Csatlakozz hozzánk facebookon
Fidesz közlemény: a baloldal utcára teszi Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti Tv-t  

A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezetének közleménye

A jobb ajánlatok ellenére mégis a baloldali pártiskola és globalista káderképző nyerte el Erzsébetváros felújított művelődési házát. Januárban derült ki, hogy Niedermüller Péter bezárja Erzsébetváros művelődési házát a Wesselényi utca 17. szám alatt és az egész épületet bérbe adja, mondván az önkormányzatnak bevételre van szüksége.

Erzsébetváros kulturális hagyományainak sárba tiprását jelenti, hogy a baloldal az épület kiürítésekor utcára teszi Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti Tv-t, emellett utcára került a Magyar Örökség-díjas Hungarikum 100 Tagú Cigányzenekar is, ami az épületben kapott lehetőséget próbára még az előző városvezetés alatt. Az épület bérbevételére három pályázatot nyújtottak be.

A pályázat kiírása és értékelése zártan történt, abba – a korábbi fideszes vezetésű önkormányzat íratlan szabályaitól eltérően – nemcsak az ellenzékben lévő képviselőket nem vonták be, hanem a képviselő-testület tagjait is kihagyták a döntéshozatalból, úgy, hogy a pályázat eredményének kihirdetése előtt egy nappal képviselő-testületi egyeztetést tartott a polgármester. Az is felháborító, hogy a döntés és a bíráló bizottság kiválasztása is a DK-s érdekeket képviselte.

A napokban a pályázatok értékelése és az eredményhirdetés is megtörtént, a Milestone Consulting Kft. nyert. A pályázata nem tesz ki 6 egész oldalt, amelyből a saját tevékenységének ismertetése több mint 2 oldalt ölel fel, a maradék 3,5 fél oldalon elnagyoltan, víziószerűen, konkrétumokat alig említve adta elő az elképzeléseit úgy, hogy a kulturális tevékenységét egyáltalán nem fejti ki és nem is részletezi. Már ez önmagában a Milestone Consulting Kft. pályázatának értékelhetetlenségét kellett volna maga után vonnia. Láthatólag a pályázat csak formalitás, csak színjáték volt, a pályázat nyertese már jó előre el volt döntve. Mindezeken túl, a legkisebb bérleti díjat ajánlotta az épületért.

A legalacsonyabb bérleti díj nyertesként való kihirdetése ellentmond a baloldali polgármester korábbi kijelentéseinek, amellyel a művelődési ház megszűntetését anyagi okokkal indokolta. Míg a Milestone Consulting a minimum bérleti díjat, 2.565.760 forintot ajánlott az épületért, addig a Magyar Zsidó Közösségi Médiáért Alapítvány 3.700.096 forintot adott meg az épület bérleti díjaként. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat a 15 éves időtartamra vetítve hozzávetőlegesen 200 millió forinttól esik el. Kiderült az is, hogy az oktatási tevékenység mellett vendéglátó tevékenységet is kívánnak folytatni az épületben, amelyet a pályázati felhívás egyértelműen kizár, így ki sem lehetett volna hirdetni a Milestone-t a pályázat győzteseként.

További érdekesség a pályázatból, hogy bár korábban a kerület vezetése még azt harsogta, hogy az önkormányzat és a civilek is ingyenesen használhatják az épületet és a dísztermet, addig a pályázatban már bérleti díjat szednének az önkormányzattól és a civil szervezetektől. A Milestone Consulting saját ismertetője szerint főként középiskolás diákok elit képzésével foglalkozik és közvetíti őket külföldi egyetemekre. Honlapjuk szerint egy diák éves tandíja majd 800.000 Ft, amiből látható, hogy nem az átlag erzsébetvárosi családok gyerekei fognak itt tanulni.

Az iskola szorosan együttműködik a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal, több oktatót is a CEU-tól „igazoltak” és más projektekben is együttműködtek az alapítvánnyal, ami az alapítók előéletét elnézve nem is túlzottan meglepő. Léderer Dániel családilag is jól beágyazott a balliberális világba, közvetlen rokona az a Léderer Sándor, aki a kétezres évek elején a Városligetben álló Regnum Marianum templom helyén álló emlékkeresztet kivágta és vörös csillagot rajzolt az emlékműre, mostanában a K-Monitor nevű szélsőségesen baloldali revolveroldal munkatársa. Szintén az alapítók között található az a Greskovits György, aki Balogh Samunak, a főpolgármester kabinetfőnökének jó barátja.

Greskovits Facebook-oldaláról süt a kormányellenesség. Egy általa megosztott cikkben Széchenyi Istvánhoz hasonlította Soros Györgyöt és 2019. október 13-án saját oldalán büszkélkedett vele, hogy elmegy Karácsony Gergelyre szavazni. Világosan látszik tehát, hogy Niedermüller Péter és a baloldal kénye-kedve szerint osztogatja az ingatlanokat a baloldali érdekeltségeknek és tapos át mindenkin, aki nem illeszkedik a nemzetellenes világképébe. Nem számítanak a kultúrházból kiebrudalt civilek, a Molnár Antal Zeneiskola diákjai, Európa egyetlen zsidó televíziója, Erzsébetváros kultúrháza és a 100 Tagú Cigányzenekar sem, ha arról van szó, hogy haveroknak oda kell adni egy ingatlant és egy kormányellenes, globalista erőket szolgáló pártiskolát hozzon létre Erzsébetváros kulturális központja helyén. Ha a hatalom megszerzéséről van szó, akkor Niedermüller Péternek és baloldali anarchista csapatának az sem számít, hogy százmilliós károkat okozzanak a kerületnek.

Ez is érdekelhet:
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Nem incidens történt a Honvédelmi Minisztérium szerint. A déli határszakaszon életét vesztette egy katona csütörtökön – közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya ...
  
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Megint nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Infarktust kapott az autójában, de megbüntették tilos parkolásért
Itt tartunk: 130 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt
238 ezerre nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon
Januárban a munkanélküliek száma 238 ezer volt, ami az előző év azonos időszakához képest 54 ezerrel magasabb. A munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 5,0 százalékra emelkedett ...
  
Kínai vakcinával oltották be Áder Jánost - részletek is kiderültek
Háziorvosa ajánlotta a köztársasági elnöknek. Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről. Az államf...
  
300 milliárdos állami pályázat kétharmadát az igénylők fél százaléka kapta
A Válasz Online gyűjtése szerint a Kisfaludy-program forrásaiból Mészáros Lőrinc hotellánca szakította a legnagyobbat. Rendszerezte azokat a listákat a Válasz Online, amelyen a Kisfaludy...
  
Baj van: romokban a forint
A magyar fizetőeszköz veszített az értékéből a főbb devizákkal szemben. Gyengült pénteken a forint a bankközi devizapiacon, az eurót például a kora reggeli 362,30 forint után magasab...
  
Exkluzív felvétel: Elfogták a férfit aki SZFE-s maszkja miatt késelt meg egy nőt Csepelen
Videón, ahogy elfogták a férfit, aki megkéselt egy nőt a csepeli buszon, mert az SZFE-s maszkot viselt. Ahogy a Blikk megírta, a támadó csütörtök reggel 8 óra körül sebezte meg egy n...
  
Havi 120 ezerből a túlélésért küzd ez a háromfős budapesti család
Budapest — Egy kis hús, egy falatka sajt – sokkal többre már nem vágyik egy fővárosi, kizárólag rokkantnyugdíjakból tengődő háromtagú család, amelynek nagyjából háromszor 40 ezer...
  
Megint nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Budapest — Hiába a válság, semmi nem tudja megállítani a képviselői fizetésemeléseket! Márciustól 107 ezer forinttal nő az alapilletményük, de az érintettek átlagosan ennél is nagyo...
  
Kiderült, mennyivel nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Budapest — Hiába a válság, semmi nem tudja megállítani a képviselői fizetésemeléseket! Márciustól 107 ezer forinttal nő az alapilletményük, de az érintettek átlagosan ennél is nagyo...
  
Sváby elárulta, miért kapta meg ilyen hamar a vakcinát
Budapest —Bevállalta a kínai vakcinát Sváby András (53). Az ATV Heti Napló műsorvezetője lepődött meg a leginkább, hogy behívták oltásra, ugyanis sem az életkora, sem egészségi áll...
  
Infarktust kapott az autójában, de megbüntették tilos parkolásért
Budapest – A legelképesztőbb rémregényekben fordulhat elő, ami Radványi Katalinnal (74) nemrégiben megtörtént. A nő január 22-én éppen a körzeti orvosához tartott, amikor nyomni kezd...
  
Még ez is: Emelkedhet a húsok ára
Agrárgazdasági Kamara szerint a sertés, a baromfi, és minden állati eredetű termék drágulni fog. A sertéshús több mint 6 százalékkal olcsóbb, a baromfi pedig nagyjából ugyanannyiba k...
  
EU csúcs: a helyzet súlyos, maradnak a korlátozások
A tagállami vezetők szerint már most meg kell kezdeni azt a munkát, amellyel megelőzhető, hogy az uniós egészségügy a jelenlegihez hasonló kihívásokkal szembesüljön egy újabb járvány...
  
Döntöttek: Még a nyár előtt bevezethetik az EU-ban a digitális oltási igazolványt
A tagállamok önállóan vezetik be a tanúsítványt, de az az egész unióban érvényes lesz. Még a nyár előtt bevezethetik az Európai Unióban az új típusú koronavírus elleni védőolt...
  
Itt tartunk: 130 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt
A lengyelek 911 240, a románok pedig 836 980 letelepedési kérelmet nyújtottak be. A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 130 ezer magyar á...
  
Három sztrájk és egy háromórás tárgyalás után sincs megállapodás a ContiTechnél
Megállapodás ugyan nem született a közel háromórás tárgyalás után, de a munkáltató péntek délutánra újra összehívta az egyeztető feleket. Háromszor is sztrájkoltak a Continental...
  
Jelen lehetett Orbán egy 200 fős búcsúztatáson, mert a vallási szertartás nem államilag meghatározott rendezvény
Bár a miniszterelnököt fel is jelentették, a rendőrség indoklása szerint a vallási közösségeket csupán kéri a kormányrendelet a szabályokhoz való igazodásra. A vallási közössége...
  
A kormány ezentúl több pénzt ad az SZFE-nek
„Ez a modellváltásnak a sikere, azt gondolom” - mondta Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja, mikor a HVG riportere arról kérdezte, miért lett hirtelen t...
  
Izrael mégsem küld 5000 vakcinát Magyarországra
Izrael leállítja a programot, aminek keretében koronavírus-vakcinákat terveztek küldeni a Netanjahu-kormánnyal baráti viszonyt fenntartó államoknak a diplomáciai támogatásért cserébe - ...
  
Mutatjuk kivel tárgyalt Pintér Sándor a Puskás Aréna alá tervezett alagútról
„Egyelőre nem lesz Orbán-alagút, és ahogy a Kormány eddig tervezte, már biztosan nem is lesz” - írta a Facebookra feltöltött videójához Stummer János jobbikos parlamenti képviselő, a...
  
Nem Orbán, hanem az elköltendő közpénz miatt titkos az alagút
"Orbán titkos alagútjaként" dobta be a köztudatba a Jobbik a Puskás Arénába tervezett beruházást, pedig valójában egy ilyen építkezést lehetetlen lenne titokban tartani és nem is ez a ...
  
Szijjártó nem tudott mit mondani arra, hogy a lengyelek nem fogadják el az EU által nem jóváhagyott vakcinákat
Magyarországnak a biztonságpolitikai, az egészségvédelmi, a gazdasági és az energetikai érdekei is azt követelik meg, hogy folyamatosan erősítse az együttműködését Törökországgal - ...
  
Hollik: Gyurcsány Ferenc volt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát
A Fidesz és a KDNP értékelése szerint Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott, hiszen az adatvédelmi hatóság vizsgálata szerint tisztességtelen és szabálytalan adatszerzésre használt...
  
Havasi szerint hazánk 3,5 millióval több embert tud beoltani, mint egy hasonló méretű EU-tagország
Megkezdődött a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek online egyeztetése, amely megelőzi a 27 uniós tagország állam- és kormányfőinek szintén videokonferencia formájában megszerve...
  
Orbán: Az egész járvány legnehezebb két hete jön
Az egész eddigi koronavírus-járvány legnehezebb két hete előtt áll az ország - közölte a miniszterelnök csütörtökön. Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban mindenkit ...
  
Rogánné és családja másik földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal
Rogán új felesége és családja másik, kisebb földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal - írja a hvg.hu. A lap szerint a hivatal a beadvány formai és tartalmi hibáira hivatkozott a ...
  
Szijjártó lehetségesnek tartja, hogy török vakcinát is vegyen majd a kormány
Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön török kollégájával, Mevlüt Çavuşoğluval tartott közös sajtótájékoztatót Budapesten, ahol többek között arról beszélt, hogy tör...
  
Boross szerint egy amatőr pozőrt választottak meg budapesti főpolgármesternek
A kommunizmus áldozatainak emléknapja apropóján adott interjút a Magyar Nemzetnek Boross Péter egykori miniszterelnök. Egy ponton azonban némi gyurcsányozásba ment át a beszélgetés. Boros...
  
Nyilvánossá vált Müller Cecília levele az FFP2-es maszkokról - Kötelező lesz itthon is?
Több országban is szigorítottak már az eddig sem egyszerű maszkviselési kötelezettségen. Van, ahol elrendelték, hogy a közösségben - például tömegközlekedési eszközön - csak FFP2-es...
  
Kövér: ma is vannak ugyanolyan veszélyes, emberellenes, ordas eszmék, mint amilyenek a nagyszüleink vagy dédszüleink idejében felforgatták a világot
Egyre fontosabb lesz az iskolarendszer szerepe abban, hogy a fiatalok megismerjék a kommunista diktatúrákkal kapcsolatos információkat, mert már nincsenek olyan közvetlen társadalmi élmények...
  
Nem akárkivel tárgyalt Orbán Viktor a Karmelita kolostorban
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Mevlut Cavusoglu török külügyminiszterrel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Fidesz közlemény: a baloldal utcára teszi Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti Tv-t
A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezetének közleménye

A jobb ajánlatok ellenére mégis a baloldali pártiskola és globalista káderképző nyerte el Erzsébetváros felújított művelődési házát. Januárban derült ki, hogy Niedermüller Péter bezárja Erzsébetváros művelődési házát a Wesselényi utca 17. szám alatt és az egész épületet bérbe adja, mondván az önkormányzatnak bevételre van szüksége.

Erzsébetváros kulturális hagyományainak sárba tiprását jelenti, hogy a baloldal az épület kiürítésekor utcára teszi Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti Tv-t, emellett utcára került a Magyar Örökség-díjas Hungarikum 100 Tagú Cigányzenekar is, ami az épületben kapott lehetőséget próbára még az előző városvezetés alatt. Az épület bérbevételére három pályázatot nyújtottak be.

A pályázat kiírása és értékelése zártan történt, abba – a korábbi fideszes vezetésű önkormányzat íratlan szabályaitól eltérően – nemcsak az ellenzékben lévő képviselőket nem vonták be, hanem a képviselő-testület tagjait is kihagyták a döntéshozatalból, úgy, hogy a pályázat eredményének kihirdetése előtt egy nappal képviselő-testületi egyeztetést tartott a polgármester. Az is felháborító, hogy a döntés és a bíráló bizottság kiválasztása is a DK-s érdekeket képviselte.

A napokban a pályázatok értékelése és az eredményhirdetés is megtörtént, a Milestone Consulting Kft. nyert. A pályázata nem tesz ki 6 egész oldalt, amelyből a saját tevékenységének ismertetése több mint 2 oldalt ölel fel, a maradék 3,5 fél oldalon elnagyoltan, víziószerűen, konkrétumokat alig említve adta elő az elképzeléseit úgy, hogy a kulturális tevékenységét egyáltalán nem fejti ki és nem is részletezi. Már ez önmagában a Milestone Consulting Kft. pályázatának értékelhetetlenségét kellett volna maga után vonnia. Láthatólag a pályázat csak formalitás, csak színjáték volt, a pályázat nyertese már jó előre el volt döntve. Mindezeken túl, a legkisebb bérleti díjat ajánlotta az épületért.

A legalacsonyabb bérleti díj nyertesként való kihirdetése ellentmond a baloldali polgármester korábbi kijelentéseinek, amellyel a művelődési ház megszűntetését anyagi okokkal indokolta. Míg a Milestone Consulting a minimum bérleti díjat, 2.565.760 forintot ajánlott az épületért, addig a Magyar Zsidó Közösségi Médiáért Alapítvány 3.700.096 forintot adott meg az épület bérleti díjaként. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat a 15 éves időtartamra vetítve hozzávetőlegesen 200 millió forinttól esik el. Kiderült az is, hogy az oktatási tevékenység mellett vendéglátó tevékenységet is kívánnak folytatni az épületben, amelyet a pályázati felhívás egyértelműen kizár, így ki sem lehetett volna hirdetni a Milestone-t a pályázat győzteseként.

További érdekesség a pályázatból, hogy bár korábban a kerület vezetése még azt harsogta, hogy az önkormányzat és a civilek is ingyenesen használhatják az épületet és a dísztermet, addig a pályázatban már bérleti díjat szednének az önkormányzattól és a civil szervezetektől. A Milestone Consulting saját ismertetője szerint főként középiskolás diákok elit képzésével foglalkozik és közvetíti őket külföldi egyetemekre. Honlapjuk szerint egy diák éves tandíja majd 800.000 Ft, amiből látható, hogy nem az átlag erzsébetvárosi családok gyerekei fognak itt tanulni.

Az iskola szorosan együttműködik a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal, több oktatót is a CEU-tól „igazoltak” és más projektekben is együttműködtek az alapítvánnyal, ami az alapítók előéletét elnézve nem is túlzottan meglepő. Léderer Dániel családilag is jól beágyazott a balliberális világba, közvetlen rokona az a Léderer Sándor, aki a kétezres évek elején a Városligetben álló Regnum Marianum templom helyén álló emlékkeresztet kivágta és vörös csillagot rajzolt az emlékműre, mostanában a K-Monitor nevű szélsőségesen baloldali revolveroldal munkatársa. Szintén az alapítók között található az a Greskovits György, aki Balogh Samunak, a főpolgármester kabinetfőnökének jó barátja.

Greskovits Facebook-oldaláról süt a kormányellenesség. Egy általa megosztott cikkben Széchenyi Istvánhoz hasonlította Soros Györgyöt és 2019. október 13-án saját oldalán büszkélkedett vele, hogy elmegy Karácsony Gergelyre szavazni. Világosan látszik tehát, hogy Niedermüller Péter és a baloldal kénye-kedve szerint osztogatja az ingatlanokat a baloldali érdekeltségeknek és tapos át mindenkin, aki nem illeszkedik a nemzetellenes világképébe. Nem számítanak a kultúrházból kiebrudalt civilek, a Molnár Antal Zeneiskola diákjai, Európa egyetlen zsidó televíziója, Erzsébetváros kultúrháza és a 100 Tagú Cigányzenekar sem, ha arról van szó, hogy haveroknak oda kell adni egy ingatlant és egy kormányellenes, globalista erőket szolgáló pártiskolát hozzon létre Erzsébetváros kulturális központja helyén. Ha a hatalom megszerzéséről van szó, akkor Niedermüller Péternek és baloldali anarchista csapatának az sem számít, hogy százmilliós károkat okozzanak a kerületnek.

 Forrás:
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Nemzetközi botrány: Orbánt diktátorozó példamondatokat kapott Varga Judit Brüsszelben
Megint nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Elképesztő állítás: a számlájára befolyó pénz egy része valójában nem is az övé, hanem Kósa Lajosé volt
Infarktust kapott az autójában, de megbüntették tilos parkolásért
Közel 80 millió forintot kapott Pataky Attila cége
Itt tartunk: 130 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt
Döntöttek: Még a nyár előtt bevezethetik az EU-ban a digitális oltási igazolványt
A kommunizmus által okozott szenvedésről beszélt Gulyás Gergely
Szijjártó: Több uniós tagállam kérte el Budapesttől Moszkva telefonszámát
Új helikoptergyár Magyarországon - óriási fejlesztések kezdődtek
Mindenkit kiborít Mészáros Lőrinc cégének budai építkezése
Hollik: A baloldal aljas politikai számításból azon dolgozik, hogy elhúzódjon a járvány
Varga Judit: Most Brüsszelnél pattog a labda, itt az idő, hogy ők is elvégezzék a munka rájuk eső részét
Felszámolják Ákos volt budai éttermét, ráadásul nem is akárkik! - Mészárosék
Hollik: Gyurcsány Ferenc volt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát
Nagyon úgy tűnik, erős fogyásnak indult Orbán
Kiskirályok: Alkalmazott veszi fel a leesett szemüveget a parlamenti képviselő helyett
Orbán Viktort a jövő héten oltják be, kínai vakcinát akar kapni
Kiderült mikor olthatják be Orbán Viktort!
Nem akárkivel tárgyalt Orbán Viktor a Karmelita kolostorban
Kétmilliárdos ingatlanügy robbantotta a legújabb bombát Budapesten
Kovács szerint Vera Jourová megsértette Magyarországot és ezzel a magyar embereket amikor a magyar demokráciát becsmérelte
Kovács Zoltán keményen beleszállt az Európai Bizottság alelnökébe
Meghosszabbította a kormány a gyülekezési tilalmat
3,5 hónap után megérkezett, és fejenként havi 10 ezer forintra jön ki az állami bértámogatás
Boross szerint egy amatőr pozőrt választottak meg budapesti főpolgármesternek
Óriási fogás: migránsokkal tömött kisbuszt fogtak a rendőrök
Deutsch Tamás: Nyugat-Európából irigykedve nézik a magyar médiahelyzetet
Szijjártó nem tudott mit mondani arra, hogy a lengyelek nem fogadják el az EU által nem jóváhagyott vakcinákat
A nyugdíjasok is hibásak, amiért ekkora tömeg volt reggel Szombathelyen az oltóponton a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője szerint
Kiderült, mennyivel nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Deutsch: Nettó hazugság, hogy az Orbán-kormány korlátozná a sajtószabadságot
Jelen lehetett Orbán egy 200 fős búcsúztatáson, mert a vallási szertartás nem államilag meghatározott rendezvény
Támogatáscsomag melyet a magyar kormány ad a vállalkozásoknak Szerbiai beruházásokra
Megtörtént a tragédia: búcsúzunk a legendás tévéstől
Üzemi balesetre hivatkozva próbált a táppénzzel csalni egy szegedi pár - milliárdos csalás
Óriási a botrány: tárgyalás nélkül Felfüggesztett börtönre ítélték az egykori MSZP-s országgyűlési képviselőt
Szijjártó szerint több uniós tagállam Budapestnél kopogtatott, hogy ők is rendelhessenek orosz vakcinát
Deutsch Tamás: Nyugat-Európából irigykedve nézik a magyar médiahelyzetet
Magyar zenészt gyászol Magyarország
Izraeltől kaptunk Moderna-vakcinát, miközben az uniós keretnek csak a felét hívtuk le
Nyilvánossá vált Müller Cecília levele az FFP2-es maszkokról - Kötelező lesz itthon is?
Sváby elárulta, miért kapta meg ilyen hamar a vakcinát
Gulyás Gergely bejelentette, meddig hosszabbítja meg a kormány a korlátozásokat
Nem Orbán, hanem az elköltendő közpénz miatt titkos az alagút
Újabb botrány: Ittasan okozott balesetet Hévíz fideszes alpolgármestere
Megszólalt az a kutyasétáltató férfi, akit életveszélyesen fenyegetett meg egy vadőr
Havasi szerint hazánk 3,5 millióval több embert tud beoltani, mint egy hasonló méretű EU-tagország
Szlovákia magyarlakta részeinek elcsatolásától tartva vonják meg a kettős állampolgárságot a magyaroktól
Decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset
Szijjártó lehetségesnek tartja, hogy török vakcinát is vegyen majd a kormány
Durván drágul az üzemanyag a következő napokban
Van autója? fontos levél érkezik figyelje a postaládát
Nekiment Niedermüllernek a 100 tagú Cigányzenekar botrány miatt
Müller Cecília: Aki már védett, szabadulhat a korlátozások alól
Pokorni szerint a Fidesz meg tudja nyerni a meccset
Vera Jourová: A magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia
Durva pillanatok: Gyárfás Tamást szembesítik Portikkal a bíróságon
Katonai tábor épül Gyulafirátót határában - elképesztő beruházás
Orbán szerint az egészségügy jól bírja és bírni is fogja a terhelést, a tartalékok nagyok
Nemzetgazdaság: kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Nemzeti Oltóanyaggyárat a kormány
Orbán Viktor már várja, hogy a jövő héten végre beoltsák
Elgázolt és cserben hagyott egy anyát és gyermekét - Egy év fogházbüntetésre ítélték
Máris előállították a vadászt, aki a levegőbe lőve próbált elzavarni egy kutyasétáltatót
Bodó szerint több mint egymillió munkahelyet védhetett meg a kormány
Ocsmány, koszos, büdös vágóhidat függesztett fel a Nébih - mutatjuk melyik településen
Izrael mégsem küld 5000 vakcinát Magyarországra
Magyarország lélegeztetőgépekkel segíti a galántai kórházat
Kiderült várhatóan hányan nem írják alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyt
A csepeli buszon megkéseltek egy nőt, aki SZFE-s maszkot viselt
Kövér: ma is vannak ugyanolyan veszélyes, emberellenes, ordas eszmék, mint amilyenek a nagyszüleink vagy dédszüleink idejében felforgatták a világot
Varga Judit szerint épp elegendő eszköz van az Unióban a pénzek elköltésének ellenőrzésére
ThePost
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum