A pofátlanság csúcsa: A válság közepén szavaztatott meg magának egy hatalmas jutalmat a polgármester

Így megy ez.

Üllőn a nyári szünet után először csütörtökön tartottak képviselő-testületi ülést. A nagyjából 12 ezer lakosú Pest megyei városnak a polgármesterrel és az alpolgármesterrel együtt 12 tagú a testülete, közülük 6-an szavaztak amellett, hogy a polgármesternek, Kissné Szabó Katalinnak

ötmilliós jutalom jár.

A város honlapját megnyitva azonnal egy meghívó fogadta az embert a képviselő-testület augusztus 25-i ülésére. A meghívó alapján sok megtárgyalandó és eldöntendő témát beszéltek meg az ülés nyilvános részén. A nyílt ülést azonban a tervek szerint egy zárt ülés is követte volna, ahol a település testületének tagjai bár utoljára, de a „polgármester jutalmazásáról” dönthettek.

Nagyné Prém Szilvia, aki az Üllő Te Vagy civil szervezet képviseletében ül a testületben, a Telexnek nyilatkozott a kérdésről. Elmondta, hogy az előterjesztésben valóban hathavi extra jutalmazásáról, azaz közel ötmillió forintról van szó, mivel a polgármester illetményét év elején bruttó 975 ezer forintban határozták meg.

Az ülésen a polgármester elmondta: meglepődött azon, hogy ekkora jutalomban akarták részesíteni, ezért felajánlotta, hogy a hathavi bérből kettőnek megfelelőt

szociális célokra

különítsen el az önkormányzat.

A jutalmazás mellett kiállók azzal érveltek, hogy a polgármester megérdemli azt. Így végül hat igennel, egy tartózkodással és két nemmel elfogadták a polgármesteri jutalmazását. Miután Kissné ígérete szerint kéthavi összegnek megfelelő összegről lemond, a jutalom így is valamivel több mint hárommilliós extra bért jelent.

A képviselő egyébként a település egyik legnagyobb Facebook-csoportjában és saját oldalán is igyekezett felhívni a lakók figyelmét a polgármesternek ítélt jutalomra.

„Mit tesz Üllő város pénzügyi bizottsága /polgármestere, amikor 20 ezres az új 10 ezres és még a jó isten se tudja, hogy milyen magas rezsiszámlák érkeznek?”

– tette fel a kérdést az Üllő elnevezésű csoportban.

Nagyné elmondta, hogy a helyiek aligha voltak tisztában a hírrel. Képviselőtársával igyekeznek a négy-öt órás testületi ülésekről pár perces anyagokat készíteni, de előfordult, hogy emiatt letiltották a Facebookról, mert a helyi tévé az üllői önkormányzattal szerződésben készíti a felvételeket az ülésekről, a megvágott videókat pedig jelentették.

„Újdonság, hogy most nem két-három havi bérnek megfelelő jutalomról van szó, mint korábban, hanem hatról.”

– mondta Nagyné Prém Szilvia.

A képviselő azt is szokatlan tartja, hogy a jutalmazást nem az év végi pénzügyi bizottsági ülésen tárgyalják, mint az történt korábban, hanem most, nyár végén.

Kissné Szabó Katalin egyébként 2010 óta vezeti a várost függetlenként. Kissnének 2010-ben nem volt a pártok részéről kihívója, 2014-ben egy DK–Együtt–MSZP és egy jobbikos jelöltet tudott legyőzni, még a legutóbbi választáson az Üllő Te Vagy szervezet jelöltjét utasította maga mögé. A Fidesz–KDNP színeiben egyszer sem indult a településen polgármester, Kissné Szabó Katalin jelenlegi alpolgármestere azonban a Fidesz–KDNP jelöltjeként szerzett mandátumot Üllőn 2019-ben.

(via Telex)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen