Magyarország: Megjelent a rendőrség: ötvenmilliós csalással gyanúsítják a szóvivőt - előterjesztést tettek letartóztatására is


Keszthely - Furcsa ügyben merült fel L. János, a Magyarországi Vajdák szóvivőjének neve, a rendőrség többrendbeli csalással gyanúsítja, a nyomozók szerint az eddig ismert négy áldozatától csaknem 50 millió forintot szerzett - tudta meg a Blikk.





L.-t a rendőrség is körözte, pár hete a police.hu oldalára is felkerült, hogy a hatóságok keresik a férfit, ám végül a bejegyzést eltávolították, mint kiderült azért, mert a rendőrség elfogta, s már ki is hallgatták.



- A Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai 2021. szeptember 29-én az 56 éves férfit elfogták - közölte megkeresésünkre a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.



De mibe is keveredett a korábban lapunknak is többször nyilatkozó férfi?



A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint büntetőeljárás indult többrendbeli csalás gyanúja miatt egy 56 éves Keszthelyen élő férfi ügyében. A gyanú szerint a férfi 2014-től kezdődően több alkalommal tévesztett meg különböző személyeket üzleti lehetőségek, kamatmentes hitel, valamint kedvezményes ingatlan vásárlásának ígéretével, és különféle jogcímek ürügyén csalt ki tőlük nagyobb összegeket.



A Keszthelyi Rendőrkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével elfogta és gyanúsítottként hallgatta a férfit, és előterjesztést tettek letartóztatására is. A csalással gyanúsított férfinek egy esetben egy 38 éves zalaegerszegi nő is segítséget nyújthatott a csalásban, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök. Az eddig ismert négy áldozatától csaknem 50 millió forintot szerzett.



Azt egyelőre nem tudni, hogy L. szabadlábon van-e jelenleg, lapunk kereste őt, ám eddig nem érkezett válasz.



A Blikk megkereste Kállai Csabát, az országos cigányvajdát is, hogy mit tud régi barátja, kollégája ügyéről, aki ráadásul a vajdák szóvivője is.



- Nem tudtunk róla, hogy ez történt. János betegeskedett, ezért az utóbbi hónapokban már nem tudott részt venni az eseményeken, nem dolgozott már velünk - mondta lapunknak Kállai Csaba.



- Bár hivatalosan még ő a szóvivőnk, gyakorlatilag már nem ő látja el ezt a feladatot, ám utódja még nincs. Becsületes emberként ismertem őt, egy normális vállalkozó, nem hallottam, hogy ilyen ügybe keveredett volna. Megdöbbenve hallom ezt a történetet, de biztosan kiderül majd az igazság - tette hozzá Kállai.



A rendőrség további áldozatokat keres



A rendőrség kéri, hogy aki a fenti módszerrel elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt sértettként azonosítja magát, vagy esetleg hasonló cselekményekről információval rendelkezik, hivatali munkaidőben hívja a 06-83-312-234-as telefonszámot, vagy jelentkezzen személyesen a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.



Kép illusztráció forrás google







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen