Óriási a találgatás: miért küldenek ki Gulyás Gergelyék hetente 50 ezer SMS-t?

Több milllió forintért.

Szabó Tímea kérdezte arról Gulyás Gergelyt, hogy az általa vezetett Miniszterelnökség miért tartja szükségesnek heti ötvenezer SMS kiküldését.

A Párbeszéd politikusa felidézte, a szolgáltatásra kiírt közbeszerzés eredményeképpen 40 millió forintért kötöttek szerződést az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.-vel. A keretszerződés alapján a Miniszterelnökség átlagosan hetente 50 ezer SMS-t tervez kiküldeni.

Latorcai Csaba államtitkár válaszát elég messziről indítva azzal kezdte, hogy a fejlesztéspolitikai intézményrendszer elkötelezett az uniós források hatékony, átlátható felhasználása mellett. Folyamatosan dolgoznak az ezt elősegítő informatikai megoldásokon is, márpedig a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszert (FAIR) az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. fejleszti, üzemelteti.

A heti ötvenezer SMS indoka pedig éppen az, hogy a FAIR központi bejelentkező felületén

kétlépcsős az azonosítás,

SMS-ben küldik el az egyszer felhasználható kódot (vagy okoseszközre telepített alkalmazásban, FairAppban). A kétlépcsős rendszert biztonsági okok indokolják. Így elkerülhetőek a visszaélések, a kezelt adatok és információk védelme biztosított.

Tekintettel arra, hogy a FAIR szolgáltatásait több ezer felhasználó használja napi szinten, ami több ezer bejelentkezést, felhasználói azonosítást jelent, szükség van a kérdésben említett szolgáltatás
beszerzésére, amely a felhasználók és az információs rendszer megerősített biztonságát szolgálja, írta az államtikár.

(via 24.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....