Lázár János nyilvánosságra hozta a 117 kiemelt állami beruházást, amit “felülvizsgálnak” Orbánék

Bejelentették.

Vadai Ágnes, a DK képviselője arról kérdezte Lázárt, hogy mikorra tudják áttekinteni, mely beruházásokat állít le az Orbán-kormány és meg tudja-e adni, melyik volt a kormány által támogatott 117 kiemelt állami beruházás. “A beruházások felülvizsgálatával kapcsolatos munka jelenleg is zajlik” — olvasható Lázár János építési és beruházási miniszter Vadai Ágnes kérdésére adott szűkszavú válaszában.

A parlament honlapján közzétett válaszában a miniszter közzétette a kiemeltté nyilvánított beruházásokat, és azt is írta, folyamatosan egyeztet a polgármesterekkel, országgyűlési képviselőkkel és az érintettekkel.

“Biztosíthatom róla, hogy a fővárosi beruházások felülvizsgálata is el fog érkezni abba a stádiumba, hogy Főpolgármester úrral is érdemben tudunk majd egyeztetni”

— írta Lázár.

A kiemeltté nyilvánított beruházások listáján szerepel többek között a Miniszterelnökség budavári elhelyezését biztosító Karmelita kolostor felújítása és átépítése, a XI. kerületi Dél-Budai Centrumkórház létrehozását célzó beruházás, a Szent Margit Rendelőintézet is.



(telex.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen