Mészáros Lőrinc figyelmeztet mindenkit: Nehéz évek következnek Magyarország, Európa és a világ számára

A “nagyvállalkozó” szerint, ilyenkor van szükség nagy tudásra.

Hankó Balázs, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kedden Balatonalmádiban, a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján kijelentette: a magyar nemzet ellenállóképességét, szuverenitását erősíti, ha versenyképes egyetemei vannak.

Hankó Balázs az MTI tudósítása szerint elmondta, minden nehézség ellenére jó egyetemistának lenni Magyarországon.

“Az elmúlt két évben a felsőoktatást érintő átalakulás azt célozta, hogy olyan hallgatók jöjjenek ki az egyetemekről, akik a változó munkaerőpiaci kihívásokra innovatív válaszokat tudnak adni. A rugalmasabb modell bevezetésétől, a két és félszeresére nőtt finanszírozástól és az alapítványi fenntartástól azt várják, hogy az intézmények jelentősen előre lépjenek az egyetemi rangsorokban”

— fűzte hozzá.

Hankó Balázs a célok között említette, hogy 2030-ig a világ száz legjobbja közé kerüljön egy magyar egyetem, illetve legalább három intézmény kerüljön be az Európai Unió legjobb 100 egyeteme közé. Kiemelte, hogy az egyetemeken a minőség és a teljesítmény került középpontba. Az intézmények több forráshoz juthatnak, ha olyan képzést és mentorálási programokat biztosítanak, amelyekkel javítják a fiatalok munkaerőpiacon történő elhelyezkedését, csökkentik a lemorzsolódást, illetve növelik a térségi elhelyezkedést.

Mészáros Lőrinc “üzletember” – akit sokan Orbán Viktor szalmabábjaként tartanak számon – , a Mészáros Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy

a háborús helyzet miatt nehéz évek következnek Magyarország, Európa és a világ számára, hiszen gazdasági és energiaválság indult el.

Úgy vélte továbbá, ilyenkor van szükség nagy tudásra, amellyel a hallgatók az egyetemeken tudnak felvérteződni.

“A felsőoktatásban tanulók számára indított ösztöndíjrendszert a válság idején is fenntartják, a Mészáros Csoportnál bevezetett megszorítások nem fogják érinteni sem az ösztöndíjakat, sem a karitatív tevékenységeket. Tervben volt az ösztöndíjemelés, de azt a következő tanévben biztosan nem tudják megoldani, középtávon azonban szeretnének rajta emelni”

— mondta a “nagyvállalkozó”.

Sisa András, a Mészáros Alapítvány kuratóriumának tagja közölte, hogy az elmúlt hat évben több mint félmilliárd forintot fizettek 1142 váli-völgyi tanulónak, idén 194 hallgató kapott 90 millió forint támogatást. A Mészáros Alapítvány konferenciája az orosz-ukrán háború biztonságpolitikai, gazdasági és társadalmi következményeire fókuszál, a kétnapos rendezvényen mintegy 200 ösztöndíjas vesz részt. Előadást tart többek között Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai tanulmányok intézetének igazgatója, Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

Az alapítványt 2016-ban Mészáros Lőrinc abból a célból hozta létre, hogy a Felcsúton, Alcsútdobozon, Vértesacsán, Kajászón, Tabajdon és Vál községben élő, ott állandó lakcímmel rendelkező, a felsőoktatásban tanulmányokat folytató diákokat ösztöndíjban részesítse. A pályázat útján elnyerhető támogatás egyik feltétele, hogy az ösztöndíjban részesülő diákok évente egyszer részt vesznek az alapítvány által szervezett komplex programon.

(MTI)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....