Ez már sok: válaszokat követelnek Pintéréktől, az állami gondozott gyerekeken végzett IQ-tesztek ügyében

Közérdekű adatigénylést nyújtottak be a “különös” ügyben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közérdekű adatigénylést nyújtott be a Belügyminisztériumnak, miután a hvg.hu megírta, Pintérék egy rejtélyes, orosz hátterű honlap IQ-vizsgálatának elvégzésére kötelezik az állami gondoskodásban élő gyerekeket. Az esetről mi is beszámoltunk.

A PDSZ Facebookon “Lássunk tisztán!” felkiáltással tette közzé nyílt levelét az üggyel kapcsolatban.

A minisztérium semmivel nem indokolta vagy magyarázta a tesztekre való felszólítást. A tesztet ráadásul nem valamilyen tudományosan elismert módszerrel kell megcsináltatnia a gyámoknak a 6 és 18 éves kor közötti gyerekekkel, hanem egy orosz nyelvű, ingyenesen elérhető, nem ismert hátterű honlap segítségével, az eredményeket pedig kötelesek elküldeni az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz (OGYSZ). A hvg megjegyzi, hogy az ilyen intelligenciatesztekből nem sok minden derülhet ki, pláne, hogy

intelligenciából nem egy, hanem kilencféle létezik (például zenei, matematikai, művészi vagy éppen mozgással kapcsolatos), amelyek felmérése rendkívül komplex feladat.

A PDSZ adatigénylésével is a felmerülő kérdéseket szeretné tisztázni, leszögezve, hogy

a Testometrika nevű, orosz nyelvű honlap tesztjének adatai nem ismertek, szemben a tudományosan elfogadott, jelenleg elérhető intelligencia vizsgálatokkal.

“Megfelelő reliabilitás és validitás vizsgálatok nélkül, megfelelő szakemberek bevonása nélkül a közvélemény megtévesztésére adhat okot, ha ezekre IQ-tesztként hivatkozunk”

— írták.

A PDSZ “a közvélemény tisztánlátása érdekében” arra kéri a minisztériumot, válaszoljanak a következő kérdésekre:

Milyen döntés-előkészítő háttéranyagok álltak rendelkezésükre a Testometrika platform megbízhatóságáról, azaz milyen mintákon, milyen statisztikai próbákkal igazolták, hogy a teszt megbízható eredményt ad?

Hogyan bizonyosodtak meg a teszt érvényességéről, azaz arról, hogy z valóban, azt méri, amire szánták?

Milyen háttéranyagok alapján kívánják értelmezni platform IQ-vizsgálatát, és milyen adatok állnak rendelkezésükre arról, hogy milyen állítások tehetők megbízhatóan az elért eredmények alapján, milyen fejlesztések, ellátások vagy egyéb döntések merülnek fel indikációként az elért eredmények függvényében?

Pontosan milyen szakmai kvalifikációval rendelkező szakemberek fogják az eredményeket kiértékelni? Milyen egyéb dokumentumokkal fogják összevetni a Testometrika platform tesztjéből származtatott eredményeket?








Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....