Megjöttek a tények: 20 ezer milliárd forint sorsa forog kockán az Orbán-kormány miatt

Ez nem játék.

Az Egyenes Beszéd vendége volt Cseh Katalin, amelyben elmondta, az Európai Bizottság három különböző jogcímen vonhat el pénzeket a magyar kormánytól: a jogállamisági mechanizmus alkalmazása révén, az Európai Unió hétéves költségvetésének Magyarországot érintő forrásaiból, valamint a helyreállítási alap hazánknak szánt pénzeiből.

Mint elmondta, a jogállamisági mechanizmus antikorrupciós vizsgálatot jelent, és Cseh szerint Gulyás Gergely nem nyújtott kielégítő teljesítményt az EU előtt. Ennek ellenére a kancelláriaminiszter azt állítja, mindenben sikerült megegyezniük az Unió végrehajtó testületével.

A Momentum EP-képviselője elmondta, az EU részéről a pénzosztás módját, az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével, illetve az átláthatósággal kapcsolatban vannak aggályaik az Orbán-kormánnyal. Ezekkel kapcsolatban konkrét törvényeket vár az Európai Bizottság a magyar kabinettől.

Az egyik neuralgikus pont az azonnali törvénykezés, amelynek kapcsán azonban ez idáig nem tapasztalt változást az EB, ugyanis a katatörvény módosítása is jól megmutatta a kormányzati kapkodást. Az EP-képviselő szerint az erőfitogtatás fontosabb a kormánynak, mint az uniós pénzek hazahozatala.

Bár a Momentum benyújtotta az egypályázós közbeszerzési rendszer megváltoztatására irányuló javaslatát a Fidesz, azt semmibe vették, most azonban a szükség úgy hozta, hogy

ennek a megszüntetésére is ígéretet tettek.

A politikus megjegyezte, hogy éppen annyi pénzt fordít a kabinet a Vodafone megvásárlására, amennyi a pedagógusbérek emelésére kellene. Cseh Katalin megjegyezte,

hiába nézi ostobának az Orbán-kormány az unió vezetőit,

ők olvassák a magyarországi híreket, így hiába mondanak kifelé mást, ha az ellenkezőjét cselekszik itthon.

A képviselő elmondta, egy hónapja van az EB-nek elbírálnia a kormány által küldött dokumentumot, eközben már csak 1-2 hete van a magyar félnek az esetleges korrekciós javaslatok benyújtására. Ha a válaszokkal megelégszik az EU, lezárják a folyamatot. Ellenkező esetben azonban az összesen Magyarországnak szánt 20 ezer milliárd forintnyi euróból

súlyos pénzektől eshet el Magyarország.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen