van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-03-04
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Nem ösztöndíjat kapott Orbán Gáspár a brit elit akadémiára, hanem tanulmányi szerződéssel támogatták

„Megerősítjük, hogy a három magyar állampolgár közül az egyik személy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár volt. Ugyanakkor cáfoljuk, hogy a képzésen résztvevők HM ösztöndíjasként vettek volna részt” – írta a Honvédelmi Minisztérium (HM) a hvg.hu megkeresésére. Orbán Gáspárnak ugyanakkor tanulmányi szerződést kellett aláírnia, amelyben a Telex információi szerint azt vállalta, hogy 5 évig itthon szolgál a minisztérium támogatásáért cserébe.

A hvg.hu január 11-én fordult a minisztériumhoz közérdekű adatigénylésben, a választ szerdán kapták meg. Arra a minisztérium válasza azt nem részletezte, hogy pontosan hogyan finanszírozták Orbán Gáspár kőkemény fizikai és mentális kiképzést abban az intézményben, ahol királyok, hercegek, diktátorok és kormányfők is tanultak korábban.

Azt, hogy Orbán Viktor fia elvégzett egy közel 40 millió forintba kerülő 9 hónapos kurzust egy brit katonai elit iskolában, a Telex írta meg először. Korábban a Népszava adott hírt arról, hogy a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) képzését tavaly májusban három magyar állampolgár fejezet be a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként.

Orbán Viktor fiának ügyében a Telex többször is küldött kérdéseket a Honvédelmi Minisztériumnak, emellett a Miniszterelnökségen és a Sandhurs Királyi Katonai Akadémiánál is érdeklődtünk. Sőt, magát Orbán Gáspárt is megpróbáltuk közvetítőn keresztül, illetve írásban is elérni, de ezekre a megkereséseinkre egyáltalán nem érkezett válasz. Az M1 Híradója viszont, látszólag a semmiből, éppen az ügy kirobbanása előtt készített anyagot a magyar hallgatók külföldi katonai kiképzéséről.

A Honvédelmi Minisztérium eredetileg úgy nyilatkozott Orbán Gáspár kiképzéséről, hogy nem derült ki, mire reagáltak. Az aktuális kormányinfón pedig úgy fogalmazták át a Telex erre vonatkozó kérdését, hogy a köztévé adásában ekkor sem hangzott el se a kormányfőnek, se a fiának neve az ügy kapcsán.

Arról, hogy mi alapján tudott Orbán Gáspár kijutni a Sandhurs Királyi Katonai Akadémia képzésére, a minisztérium a hvg.hu-nak azt írta, hogy a parancsnok felterjesztése alapján, az adott szakterületért felelős szerv (szakmai felelős) jóváhagyásával.

A parancsnok a kiválasztáskor „a jelölt egyéni motivációját, alkalmasságát, nyelvi felkészültségét, végzettségét, tervezett beosztását, feladatkörét, szakmai előéletét, ideértve a polgári életben szerzett tapasztalatot” vette figyelembe.

telex
Ezt olvassa mindenki:
Müller Cecília Novák Katalin és Orbán Ráhel nyomába eredt - hihetetlen lista  
Deutsch Tamás angol tudásával reagált a Fidesz kilépésére az Európai Néppártból: That’s it.  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Elképesztő mit írt Orbán fotója alá egy magyar képviselő - leakarják mondatni
Egy képviselő azt kívánta, hogy Orbán Viktort ebolával oltsák be
Gyurcsány most keményen beleszállt Orbánba: miért hinnénk el Orbánéknak, hogy...
Orbán most már nem fogta vissza magát, durva levelet küldött a Néppártnak
Orbán Viktor levelet küldött Manfred Webernek, miután a Fidesz úgy döntött: a Fidesz európai...
Orbán török barátjának alapítványa lezáratott egy budai utcarészt, mert zavarták őket az ott lakók autói
Csak így most megfordulni nem lehet a szűk utcában. A terület az alapítvány tulajdona. Lezá...
A szlovák államfő az orosz vakcináról: Ez nem bátorság vagy diplomáciai siker, hanem lemondás a szabályokról
A szlovák államfő bírálja a Szputnyik V beszerzését, közben Prágában fontolgatják az oros...
Nem talált semmi gyanúsat a rendőrség Orbán apjának bányacégével kapcsolatban
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem indult nyomozás Orbán Viktor édesapjának bányacége, a Dolomit Kft. ügyében, dacára annak, hogy az utóbbi években a Dire...
  
Elképesztő sport beruházás indul - A Mészáros család cége kapta a lehetőséget
Bruttó 2,3 milliárd forintos ajánlatával nyerte meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által a telki edzőközpont kivitelezésére kiírt közbeszerzést Mészáros Lőrinc és családja c...
  
Ovis lúzer, rohadt narancs és lecsúszás az ereszcsatornán - az idei legdurvább politikai nap
Kemény szavakkal illették a Fideszt az ellenzéki politikusok azután, hogy kétéves felfüggesztési cécó után a kormánypárt ma kilépett az Európai Néppártból. - Szó nincs Európa er...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Nem ösztöndíjat kapott Orbán Gáspár a brit elit akadémiára, hanem tanulmányi szerződéssel támogatták

„Megerősítjük, hogy a három magyar állampolgár közül az egyik személy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár volt. Ugyanakkor cáfoljuk, hogy a képzésen résztvevők HM ösztöndíjasként vettek volna részt” – írta a Honvédelmi Minisztérium (HM) a hvg.hu megkeresésére. Orbán Gáspárnak ugyanakkor tanulmányi szerződést kellett aláírnia, amelyben a Telex információi szerint azt vállalta, hogy 5 évig itthon szolgál a minisztérium támogatásáért cserébe.

A hvg.hu január 11-én fordult a minisztériumhoz közérdekű adatigénylésben, a választ szerdán kapták meg. Arra a minisztérium válasza azt nem részletezte, hogy pontosan hogyan finanszírozták Orbán Gáspár kőkemény fizikai és mentális kiképzést abban az intézményben, ahol királyok, hercegek, diktátorok és kormányfők is tanultak korábban.

Azt, hogy Orbán Viktor fia elvégzett egy közel 40 millió forintba kerülő 9 hónapos kurzust egy brit katonai elit iskolában, a Telex írta meg először. Korábban a Népszava adott hírt arról, hogy a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) képzését tavaly májusban három magyar állampolgár fejezet be a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként.

Orbán Viktor fiának ügyében a Telex többször is küldött kérdéseket a Honvédelmi Minisztériumnak, emellett a Miniszterelnökségen és a Sandhurs Királyi Katonai Akadémiánál is érdeklődtünk. Sőt, magát Orbán Gáspárt is megpróbáltuk közvetítőn keresztül, illetve írásban is elérni, de ezekre a megkereséseinkre egyáltalán nem érkezett válasz. Az M1 Híradója viszont, látszólag a semmiből, éppen az ügy kirobbanása előtt készített anyagot a magyar hallgatók külföldi katonai kiképzéséről.

A Honvédelmi Minisztérium eredetileg úgy nyilatkozott Orbán Gáspár kiképzéséről, hogy nem derült ki, mire reagáltak. Az aktuális kormányinfón pedig úgy fogalmazták át a Telex erre vonatkozó kérdését, hogy a köztévé adásában ekkor sem hangzott el se a kormányfőnek, se a fiának neve az ügy kapcsán.

Arról, hogy mi alapján tudott Orbán Gáspár kijutni a Sandhurs Királyi Katonai Akadémia képzésére, a minisztérium a hvg.hu-nak azt írta, hogy a parancsnok felterjesztése alapján, az adott szakterületért felelős szerv (szakmai felelős) jóváhagyásával.

A parancsnok a kiválasztáskor „a jelölt egyéni motivációját, alkalmasságát, nyelvi felkészültségét, végzettségét, tervezett beosztását, feladatkörét, szakmai előéletét, ideértve a polgári életben szerzett tapasztalatot” vette figyelembe.

telex
Legolvasottabbak
Müller Cecília Novák Katalin és Orbán Ráhel nyomába eredt - hihetetlen lista
Deutsch Tamás angol tudásával reagált a Fidesz kilépésére az Európai Néppártból: That’s it.
Orbán most már nem fogta vissza magát, durva levelet küldött a Néppártnak
Most érkezett
Kárpátalját adná Oroszországnak a vakcináért cserébe a szlovák miniszterelnök
Beindult a tűzjelző az Országgyűlés Irodaházában - kiderült mi okozta, milliós a kár
Valami különös zajlik a képviselői irodaháznál, tűzoltók indultak az épületbe
Kövess minket!
     
Orbán török barátjának alapítványa lezáratott egy budai utcarészt, mert zavarták őket az ott lakók autói
A szlovák államfő az orosz vakcináról: Ez nem bátorság vagy diplomáciai siker, hanem lemondás a szabályokról
Nem talált semmi gyanúsat a rendőrség Orbán apjának bányacégével kapcsolatban
Elképesztő sport beruházás indul - A Mészáros család cége kapta a lehetőséget
Ovis lúzer, rohadt narancs és lecsúszás az ereszcsatornán - az idei legdurvább politikai nap
Hihetetlen bejelentés: ők szívesen befogadnák a Fidesz EP-képviselőit
Kárpátalját adná Oroszországnak a vakcináért cserébe a szlovák miniszterelnök
Semlegesítették az Orbán-faktort
A kommunizmus által okozott szenvedésről beszélt Gulyás Gergely
Beindult a tűzjelző az Országgyűlés Irodaházában - kiderült mi okozta, milliós a kár
Semjén Zsolt: én maradok a Néppártban
Kövér: nálunk nem a kormány irányítja az ügyészséget, van alkotmánybíróság, nem a pártok delegálják a bírákat, nálunk nincs államegyház
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU