Tagadta Gulyás Gergely vádjait a főmeteorológus: Megszólalt az OMSZ egyik kirúgott vezetője a Kormányinfó után

Elmesélte, hogyan rúgták ki őket.

“Épp háromhetes szabadságom után kezdtem el dolgozni hétfőn, amikor délután berendeltek minket a Technológiai és Ipari Minisztériumba.”

– mondta Horváth Gyula, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökhelyettese kirúgásának körülményeiről a Telexnek. Hozzátette: A tűzijátékkal kapcsolatos döntéshozatalban

sem vett részt.

Elmondása szerint nem is Palkovics László miniszter, hanem államtitkára Raisz Anikó közölte vele a döntést, indoklás nélkül.

“Huszonkét éve dolgozom a meteorológiai mérés-megfigyelés szolgálatában, a legjobb tudásom szerint. Fájt a döntés. De nem tudok tenni ellene, elfogadtam.”

– mondta.

Az interjúban kitértek arra is, hogy Gulyás Gergely a Kormányinfón arról beszélt, nem augusztus 20. miatt rúgták ki őket, hanem már korábban is voltak problémái a kormánynak az OMSZ vezetésével.

Horváth Gyula ezzel semmiben semmi ilyesmiről nem tudott, sőt, az elmúlt időkben szerinte még fejlődött is a méréstechnikájuk.

“Lényegében

a kormányinfóból értesültem

az állítólagos kompetenciahiányomról.”

A meteorológus arról is beszélt, hogy alapfeladatuk minden állami rendezvény előtt időjárási előrejelzést adniuk, sőt, 2006 óta egy kollégájuk folyamatosan ott ül az operatív törzs ülésein.

Már egy hónappal az elmaradt tűzijáték előtt elkezdte a munkát az operatív törzs. Külön a rendezvény miatt egy héttel előre szélmérő berendezéseket telepítettünk, valamint 19-én és 20-án rádiószondás magassági ballonokat is feleresztettünk, hogy minél pontosabb előrejelzést adjunk.”

– mesélte, de leszögezte: már akkor is jelezték, hogy száz százalékos bizonyossággal semmit sem tudnak megmondani.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....