van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-03-08
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Müller Cecília: a második oltás beadását követően azért nagyobb fájdalmak is jelentkezhetnek

A magyar járványügyi adatok kedvezően alakulnak a jogkövető állampolgárok és a járványvédelmi intézkedések betartása miatt – mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos.

Elsősorban a brit mutáns variáció terjedését figyeljük, mivel a környező országokban, és Európában is sok fejfájást okoznak a hatóságoknak a különféle vírusmutációk, helyenként harmadik járványhullámot okozva

Eddig több mint 146 ezer 995 ezer embert oltottak be, és 9403 fő már a második oltását is megkapta – számolt be az immunizáció állásáról Müller Cecília. Közölte azt is, hogy

a második oltás beadását követően azért nagyobb fájdalmak is jelentkezhetnek, ahogyan a bőrpír, hőemelkedés, esetleg 1-2 napos láz is.

E tünetek enyhítésére paracetamol tartalmú készítményeket javasolnak az orvosok – közölte Müller Cecília. Szerinte ez az erősebb reakció a vakcina hatásosságára utal. Hozzátette a beérkező vakcinaszállítmányoktól függően, de folytatódik az idősotthonokban élők és az ott dolgozók oltása is.

Közölte azt is, hogy a következő két napban összesen 36 270 fő beoltására elegendő Pfizer-BioNTech vakcina érkezik az országba, vasárnapra pedig 9 ezer embernek elegendő oltást ígért a Moderna.

Ugyan az AstraZeneca vakcinája is kapott szükséghelyzeti engedélyt Magyarországon, azonban ez a cég is keveset tud szállítani. (Uniós engedélye még nincs a cégnek. A szerk.) A tisztifőorvos kijelentette, hogy 30, 60, és 90 nap múlva érkezhet meg az egymillió ember számára elegendő 2 millió adag orosz vakcina. Tárgyal a kormány a Sinopharm kínai gyártóval is a vakcinabeszerzésről – jegyezte meg a tisztifőorvos. Újságírói kérdésre válaszolva közölte, minden érkező vakcinatétel minőségét ellenőrzi az NNK.

A vakcinákról szólva Müller Cecília megjegyezte, hogy minden vakcina működik, mindegyik, amit engedélyeztek, hatásos, biztonságos, azonban nincs a világon 100 százalékos védettséget adó oltás.

Az Index kérdésére elmondta 1,775 millióan regisztráltak a vakcinára az interneten, vagy postán küldve a visszajelzést.

Kiss Róbert alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a tájékoztatón elmondta, hogy

a vendéglátóhelyeket csak akkor lehet kinyitni, ha elég embert beoltottak ehhez.

Amint ez lehetségessé válik, az Operatív Törzs haladéktalanul javasolni fogja a kormánynak az enyhítéseket. Addig is az emberek türelmét kérik.

Az elmúlt hétvégén a maszkviselés kötelezettségének elmulasztása miatt 569 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, így ez idáig összesen 21 368 személlyel szemben jártak el emiatt a korlátozások bevezetése óta.

Ezen belül hatóságok 502 személlyel szemben intézkedtek amiatt, hogy a tízezer főnél nagyobb települések közterületein megszegték a maszkviselési kötelezettséget. Közlekedési eszközökön és várakozóhelyeken 31, üzletekben és bevásárlóközpontokban 36 személlyel szemben intézkedtek a járványvédelmi szabályok megszegése miatt.

A kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szórakozóhelyre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt 781 intézkedést tettek a rendőrök a szabályok bevezetése óta. Ebből az üzemeltető vagy tulajdonos felelőssége 204 esetben volt megállapítható, ezeken kívül további 577 kellett intézkedniük a rendőröknek.

Két vendéglátóhelyet bezártak a hétvégén, így eddig összesen 119 üzlet és szolgáltatási hely bezárásáról döntöttek.


Kiss Róbert arra is kitért, hogy 1471 embert marasztaltak el a kijárási és a közterületi gyülekezési tilalmak megszegése miatt. Összesen 29503 ilyen rendőri intézkedés volt november 4 óta.

A külföldiekre vonatkozó tranzitszabályok megsértése miatt a kijelölt közlekedési korridorokon 184 szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök a hétvégén. A határzár bevezetése óta összesen 10345 ilyen intézkedés volt.

