Kitört a botrány: Kiderült, mit hallgattak el Szijjártó Péter pozsonyi látogatásáról

Megint sikerült hitelesen beszámolnia az állami hírügynökségnek.

Pozsonyban járt szlovák kollégájánál Szijjártó Péter, erről pedig az MTI is részletesen beszámolt, kivéve azokat a kritikákat, amelyeket Ivan Korcok szlovák külügyminiszter fogalmazott meg — szúrta ki a 24.hu.

Az MTI a kritikákból csak azt említette, hogy Korcok szerint el kellene kerülni azokat a helyzeteket, amikor a felek a sajtóból kénytelenek értesülni bizonyos, őket is érintő döntésekről.

Ezzel szemben Szijjártó egy

komplett dokumentumot kapott a két ország közötti problémák felsorolásával

szlovák kollégájától a Parameter.sk szerint.

Ezek közt szerepelt például az, hogy Korcok szerint átláthatatlanok Pozsony számára a magyar állami támogatások, szeretnék tudni, mire költik Orbánék Szlovákiában a magyar adófizetői pénzt.

Szeretnék továbbá, ha a magyar kormány a jövőben a Szlovákiát érintő programjait a standard nemzetközi kapcsolatoknak megfelelően, konzultáció, kölcsönös megegyezés alapján valósítaná meg.

Korcok úgy véli, nem tesz jót a szlovák-magyar kapcsolatoknak, ha bizonyos kérdésekről a szlovák kormány csak a sajtóból értesül.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....