elérnie az énekesnőt, aki azt nyilatkozta, igaz a feltételezés: azért került ki a fotó, mert egy hónapja tényleg elvetélt.



Ám az ügy ennyivel nem ért véget. Úgy tűnik, hogy a poszt kapcsán kitört a háború Nótár Mary és L.L. Junior között. LL Junior ugyanis nagyon durva dolgokat vágott Mary fejéhez Facebook-videójában, többek közt kétségbe vonta, hogy valóban minden úgy történt-e, ahogyan azt Mary állította. A rapper a Facebookora töltött fel két videót, amiben durva vádakkal illette a mulatós sztárt, többek között azzal, hogy terhessége csak egy jól előadott színjáték volt.



Természetesen Mary nem maradt csöndben, ő is megszólalt és kiosztotta Juniorékat. Nem kevesebbet állított, mint hogy hosszú évekig terrorizálták és kihasználták.



– Minden, amit elmondtam, igaz – mesélte idegesen a Blikknek Mary, aki meglepődött Junior videóján. Azt mondta: nem érti, miért volt erre szükség, sőt, szerinte ez nem is Junior ötlete volt, egyszerűen csak a kezébe adták, mit kell mondania.

– Sajnálom, hogy idáig fajult, ennyire méltatlanul kell történnie, de nem én kezdeményeztem. Sajnálom, hogy a szüleim, családom, szeretteim ennek vannak kitéve. Én nem akartam ezt, de nem fogom hagyni, hogy sárba tiporjanak – mondta Mary. – Valóban elvetéltem, de nem ma, hanem több, mint egy hónappal ezelőtt. A történtek miatt kéthetente járok pszichiáterhez, és csak most volt annyi lelki erőm, hogy kitegyem ezt a képet – árulta el már szomorúan az énekesnő.



Forrás: Blikk

SZTÁROK / GASZTRO
Ez a saláta lesz a szilveszteri buli kedvence! Isteni finom, ráadásul olcsó!
Recept: Ilyen jó kenyeret boltban nem veszel, készítsd el otthon jénaiban!
Recept: Íme egy különleges torta, amit nem kapsz cukrászdában!
Egy díjnyertes torta, ami folyamatosan bizonyít! Köszönjük a fotót Andreának!

Málnás
Pár perc és kész: zsírégető és depresszió űző finomság!
Ha éjjel túl sokszor néztél a pohár fenekére, a joghurtos banánturmix segít, hogy magadhoz térj.
Túró rudi torta sütés nélkül!
A túró rudi az egyik legkedveltebb magyar desszert. Rengetegen rajonganak ezért az ízletes túró és c
Ilyen a jó süti: egyszerű, gyors, kókuszos, krémes és kakaós!
A tejet, a cukrot, a pudingport csomómentesre keverjük, majd sűrűre főzzük. Hagyjuk kihűlni.
Szuper könnyű és nagyon gyors szilveszteri finomság!
Igazi karácsonyi mézes kalács recept!
Íme egy isteni recept az Újévre, mellyel garantáltan sikert aratsz!
Készítsd el otthon: itt a puncsos mignon recept!
Mostantól új kedvenced lesz: hódít a kefires palacsinta recept!
Itt a sütés nélküli hógolyó recept!
Dobos szelet ahogy a nagyi csinálta!
Felejtsd el a Raffaellót, itt a sütés nélküli hógolyó recept!
Recept: Egyszerű, de mégis különleges, ezt a sütit imádni fogja a család!
A Hókifli recept, nagyi lekvárjával az igazi!

FELNŐTT HÍREK
Arat a halál több megyében is, az okokat még keresik!
Kiderült: migráns volt a berlini gyilkos gázoló!
Újévi terrortámadás: gépfegyveres mészárlás egy szórakozóhelyen, 39 halott! + 18
Harminckilencen haltak meg a szilveszter este egy isztambuli mulató ellen elkövetett támadás halálos
Videó rögzítette a halálos tragédiát: darabokra szakadt az Audi!
Egy biztonsági kamera rögzítette azt a brutális balesetet, amit a 62 utast szállító buszt vezető 78
Éjszakai autós száguldás Budapesten: egy ember meghalt!
Vélhetőleg gyorshajtás okozta annak a férfinak a halálát, aki autójával mára virradó éjszaka a Buda
Rendőr karambolozott: nem is foglalkozott az eszméletlen, vérző anyukával az alkoholtól bűzlő rendőrtiszt!
Nem is foglalkozott az eszméletlen, vérző sebesülttel az alkoholtól bűzlő rendőrtiszt.

Íme Merkel véleménye a terrortámadásról!
Bíróság: durva dolgot mondott a Cegléden megölt kisfiú apja!
Sorba megfagynak a menekültek: újabb holttesteket találtak!
Horror szentestén: Gyilkosság a XV. kerületben! 18+
Tragédia: Egy szomáliai migráns brutális dolgot tett!
Fiatal magyarokra támadtak a migránsok fényes nappal!
Megint migránsok zaklattak nőket szilveszterkor! 18+
Felkavaró videó: ezt látta élete utolsó másodperceiben a karambolozó sofőr! 18+
Elgázolta, majd megverte a sértettet egy BMW-s Tatán!
Horror: falhoz passzírozta az autó a verekedő autósokat!

KÖZLEKEDÉSI HÍREK
Kamera rögzítette az M0-son történt brutális balesetet!
Tuning: végre láthatod a legdurvább Halálos iramban koppintásokat!
Tizenöt millióért árulnak egy rommá tört Alfa Romeot!
Az addig rendben van, hogy az 510 lóerős Quadrifoglio sportváltozatról van szó, amiben csak 5788 kil
Újabb rommá tört BMW: ki gondolta hogy megcsúszik?
A piros lámpánál ő akart a leggyorsabban startolni, meg is lett az eredménye.

Minden
Durva frontális ütközést rögzített a kamera!
A személyautó egyik pillanatról a másikra tért át a sávba, a teherautós már nem tudott kitérni előle
Majdnem sikerült a drift: rommá törte a BMW-t a tapasztalatlan sofőr!
A BMW sofőrje egy autós találkozón akarta bemutatni, milyen ügyesen driftel.

Amivel vég
Képen az idei év legdurvább gyorshajtásai!
Majdnem gyereket gázolt a részeg Audis!
Csúnyán lealázta a Lada az Audit!
Veszélyes a fék 300 ezer magyar autóban!
Ettől az autós videótól mindenkit kiráz a hideg!
1.5 milliós nézettség: érthetetlen autós balesetet vettek videóra!
Autós balhé: ne előzzél a leállósávon te bunkó!
Újabb autóscégről derült ki hogy csaló szoftvert használt!
Szakadékba lökte a hókotrót a figyelmetlen kamionos! + videó
Újabb videót töltött fel a közveszélyes BMW-s!

RENDŐRSÉGI HÍREK
Autós üldözés: motorháztetőn vonszolta a rendőrt a veszprémi autós!
Botrány: nem engedte leszállni a buszról a kislányt a buszsofőr!
Botrány: az összes rendőrt lecsukták Záhonynál!
A Központi Főügyészség kedd reggeli sajtóközleményéből kiderült, hétfő hajnalban a záhonyi határátke
Lövések és káosz: kamera rögzítette a migránsok kitörését!
Kitörtek a migránsok egy befogadóállomásról és bár az ott tartózkodó hatóságok mindent megtettek azé
Tartálykocsiban próbált Magyarországra szökni 42 migráns!
Egy Magyarországra tartó román rendszámú tartálykocsiban elrejtőzve próbált 42, Romániában már regis
Káosz Németországban: bombával megrakott autó robbant a konzulátus előtt!
Több mint százhúsz sebesültje van az afganisztáni Mazari-Sarifban található német főkonzulátus ellen
Idióta sofőr: talaj részegen hajtott be egy miskolci gyorsétterembe!
Sorozatgyilkos ólálkodhat Budapesten!
Segíts egy megosztással: ez a két fiatal késelt szombat este Budapesten!
Újabb fordulat a zuglói Audis gázoló ügyében!
Börtönből posztolgat a sittre vágott férfi!
Kamera rögzítette a kecskeméti utcai verekedést!
Tűzijáték, rakéta és lángoló panel Vácon!
Menekülteket támadtak meg és zavartak el német hazafiak!
A tűzzel játszik a mentősöket vádoló fiatal lány!
A TEK ismét lezárta Orbán utcáját mert félnek a népharagtól!

GAZDASÁGI HÍREK
Orbán Sára barátja is kabinet tag lett!
Bécs elbukásától hangos a sajtó!
Orbán lesütött szemmel tért ki a válasz elől!
Szél Bernadett azt szerette volna megtudni a miniszterelnöktől, hogy a háromszor is hazugságon kapot
Orbán első titkárnője nyilatkozott: Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot!
Vass Éva: “Én, a FIDESZ-adminisztráció egykor volt titkára, úgy hiszem, valamennyire ismerem őket.
Kiborultak az olaszok: vagy ők mennek az EU-ból vagy mi!
Kiborult az olasz pénzügyminiszter: a költségvetési hiánnyal cseszegetik őket, miközben a menekülők
Orbán veje mindent megtesz hogy eltüntesse a róla készült felvételt!
Ügyfelem megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az 444.hu internetes hírportál „Tiborcz nem örült nagy
Senki sem tudja milyen pénzből működik Orbán fiának alapítványa!
Terrorveszély miatt titkolnák Orbán költségeit!
44 milliárd forint közpénzt kapott Mészáros Lőrinc!
Büntetőeljárás indul mindenki ellen, aki azt mondja: Merkel a felelős a berlini halottakért!
Nézd meg Tiborcz újabb üzleti diadalát!
Orbán gúnylevelén kuncog a sajtó!
Három év börtön kaphat az Orbán videó meghekkelője!
A magyar egészségügy haldoklik, de Orbán új kárpitja 360 millióba kerül!
Merkel sértegetésbe kezdett– vagy te olyan intelligens, mint egy migráns?
Több mint 9 milliót keres naponta a Mészáros házaspár!
Orbán ellen kezdett el dolgozni a Fidesz?
Sorba megfagynak a menekültek: újabb holttesteket találtak!
Egy évre elvették ennek az idióta sofőrnek a jogsiját, nézd meg mit csinált!
Recept: Itt az igazi békebeli lekváros bukta receptje!
Leállt Orbán kisvasútja, mert nincs rá igény!
Autós balhé: ne előzzél a leállósávon te bunkó!
Most hirtelen együttműködne Trumppal Angela Merkel!
Recept: Egyszerű, de mégis különleges, ezt a sütit imádni fogja a család!
Sokaknál kiverte a biztosítékot Orbán fiának facebook posztja!
Meglepő kijelentést tett Merkel!
Durva videó: ilyen amikor egy kocsisort előző kamionnal találjuk szembe magunkat!
Recept: Pofonegyszerű és nagyon finom, házi vajas kifli!
Orbán izraeli mintára alakítaná ki a jogszabály tervezetet!
Felgyújtotta a menekültszállót egy migráns, mert böjt ideje alatt ételt szolgáltak fel neki!

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.