Végezetül arról is beszámolt, hogy a házi karanténban lévő személyekkel szemben 26 084 helyszíni ellenőrzést végeztek el a hétvégén, illetve 5904 házi karantént rendeltek el, így jelenleg összesen 18 141-en vannak karanténban. 1760-an használják közülük az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást – tette hozzá Kiss Róbert.

Kisebb határvárakozási idővel kell számolni a belépő oldalon a teherforgalomban Családpalota, Röszke és Tompa határátkelőknél (2-2 óra) – közölte az alezredes.

Tavasz óta a járványügyi korlátozások megszegése miatt összesen 520 büntetőeljárást rendeltek el, eddig 100 főt hallgattak ki.

index
Ezt olvassa mindenki:
Orbánék távozásáról cikkez a Washington Post  
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbánék távozásáról cikkez a Washington Post
Durván megérzi majd a tárcád ha megszeged a védelmi intézkedéseket - mutatjuk mennyire
Mesterlövész védi Áder Jánost
Vona szerint ez a politikus lehet Orbán Viktor kihívója 2022-ben
Vona szerint nehéz lesz az ellenzéknek vidéken győzni, és ma még mindig inkább a Fideszt tart...
Tállai szerint a Gyurcsány-kormány egyáltalán nem segített az adósoknak
A 2008-2009-es gazdasági összeomlás után megtapasztalhatta Magyarország, milyen következménye...
Kezdődik: a Fidesz felszólítja a főváros vezetését
A budapesti Fidesz felszólítja a főváros vezetését, hogy fizesse vissza a vendéglátósoknak ...
600 milliárdnál is többet költött az Orbán kormány a menekültválság kezelésére és terrorellenes intézkedésekre
Miközben a Népszava cikke szerint már 2017-ben sem teljesültek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendeléséhez szükséges feltételek, vagyis, hogy egy hónap átlagában a napi ...
  
Szinte szabadon jöhetnek az ukrán állampolgárok Magyarországra a határ közelében élők szerint
Szinte szabadon jöhetnek az ukrán állampolgárok Magyarországra - ezt mondják a határ közelében élők. Ha igazolják, hogy üzleti céllal érkeznek, akkor mindenféle korlátozás nélkül b...
  
Orbánék távozásáról cikkez a Washington Post
Orbán Viktor messzire vitte Magyarországot a demokráciától, de most az európai szövetségesek ellene fordulnak, azaz az EU a jelek szerint már nem lesz olyan kényelmes fészek a feltörekvő ...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Müller Cecília: a második oltás beadását követően azért nagyobb fájdalmak is jelentkezhetnek

A magyar járványügyi adatok kedvezően alakulnak a jogkövető állampolgárok és a járványvédelmi intézkedések betartása miatt – mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos.

Elsősorban a brit mutáns variáció terjedését figyeljük, mivel a környező országokban, és Európában is sok fejfájást okoznak a hatóságoknak a különféle vírusmutációk, helyenként harmadik járványhullámot okozva

Eddig több mint 146 ezer 995 ezer embert oltottak be, és 9403 fő már a második oltását is megkapta – számolt be az immunizáció állásáról Müller Cecília. Közölte azt is, hogy

a második oltás beadását követően azért nagyobb fájdalmak is jelentkezhetnek, ahogyan a bőrpír, hőemelkedés, esetleg 1-2 napos láz is.

E tünetek enyhítésére paracetamol tartalmú készítményeket javasolnak az orvosok – közölte Müller Cecília. Szerinte ez az erősebb reakció a vakcina hatásosságára utal. Hozzátette a beérkező vakcinaszállítmányoktól függően, de folytatódik az idősotthonokban élők és az ott dolgozók oltása is.

Közölte azt is, hogy a következő két napban összesen 36 270 fő beoltására elegendő Pfizer-BioNTech vakcina érkezik az országba, vasárnapra pedig 9 ezer embernek elegendő oltást ígért a Moderna.

Ugyan az AstraZeneca vakcinája is kapott szükséghelyzeti engedélyt Magyarországon, azonban ez a cég is keveset tud szállítani. (Uniós engedélye még nincs a cégnek. A szerk.) A tisztifőorvos kijelentette, hogy 30, 60, és 90 nap múlva érkezhet meg az egymillió ember számára elegendő 2 millió adag orosz vakcina. Tárgyal a kormány a Sinopharm kínai gyártóval is a vakcinabeszerzésről – jegyezte meg a tisztifőorvos. Újságírói kérdésre válaszolva közölte, minden érkező vakcinatétel minőségét ellenőrzi az NNK.

A vakcinákról szólva Müller Cecília megjegyezte, hogy minden vakcina működik, mindegyik, amit engedélyeztek, hatásos, biztonságos, azonban nincs a világon 100 százalékos védettséget adó oltás.

Az Index kérdésére elmondta 1,775 millióan regisztráltak a vakcinára az interneten, vagy postán küldve a visszajelzést.

Kiss Róbert alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a tájékoztatón elmondta, hogy

a vendéglátóhelyeket csak akkor lehet kinyitni, ha elég embert beoltottak ehhez.

Amint ez lehetségessé válik, az Operatív Törzs haladéktalanul javasolni fogja a kormánynak az enyhítéseket. Addig is az emberek türelmét kérik.

Az elmúlt hétvégén a maszkviselés kötelezettségének elmulasztása miatt 569 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, így ez idáig összesen 21 368 személlyel szemben jártak el emiatt a korlátozások bevezetése óta.

Ezen belül hatóságok 502 személlyel szemben intézkedtek amiatt, hogy a tízezer főnél nagyobb települések közterületein megszegték a maszkviselési kötelezettséget. Közlekedési eszközökön és várakozóhelyeken 31, üzletekben és bevásárlóközpontokban 36 személlyel szemben intézkedtek a járványvédelmi szabályok megszegése miatt.

A kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szórakozóhelyre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt 781 intézkedést tettek a rendőrök a szabályok bevezetése óta. Ebből az üzemeltető vagy tulajdonos felelőssége 204 esetben volt megállapítható, ezeken kívül további 577 kellett intézkedniük a rendőröknek.

Két vendéglátóhelyet bezártak a hétvégén, így eddig összesen 119 üzlet és szolgáltatási hely bezárásáról döntöttek.


Kiss Róbert arra is kitért, hogy 1471 embert marasztaltak el a kijárási és a közterületi gyülekezési tilalmak megszegése miatt. Összesen 29503 ilyen rendőri intézkedés volt november 4 óta.

A külföldiekre vonatkozó tranzitszabályok megsértése miatt a kijelölt közlekedési korridorokon 184 szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök a hétvégén. A határzár bevezetése óta összesen 10345 ilyen intézkedés volt.

Végezetül arról is beszámolt, hogy a házi karanténban lévő személyekkel szemben 26 084 helyszíni ellenőrzést végeztek el a hétvégén, illetve 5904 házi karantént rendeltek el, így jelenleg összesen 18 141-en vannak karanténban. 1760-an használják közülük az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást – tette hozzá Kiss Róbert.

Kisebb határvárakozási idővel kell számolni a belépő oldalon a teherforgalomban Családpalota, Röszke és Tompa határátkelőknél (2-2 óra) – közölte az alezredes.

Tavasz óta a járványügyi korlátozások megszegése miatt összesen 520 büntetőeljárást rendeltek el, eddig 100 főt hallgattak ki.

index
Legolvasottabbak
Orbánék távozásáról cikkez a Washington Post
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője
Vona szerint ez a politikus lehet Orbán Viktor kihívója 2022-ben
Most érkezett
Óriási a népharag: Egyszerre két autó is a mentők helyére parkolt
Elképesztő látvány: Korrupt vizsgabiztosokat kaptak el egy Pest megyei műszaki állomáson
Orbánék távozásáról cikkez a Washington Post
Kövess minket!
     
Tállai szerint a Gyurcsány-kormány egyáltalán nem segített az adósoknak
Kezdődik: a Fidesz felszólítja a főváros vezetését
600 milliárdnál is többet költött az Orbán kormány a menekültválság kezelésére és terrorellenes intézkedésekre
Szinte szabadon jöhetnek az ukrán állampolgárok Magyarországra a határ közelében élők szerint
Orbánék távozásáról cikkez a Washington Post
Ezt vágta felesége fejéhez Gáspár Győző - Hogy merte megtenni vele?
Kiderült hány millióra büntették Gődényt a februári tüntetés miatt
Kiderült: mekkora állami támogatást kap Hosszú Katinka párja
Varga Judit szerint magyarország nem bírál egyetlen tagállamot sem, de elvárjuk, hogy minket se támadjanak
Szijjártó Péter elment Japánba, hogy megmondja, Brüsszellel baj van
A tatai polgármester karanténból, egyedül hozhat a luxusszállodának kedvező döntést
Elképesztő hány forintba kerül egy euró
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU